2018. augusztus 27., hétfő

Csili-csali-csalamádé

Szombaton voltam Péterfy Bori és az ő love bandjének koncertjén.

Egy ideje szerelmes vagyok Drapos Gergőbe. Ezt muszáj volt megosztanom veletek, ha már annyi mindent tudtok rólam, ez se maradjon titok. Én egészen gyerekkorom óta ábrándozom arról, hogy valamikor lesz egy gitáros fiúm. Egyszer már volt is... majdnem. Azért csak majdnem, mert végül (azt hiszem) összesen kettőt sétáltunk. Harmadik már nem volt. Gyönyörű fiú volt, de ... az azért kevés, ha valaki gyönyörű. Nem? Oké, tehetséges is volt, nagy embereknek írt zenét. Állítólag.

Most képzeljétek el, hogy én már 46 éves leszek hamarosan, és még mindig képes vagyok úgy rajongani rocksztárokért, mint amikor taknyos kis tini voltam.

Azért még egy csavart muszáj elmesélni erről a szombat estéről. Képzeljétek mi történt! Mary Poppins lebetegedett, délután háromkor kellett találnom gyorsan valakit, aki szívesen eljött volna velem a koncertre helyette. Nem kellett sokat keresnem, Gumigida mindig beugrik ilyen vészhelyzetek esetén. Felajánlottam, hogy elmegyek érte. Beütöttem a google maps-ba a koordinátáit, 39 perc volt az út, írta a telefon. Nem vagyok egy taxis elme, mindent elhiszek a gps-nek. Mentem, mentem, már csak egy perc volt hátra a célig, amikor, mint egy lila liba, nem hittem a szemeimnek. Mindenhol falusi házak. Oké, láttam, hogy az van kiírva, hogy DUNAHARASZTI, de úgy tudtam, az nincs messze Budapesttől. Arra már nem emlékeztem, hogy az a Duna nem jó oldalán van a Budapest, Tétényi úthoz képest. Félreálltam, felhívtam Gumigidát, aki már kint állt a kapuban. Mondtam neki, hogy menjen be nyugodtan a lakásba, üljön le nyugodtan a kanapéra, mert még legalább 24 perc, mire "újból" odaérek (21 km út).
Szerencsére teljesen időben voltunk, még Jónás Verát is láttuk dobolni, nem késtünk el így sem, hogy gyakorlatilag 60 km-t tettem meg tökéletesen fölöslegesen. Úgy, hogy nekem Dunaharasztihoz semmi közöm, soha nem jártam arra, soha nem ütöttem be a gps-be, a D betű nem a B betű mellett van a klaviatúrán, egyszerűen nem értem. Gumigida azt mesélte, hogy az egyik barátnője így késett le egy állami pályázat beadási határidejéről, szóval javasolta, hogy ne használjam ezt a navigációt többet.

Volt nekem Waze applikációm, de a vadiúj telefonom memóriája is tele, úgy, hogy van benne plusz egy memóriakártya, ezért le kellett törölnöm a Waze-t, meg minden egyéb nélkülözhető applikációt is. Ne is kérdezzétek, hogy mit csinálok rosszul.

2018. augusztus 23., csütörtök

Ezt a bejegyzést két napja írom*

Hazaértünk.

Már írtam egyet, de piszkozat lett belőle.

Végül a 17 nap szabiban volt három jó dolog: az egy órás pancsolás az óceánban, a paella, San Sebastian városa. A többi rész mosás, főzés, takarítás, gyerekek megregulázása volt.

Kiegészítés: San Sebastian fantasztikusan jó hely, emiatt akarok azonnal Spanyolországban teremni.

Jó volt, hogy a gyerekeim keveset veszekedtek egymással. Nagyon jókat játszottak végre. Itthon nagyon sokat balhéznak, kitépem a hajam.

Kieg.: például állandóan a kutyákkal játszottak. Cipelték őket, mint a játékbabákat. Babáztak is, a játékkonyha pultjában fürdették meg, a fiókban altatták, mint annak idején apósomat, amikor baba volt és szegénység.

