2018. március 27., kedd

A józan ész megállt

Meghalt Fabrizio Frizzi nagy tévés személyiség, a kollégái is mennek kondoleálni, a paparazzik (rengeteg) a pofájukba fényképeznek, riporterek próbálnak interjút készíteni. Értem én, hogy kell a kattintás, abból van a pénz, de hol veszett el a híres olasz decens határ? 

2018. március 9., péntek

Állásinterjú franciuául (+1)

Azt vettem észre, hogy pusztán a címmel simán elárulom a dolgok szaftját. 

Ma túlestem a múlt héten elmaradt interjún. Eszement cool munkahely, őrület (de nem annyira, mint a 170 ezres babzsákos), micsoda fantasztikus miliők vannak Budapesten. Férfias, nagyon menő témakör (automobil... :D). Sajnos az angol defektem miatt nem gondolom, hogy rám esik a választásuk, bár a fejvadász lány azt mesélte, hogy most vettek fel oda egy fiatal lányt, aki csak franciául beszél (a magyaron kívül).

Legyetek rám büszkék, végig franciául társalogtunk az interjún. Jó, rám való tekintettel nem angolul meg azért is, mert az interjúztatók közül az egyikük natív francia. Rendkívül ügyes voltam. Ez azért érdekes, mert én a mai napig képes vagyok azt gondolni magamról, hogy nem beszélek franciául. A gyerekeim apja ezt elég sokszor a fejemhez vágta, sőt, ha jön hozzánk, és veszekszünk, még most is odadörgöli, hogy segg nulla vagyok. Ehhez képest úgy néz ki, mindent értek, és folyamatosan tudok beszélni, sőt, mit több, egy ultra menő multinacionális cégnél is simán vágom az "interjúszlenget"  (már, ha van ilyen) franciául, nincs kétségbeesés, nincs blokkolás. Nagyon unom én ezt a női elnyomást, még ha csak szavakkal is műveli. 

Más pletykám nincs, azt hiszem.

Ja, de, van. Nőnapra a két titkárnő kapott egy-egy orchideát akváriumban (vagy terráriumban?) attól a kollégától, aki az én csapatomban van. Én nem kaptam tőle. Azt hiszem, nem nagyon kedvel. Lángész detektív vagyok, mi? :D De gond egy szál sem, a dolog kölcsönös: én sem viselem el őt. Nézzük a statisztikát: kb. 100-an dolgozunk itt (a fiókokat most nem számolom), ebből a 100 emberből 1,5 embertől kapok kiütést. Az egyik ő. A többiekkel mind családias a hangulat. Mondhatjuk, hogy kölcsönösen kerüljük egymást ezzel a fatökűvel. Úgy, hogy egy témával foglalkozunk. Mit tegyek, unom a rizsát, unom, hogy nagyokat mond, és nincs mögötte semmi. Nincs. Egy kurva terméket nem adott el eddig, egy tesztet nem indított el a 11 hónap alatt. Nem is értem, hogy a vezetőség miért nem látja. Tisztán mutatják a számok.
Ennek az embernek az "alkollégája" (úgy értem, a fatökű hozta ide a haverját kollégának), kérdezte ma tőlem a folyosón: na, mi újság az olaszaimmal? Egy kamion, x raklap, y darab, ma ment a szállítmány - válaszoltam. Látom én rajtuk (mindkettőjükön), hogy sandán méregetnek. Ne engem nézegessenek basszus, ugorjanak fel az SAP-ra és tekintsék meg a számokat.

2018. március 1., csütörtök

Bodnárnék, Feketénék és Cserbánék

Ahelyett, hogy a holnapi második fordulóra készülnék, itt ülök, és Péterfy-Novák Éva novelláit olvasom. Nem bírom abbahagyni.

Holnapra meg kell tanulnom angolul. A 0,1-es szintről. Valamint excelezni is, amit persze valamennyire tudok, de ki tudja, hogy egy menő multinál mennyire magas szinten kell. Mindenesetre a rácsok világa nem az enyém.

Ne is kérdezzétek, hogy 2018-ban hogy fordulhat elő olyan, hogy valaki nem beszél angolul! Nincs rá magyarázat. Nem, mintha enélkül nem forogna tovább a földgömb...

De én nem is erről akartam beszélni. Hanem arról, hogy decemberben kaptam ajándékba Mary Poppinstól az Egyasszony című könyvet. Másfél nap alatt olvastam ki, egyszerűen letehetetlen volt. De erről már írtam. Aztán úgy alakult, hogy végül mégis kaptam jegyet a színházba, örültem, mint az a bizonyos majom önnön saját farkának. Hétvégén meg is kértem anyukámat, ha nincs programja, jöjjön, vigyázzon a gyerekekre, mert nekem színházba kell mennem. Aztán kiderült (időben), hogy csak márciusra szól a jegyem. Most várhatok. 

Azért szerencsémre nem maradtam Péterfy-Novák Éva nélkül, a wmn.hu-n találtam rá. Olvasom őt, és mintha nagyanyám sztorijait hallanám. Érzem, hogy bizsereg a pajzsmirigyem olvasás közben, mint amikor sport közben buborékol az endorfin az ember agyában. Persze akkoriban még untam nagyanyám történeteit, túl fiatal voltam, kamasz, a saját dolgaimmal voltam elfoglalva, magamban puffogtam, hogy hosszú perceket kellett figyelnem Bodnárnék, Feketénék és a fodrász pletykáira. Most meg hiányzik, naná!

Csak azt szeretném mondani, hogy nagy Péterfy-Novák Éva rajongó lettem.