2018. november 3., szombat

búbánat ellen, kisasszony szedjen tangót

Szeretem feljegyezni, hogy az utazásaimban mi volt a jó . Mert valami jó csak volt. Nem lehet, hogy mindig minden szar. Így legalább megkeresem a sok unalmas szarban a jót. Hajlamos vagyok borúsan látni a dolgokat, állandóan nyafogok, duzzogok, ráncolom a homlokom, ahelyett, hogy a jót látnám.

A mostaniban az volt a jó, hogy meló után elmentünk csavarogni a kollégával. Ő telefonált, én pedig bementem minden boltba. De mindegyikbe. Már ahol csizmát lehetett kapni, mert most arra van szükségem. Parfümériákba, ékszerboltokba nem (azoknak csak a kirakatát tekintettem meg magamnak, mert van egy ékeszermárka, amire fenem a fogam... de kéz és bili... jó, hát azért megnézni még nem kerül semmibe, meg álmodozni is ingyen van). Szóval, míg a kolléga sétálgatva telefonált, úgy 3-4 órán keresztül, addig én gondtalanul, de tényleg olyan gondtalanul, mint 16 évesen, kirakatról kirakatra ingáztam. Nagyon, de nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon régen nem volt ennyi időm ilyesmire. Nagyon, de nagyon, nagyon, nagyon, nagyon igyekeztem megfogni a pillanatot, és jól érezni magam. Sikerült. Állítom, hogy sikerült.

Bementem például a Bennetton boltba, ami az én egyházam. Régen nagyon szerettem. A szüleim - én nem is tudom, hogy, mivel nem voltunk tele, mint a hatos - de ott vásároltak nekem menő cuccokat... meg a piacon mackónacit :D. Gondolom valami egyensúlyt teremtettek ezzel: egy kis minőség, egy kis praktikum.
Most sajnos nem áll jól semmi onnan, pedig van óriáselefánt méret is, de az meg lóg rajtam. Nincs megolás. (De van, le kell fogyni 15 kilót, egyszerű, mint a pofon.)
Bementem a Sisleybe is, meg a Coinba is, meg mindenhova, megfogdostam én mindent (pláne, hogy ezek szerint most nagyon divat a műprém, ami olyan puha, mint a vakond bundája, egyszerűen mindet meg kellett simogatnom), és semmit nem vettem. Egyrészt szarrágó vagyok magammal szemben, másrészt minden elég drága, harmadrészt le kell fogynom, de nagyon sürgősen. Francba.

Ez az egy jó volt a legutóbbi olasz melóban: bóklászni és bemenni a boltokba nézelődni.

Most, hogy itt írok, eszembe jutott, hogy vettem magamnak utcai árustól gesztenyét. Egy idős asszonytól. Én nagyon szeretek sétálva gesztenyét enni.

Aztán még az is jó, hogy mindkét gyerekemnek nagyon jó kis ajándékokat találtam. A kislányomnak egy flamingós esernyőt, nagyon komoly darab :D. Fröccsöntött kínai giccs, persze, de mégis, nagyon jól néz ki, a kisfiamnak pedig egy miniatűr távirányítós autót, ami már negyedik napja, hogy működik. Nem gondoltam volna, hogy pár óránál többet kibír.

Aztán jó volt még a gnocchi és a szarvasgombás tészta, mert enni, azt szeretek, ha búbánat van, ha nincs.

Úgy néz ki, mostanában, ha Olaszországban kell ennem, akkor nagy tányéron kis kaját kapok, ami dicséretes,
tekintve, hogy elszaladtak velem a lovak, ami a mérleget illeti.


Már Le Nôtre is csinált ilyesmi kubista fákat, nincs min meglepődni.

Ez az étterem egyik oldala. Teljesen kihalt, mivel záróra előtt három perccel állítottunk be.
Szerintem nagyon szimpatikus dolog, hogy adtak enni.

Ez az étterem másik oldala.
Szerencsére rajtunk kívül még voltak páran (csak nem fotóztam bele az arcukba).

Azért a tripadvisoron jobb fotók vannak, én titokban csak ilyen gyengéket tudtam lőni.

1 megjegyzés:

  1. Isteni lehet gondtalanul sétálni, nézelődni, gesztenyét venni. Végre egy vidám poszt! :)
    Menj sokszor ilyen gondtalan útra munka ügyben ;)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.