2018. június 27., szerda

Méregzsák

Nekem semmire nincs időm, viszont van új szemüvegem. Végre. Nem is tudom, mikor törtem el az előzőt. Azt a régi fazont nagyon szerettem, ráadásul menő volt (volt ráírva márka), de ez az új nagyobb, többet látok vele. Most nem választottam márkásat, egyrészt, mert piszok drágák, másrészt úgyis eltöröm, összekarcolom garanciaidő letelte után két nappal. 
Olyan furcsa, az előző fazont már nem lehetett kapni, csak ezt a cicamicásat. Mindenkin cicamicás szemüveg van, látom a tévében (Kálmán Olgán tegnap), youtube-on (Szentesi Éva), kolléganőmön (IRL). Nekem is ilyen lett. Szerencsére azt mondják, jól áll. 

Én az utóbbi időben annyit dolgozom, mint egy ló. Nem is egy, inkább három ló. Nem nagyon bírom szuflával. Tévedek is. Szerencsére most nem életek múlnak a bakikon, azért az nagyon izzasztó volt annak idején, nagyon kellett figyelni, nehogy rajtunk múljon. Mindenesetre túlvállaltam magam.

Benne vagyunk nyakig a vakációban. Rögtön az első nap dupláztam (melóhely1, melóhely2). Sajnos most nem tudok annyit dolgozni... ja, de, mert munkahely1-en kívüli fordítások azért akadnak. De ezek csak a további munkákat alapozzák meg. Azt jelenti, hogy nem fizetős melók (ismerősök, régi barátok), de azokká válnak, csak türelmesnek kell lenni. Azt vettem észre, ha nem vagyok pénzéhes, akkor az hosszútávon kifizetődő. 

A cégemnél már sokan, többször kimondták, hogy nem kereshetek ennél többet, mert nő vagyok. A férfi kollégák... áh, már nagyon unalmas lehet, hogy állandóan erről beszélek. De annyira igazságtalan, hogy nem tudom megemészteni. Egy munkahelyen belül négyfélét csinálok, holott egy is kitenné a munkaidőt (néha persze van uborkaszezon, de na), és mégis vicc a fizum. A férfiak, kettő is, itt szemben velem, hatjegyű összeggel keresnek többet nálam. Tudom, mert véletlenül megláttam a fizupapírjukat (nem szabad a közös fénymásolónál felejteni ilyen doksikat, bénák). Forr az agyam. De én most tényleg nem viccelek, hogy a töküket vakarják, fusiznak, 10-re járnak dolgozni, napokig nem látni őket, eredmény nincs (SAP-én azért elég jól látszik,  hogy napokon, hónapokon át vakarásszák a herezacsit...), és hat számjeggyel többet kapnak, mint én. Beszarás. Ezért most posztoltam egyet a profession.hun. Persze fosok váltani, de azért ki tudja, hátha találok egy rettenetesen zsíros gyerekbarát, "míg meg nem halok" munkahelyet. Francba, 45 évesen, 2 kisgyerekkel, egyedül... mit akarok? Örülnöm kellene, hogy lyukvana van munkahelyem. De nagyon mérges vagyok!

Hm, mit meséljek még? Ja, voltunk 3 napot melózni Tokajban. Nagyon jó volt, imádtam. Lógott a nyelvünk a melótól, folyt rólunk a víz a kánikulától, befagyott a valagunk a hidegtől, de jó volt. Persze túlórapénz nem jár érte. Grrr!

Pletyka mindig van... azt majd holnap.


2018. június 8., péntek

Apály

Pár hete* a főhapsi elment a színházba a nejével. Bérletük van, kettő is, hát menni kell.

Nem mesélte el, hogy színházba mennek, helyette azt mondta, szülői értekezlet lesz, 7-től, maratoni. Én meg bekajáltam. (Lila liba, lila liba...)