Jó volt, hogy a gyerekeknek jó volt a nyaralásuk. Ők nem érezték úgy, hogy egész nap feszülten kell figyelni a folyamatokra, nem akkor mosogatni, amikor anyós látja. Anyósom mindig azt mondja, hogy ne mosogassak, majd ő megcsinálja. De nem csinálja. Eljő a másnap és még mindig nincs tiszta tányér. Ezért én igyekeztem titokban intézni. A porszívózást is. A pakolást is (folyamatos pakolás). Muszáj volt. Én egy rémesen kupis, nem túl tiszta ember vagyok, szóval nem azért csináltam, mert mániákusan szeretem a patyolat tiszta lakást. De, de, szeretem, a szüleimnél mindig rend és tisztaság van, csak a saját lakásomban képtelen vagyok kordában tartani az elemeket. Ettől még csinálni kell a minimumot, nincs mese, különben macsetával sem lehetne bemenni a lakásba.

Kieg.: azt meséltem, hogy anyós elköltözött Párizs alsóból a spanyol határhoz? És ha jól belegondolok, az egész család állandóan költözik. A gyerekeim apja is. Lehet, hogy ez normális, csak én nem vagyok az?

Jó volt, hogy volt nagy kert, mögötte a kukoricás, kukoricásban őzikék, láttunk többet is. Rókát nem láttunk. De én nem nagyon szeretem a csöndet és nem szeretem, ha nem látok embereket, tömeget. Én a nagyvárosokat szeretem. Oké, pár napra persze, hogy szeretem a falut, de nem 17 napon át. Pláne úgy, hogy néha az anyósom sok gyereke elvitte az autóját és másnapig nem hozták vissza, így aztán végképp szobafogság volt, még a boltba sem jutottunk el (az első bolt 6-8 km-re).

Kieg.: gondoltam, eljárok futni a földekre, de sajnos nem volt nálam csak egy szandál és egy papucs.

Jó volt, hogy az apjuknál voltak a gyerekek, mert így a fiam megtanult sakkozni, élményekkel tele jöttek haza és egy zsák bazári, fröccsöntött műanyag játékkal. Anyukám azt mondta, ne fikázzak már állandóan. Igaza van. A gyerekek péntektől hétfőig voltak távolt. Szombaton délelőtt 3 órán át aludtam, délután két órán át. Egyébként pedig sorozatot néztem. Még 2013 körül néztem a Girls (Milonka, nálad olvastam) sorozatot, most tudtam folytatni.

Kieg.: nagyon izgultam a gyerekek miatt, hogy visszajönnek-e. A kislányom sokat sírt, mert hiányoztam neki, meg  nem találta a helyét. A fiammal nem volt ilyesmi, ő egy laza figura.

Jó volt újra a francia rádióban hallgatni a francia zenéket. Nagyon szeretem. Franciaország szép ország, nagyon jók a zenéik, a konfitált kacsa is remekmű (apukám sült kacsája is, ezért aztán igazán nem muszáj 2000 km-t utazni), továbbra is elképesztő a mezőgazdaságuk, de én ezt a családi káoszt nem tudom megszokni, ami náluk folyik. Megérkeztünk, majd közölték, hogy másnap érkezik még Benoit, Lionel, Torres, Rachel, amúgy ott volt már eleve anyós nővére, naponta 1-2-szer beállított Júlia a két gyerekkel, olykor jött a férje, a barátnője, Lori, a haverjuk (nem emlékszem a nevére) és a többi és a többi emberek, és ez ment 17 napon keresztül.

Kieg.: tehát ültem ott a kukoricaföldön és nyafogtam, hogy hol a civilizáció, hol vannak az emberek, miközben folyamatosan jött valaki.

Volt olyan, hogy 4 gyerekkel maradtam egyedül a házban, mert mindenkinek dolga akadt. A jó az, hogy a gyerekek cukik (Tamko :) ) édesek voltak.

