2018. január 22., hétfő

Ujjakat keresztbe

Ezek szerint jó az önéletrajzom*, vagy jó a fotó rajta, vagy kevés a fizetési igényem, mert már megint megyek állásinterjúra. Ennek a cégnek a termékei is tetszenek, és végre nőies téma. Én 1997 óta férfias témákkal foglalkozom. 
A telefonbeszélgetés során úgy éreztem, van esélyem. Meglátjuk.

Hétvégén ismét pizsiparti volt nálunk, most két gyereket vállaltam el. Az egyikről már meséltem, ismeritek. Az a kisfiú, akit heti egyszer próbálnak... elpasszolni. A szerdai napot már nem vállalom többször, nem vagyok én szuperhős, és erőmön felül meggebedjek.  Mondtam az anyukájának, hogy ne haragudjon, de túl fáradt vagyok. Mire ő azt válaszolta, hogy ő is nagyon fáradt. Nem akarok én kekec lenni, ítélkezni rusnya dolog, de basszuskulcs, a 4., 5. gyerek után nem érezte még, hogy ez így kicsit sok lesz egyszerre? Jó, én eleve puding vagyok, két gyerekkel is alig bírok. 
Most azonban előre kikötöttem, hogy hányra jöjjenek a gyerekért. Úgy is történt. Nem volt kedvem megismételni a múltkorit, amikor vasárnap 3-kor azon szorongtam, hogy fel merjem-e hívni a szülőket, megkérdezni, hogy mikor jönnek a gyerekért.

A másik gyerekkel nincs gond, az anyja jó barátom, a kislány kedves, nincs vele gond soha. Bálban voltak a szülei, igaziban, valóságos estélyi ruhában. Nagyon tetszett az a ruha, és az egész miliő. Mint egy mese. Elképesztő!

Elég melós négy gyereket szórakoztatni, governálni és etetni egyes-egyedül. Ráadásul a vendéggyerekek nem voltak hajlandók aludni éjfél után majd egy órával sem. 

Így történt, hogy én vasárnap este 9 órakor jutottam a sorozatomhoz. Most a Válótársak limonádét nézem. Annyira vicces, és annyira életszerű az egész (kivétel, hogy ott mindenkinek a bőre alatt is pénz van). Tegnap tartottam annál a résznél, hogy a bénejek mindig maradéktalanul hűségesek. :D 

Közben eltörtem a szemüvegem, rátérdeltem egyik éjszaka, amint másztam ki az ágyból, mert megnyikkant az egyik alvó gyerek. Javíthatatlan (a szemüveg, de lehet, hogy a gyerek is), teljesen letört a szára, a másik szimplán elferdül, a tartalék szemüvegem pedig már nem elég erős, francba,  kénytelen vagyok újat csináltatni, de miután érzem, hogy engem fel fognak venni az új munkahelyre, nem biztos, hogy van pofám itt megcsináltatni, a régi helyemen. :D Több szerénységet, Bezzeg! :D








*Az egyik kedvenc kolléganőm nem tudta, hogy mi az a CV.

4 megjegyzés:

  1. A bénejek is boltadoznak a valóságban. Ismét bebizonyosodott, miszerint egy szuperhőssel (veled) állunk szemben. :))
    Drukkolok, várjuk a beszámolót!
    Puszi
    Edit

    VálaszTörlés
  2. ez, hogy nem tudja mi az, hogy CV esküszöm jobb mint aki nem tudja ki az a Bourdieu (leírni még úgy se) aztán doktorálni akar szociológiából :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nekem megbocsátasz, hogy nem tudtam, mi az a Bordieu? Épppppen nem doktorálok szociológiából, csak ezért. :D

      Törlés

A robot kikapcsolva.