A színházban ült, amikor megüzente**, nem bírja tovább a kamuzást, színházban ül. Ettől elöntötte a híg trágya az agyamat, de nem okádtam tüzet, csak annyit válaszoltam: OK. Igen ám, de elkezdtem magamba nézni, és leírni egy blogposztba(n) a bánatom (végül nem tettem publikussá, piszkozatban várakozik), amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom kiírni a dühöm, mert mintha nem is volnék mérges. Töprengtem, töprengtem, hogy mi a pék bajom van, és nem tudtam rájönni. Addig-addig, míg odáig morfondíroztam, hogy nekem nincs is semmi bajom. Hiszen mindig is dugtak mentek színházba, akkor meg? Nincs új a nap alatt.

Aztán ezen a héten is voltak, de már előre szólt, hogy el kell mondania valamit: színházba mennek holnap.

És én egy rezzenés nélkül hallgattam végig őt, semmi bajom nem volt, hiszen tudtam, szombat van, dugni kell bérletük van, menni kell.



Úgy fél éve mondtam neki, hogy kérlek szépen fixpasas, én nem akarok tőled semmi drámait (válj el példul), de azért havi egyszer, vagy kétszer igazán velem is eljöhetnél olyan programra, ami nem a dug... ungabunga (vö. Berlusconi)... intim összegabalyodás. Mi lett belőle? Voltunk valahol? Nem. Na jó, háromszor voltunk tüntetni, voltunk fagyit enni, meg pizzát is, de speciel kultúrprogram? Az nem volt. Erre fel én addig-addig elmélkedtem, hogy már nincs is kedvem hozzá. Olyan émelyítő, hogy egyszer a feleségével ül be a hozzávetőlegesen trendi színházba, utána meg velem, hát kösz, de így nem kell. Nem megyek vele és kész. Ő már szeretne, de én nem. Ezt valahogy elrontotta.

Apály van, kérem szépen, apály.







* a dolog csípős paprikája az, hogy mit ad isten, mit nem, a szünetben ráköszönt a kolléganőnk, Mary Poppins. Azt most nem tudom, hogy főhapsi látta-e Mary P-t a szünet előtt, és ezért írt-e kurva gyorsan, hogy ki tudja mosni magát, de állítása szerint nem látta. Mivel én már nem hiszek senkinek, így tudjátok a véleményemet.
Aztán annyira bánta, hogy átvágott, hogy küldött egy kazal rózsát futárral. Erre három évet kellett várnom, és egy átbaszcsit. :DDD Ja és persze nem magától jött rá, hogy mivel engesztelhetne ki, hanem harapófogóval húzta ki belőlem. Na ettől én még nem mondtam ki neki, hogy faterkám, a nők ilyenkor talán a rózsavirággal bocsátanak meg, hanem azt mondtam, kérdezze meg a nejétől, anyukájától, apukájától, anyósától és apósától, hogy ilyenkor hogy szokás: minek örül egy nő. Leesett neki a tantusz. 15 szál 3,5 méteres vörös rózsa. Már elhervadtak, mentek a kukába. (Höhöhö, alsó hangon 15 ezer forintot húzott le az angol árnyékszéken, höhöhö.)
Igen ám, de van itt még chili a dologban: pont aznap érkezett a verágcsokréta, amikor Mary P. jött vigyázni a gyerekeimre, mert koncertre mentem. És én mindent elmondtam Mary P-nek, már untam, hogy egy barátnak kell állandóan hazudni, hogy ááááh, rossz a szeme, nincs miközöttünk semmi az égvilágon, soha nem is volt. Elegem lett, hogy hazudni kényszerülök.


** hogy mi??? előadás közben??? mekkora taplóság ez?!?! rá is kérdeztem: ezt hogy??? ott ül a feleséged, te meg a cafk... céd... luvny... szajh... rüfk... szerelmednek a pajtikádnak irkálsz? kiderült hát, hogy a gyerekeknek is írt, hogy hazaértek-e rendben, ettek-e rendben stb., tehát olybá tűnt, hogy a gyerekekkel levelezik, nem mással.



Ui.: Azért az durva, hogy a fent leírtak nem a képzelet szüleménye, hanem a valóság... Micsoda forgatókönyvíró az élet...