Kieg.: a francia gyerekek hangja sokkal mélyebb, érettebb, mint a magyar gyerekeké. Az én gyerekeim hangja is ilyen volt, ma meg már nyávogó, vékony hangúak, nem bírom. De átmentünk Spanyolországba, és kiderült, hogy ők meg még felnőttként is csipognak, a hangjuk elképesztő, az unos-t pedig kisujjal mutatják, hát komolyan mondom, elolvadtam tőlük.
Tehát a magyar gyerekek hangjától kiütést kapok, a franciákétól melegség tölt el, a spanyolokétól elalélok. Azt hiszem, nem könnyű kiigazodni rajtam.

Busz, vonat nem volt, hogy leléphettem volna bárhova is. Egyszerűen nem járnak a kukoricaföldön. Áram van, az jó. Wifi is van, mit akarhat az ember ennél többet?

Kieg.: rá is kérdeztem a sógornőmnél, most ez komoly, hogy itt mindenkinek muszáj, hogy legyen autója? És ha 92 éves és már nem jól lát? Akkor ő beköltözik egy közeli városba, ahol minden van.

Ettem konfitált kacsát egyszer, az is jó volt. Egy kis retró vendéglőben, két idős nő készítette a kajákat és ők szolgáltak ki.

Spanyolország jó volt, most mindenáron oda akarok eljutni. Most voltam először és máris be vagyok sózva.

Folyt.köv.

* mivel kapkodtam, most látom, hogy ki kell egészíteni a dolgokat.

2018. augusztus 13., hétfő

Pletykafészek folyt. köv.

Piszkozat piszkozat hátán. Cenzúra cenzúra hátán. Mert nem tudom, mi fér bele, és mi nem.


A gyerekek péntek óta az apjuknál vannak, ma hozza vissza őket (anyóshoz, ahol dekkolok).

Tegnap volt a kisfiam szülinapja. Nem lehettem vele. Szerintem a gyerekek ezt nem igazán értik. Próbálom nekik megmagyarázni, hogy miért így történnek a dolgok, de szerintem nem nagyon értik.
Ahhoz képest, hogy apjuk nem állt velem szóba (úgy szó szerint, még köszönni sem köszönt), tegnap már felhívott telefonon és beszélt hozzám. Azért remélem, ma nem kéri meg a kezem egy karikagyűrűvel, hogy óh, bezzeg, gyere vissza, légy a feleségem, ugyan eddig kivert a víz a házasság intézményétől, jó volt nekem összeállni veled, mint a zsírtalan csuszának és gyerekeket csinálni, de most kérlek, legyen ásó, kapa, nagyharang, és hát tudom, hogy már másnak mondom, hogy zsötem, de gyere vissza ebbe a szép országba, ahol 10 nap alatt eddig a sok rokon és a sok rokonok sok haverjai konkrétan meg sem kérdezte, hogy te, bezzeg, amúgy te ki vagy és mivel foglalkozol, mit gondolsz az ingatlanárakról (vissza-visszatérő téma az uhh, de drága minden, uhh, hova tart a világ...), és igazából mindenki csak önmagáról fossa a szót.

Snitt.

Tegnap nem mozdultunk ki a lakásból anyóssal, mert nem volt mivel. A fiatalok elvitték az autóját még szombaton a nagy daxi ünnepségre, autó nélkül meg itt sehova nem jut el az ember. Eleve kiérni a főútra a kukoricaföldről sok idő, bár nem próbáltam, pedig lett volna kedvem sétálni egyet (igazából futni szerettem volna, megnézni, hogy tudok-e még egyáltalán, bár edzőcipő nincs nálam, papucsban meg lehet, hogy béna dolog futni), de úgy érzem, mindig itt kell lenni vele, anyóssal. Nagyon szeret beszélgetni. Zsong a fejem a sok beszélgetéstől. Pontosabban ő beszél, én figyelek. Anyós szimpatikus, mint tavaly. Úgy értem, régen nem volt szimpatikus, mert leszarta a fejem, de tavaly óta megváltozott.

Ma lehet, hogy átugrunk Spanyolországba. Shoppingolni. Brrr. Mert ott olcsóbb. Oké, egészen olcsóbb. De én nem szeretek vásárolni. Úgy tűnik, nem jutunk el bájos kis városkába nézelődni. Pedig azt szeretek.


Lehet, hogy ez sem fér bele.

2018. augusztus 8., szerda

Pihentető szabi... - nak nem nevezném

Kivettem 11 nap szabit, hogy a gyerekeim az apjukkal is lehessenek. Ehhez képest itt felügyelek 4 (négy) kisgyerekre a kukoricaföld kellős közepén. Az anyósom elment dokihoz, a sógornőm dolgozni, apjuk is dolgozik. Apjuk nem itt lakik, így  csak hétvégén találkozik a gyerekekkel.

11 nap szabi a kukoricaföldön.

Hoztam könyvet, hátha sikerül olvasni.


2018. augusztus 5., vasárnap

Pletykafészek

Franciaországban vagyunk. Semmi nem változott, minden olyan ismerős, még ha nem is voltam még soha itt: a spanyol határ mellett.

Anyós költözött ide. Igaz, az egyik lánya is itt él 5 km-re.

Semmi nem változott, szüntelen takarítok. A három kutya állati koszt hoz be a házba. Napi két porszívózás, egy felmosás, különben jönnek a legyek.

Az asztalok... áh, nem érdemes körülírni.

Én nem vagyok egy tiszta, rendet tartó ember, de ez engem is felülmúl. Jó, a saját kupimat sem viselem jól, de ezt meg végképp nem.

Anyóst halálra idegesítem a rendrakással, holott egyszerűen csak próbálok két tányérnyi helyet nyerni, hogy a gyerekek ehessenek.

A nagy francia napi ritmusról már biztos olvastatok, Tamko is sokat mesélt róla meg a Nem harap a spenót c. könyvben is sok szó esik róla. Engem a pokolra kergettek vele annak idején. Főleg apósom. A francia gyerekeket szigorúan meghatározott kockában kell nevelni, különben megáll a Föld forogni. Ehhez képest én főzök nekik, én riasztom apjukat, hogy reggel van, hozzon ennivalót (mert nincs, csak kókusz cukor, chia mag, minden, ami a reformkonyhához kell, de most essek neki a kókuscukorral a minek is?). Ehhez képest folyamatosan aperóznak. Ilyen bor, olyan kir, amolyan bor. Nem alkeszok, de mégis folyamatosan kell inni. Mármint magamhoz képest, aki nem iszik, csak Szilveszterkor (gyerekpezsgőt). Persze mondhatnám, hogy köszi, nem kérek, de ha éppen édes löttyöket isznak, akkor elmegy.

Apjuk... becsajozott.

Meg szoktam nézni a telefonját. Nem szép. Tudom.

Gondolom most csinál pár gyereket még. Tőlem aztán nyugodtan, sokat nem veszítünk, eddig is leszart. Az, hogy engem leszar, leszarom. (Annyira választékos vagyok, mi?) De az, hogy a gyerekeket? Se szülinap, se karácsony, se gyerektartás (nem, nem vagyok pénzéhes, de basszus, négy éve egyedül fizetem a menzát, judót, táborokat, reggeli, vacsora, ebéd, uzsonna, fagyi, ruha stb.). Se egy telefonhívás.

Apjuk viberen írta, hogy vigyek neki cigit. Szerencsére volt annyi eszem, hogy nem a megengedett 800 szálat hoztam neki, csak egy kartonnak. Nem fizette ki. Oké, a repjegyemet ő fizette, gondolom azt gondolja, hogy ő most visszakapta tőlem a repjegy árát.

Felvettem a kapcsolatot az Igazságügyi Minisztériummal.