2018. január 2., kedd

Megértem arra, hogy tudjam azt mondani: NEM

Ti meg itt várjátok, hogy írjak az interjúról, gondolom. Kezdjük a végéről: felvettek. FELVETTEK!!!

Értitek? Engem. Akinek nulla önbizalma van. Pontosabban, kevés önbizalma volt, de már van. Hoztam a formám. A legjobbat adtam magamból. Jó, hát nem volt nehéz. Könnyű terep volt. 

Ja, előre szólok, hogy olyat fogok mesélni, amit rohadt nehéz lesz elhinni. Nagyon meredek lesz. A leghajmeresztőbb álmotokban sem gondolnátok, hogy ilyen létezik. Én magam is órákon keresztül sokkhatás alatt voltam, amikor eljöttem az interjúról. Úgy éreztem, ez nem velem történt meg. 

Tehát. Könnyű terep volt, mert egy elég kis szutyok helyre kellett mennem, de ezt előre tudtam, mert megnéztem a google mapsen. A cég honlapja rendben van, azért is mentem el, mert tetszett, kifejezetten hívogató volt, szuper termékekkel, szuper parntercégekkel.
Könnyű terep, mert ahogy felmentem az emeletre, láttam, hogy megállt az idő, az irodák berendezése 30 évvel ezelőttiek (kivétel a lapos tévé), így aztán nem fog agyonnyomni egy sznob környezet, nem fogok begörcsölni azon, hogy ide nem vagyok való, túl magas szint, túl cool, kevés volnék ehhez. Ilyen nem volt. 

Leültett a kontaktszemély egy tárgyalóteremben, megkínált vízzel, kávéval, idáig minden rendben. Megmutatta a két tesztet, amelyeket ki kellett töltenem. 

Mindkét teszt rendben volt. Az egyik egy gyalog igen, nem, talán személyiségteszt, a másik kifejtős. Mindkettő könnyű volt. Kivétel az, hogy az XXZZ termékük mennyi vetőmagot tud elvetni 1 óra alatt, de szerencsére volt telefonos segítségem, a fickóm házinyól. Gyors voltam, mint a villám. Jól éreztem magam. 

Aztán megjött az ügyvezető, bejött, bemutatkozott. Nem úgy, mint az olasz cégnél, akiknél korábban jártam állásinterjún, emlékeztek? Meséltem? Tehát, az ügyvezető barátságos, szimpatikus öregember volt. És akkor most kezdjetek el kapaszkodni, jön a hullámvasút, de itt most csak zuhanás jön. Felfelé nem megyünk.  

Kár, hogy ilyen sokáig nem tudtam megírni, csomó minden nem fog eszembe jutni. Képzeljétek, délelőtt kilenc órára mentem (csodálatosan pontos voltam, ami nem jellemző rám, én késős vagyok, kivétel az iskola és állásinterjúk), és nem kevesebb, mint délután egy után jöttem el. Én szóltam az ügyvezetőnek, amikor már éreztem, hogy egy kávéval rögvest leesek a székről, hogy "Alajos, én elengedem, menjen ebédelni", miután a felesége már háromszor rászólt, hogy ebéééééd. 

Tehát, Alajos kedves volt. Az elején. Illetve végig kedves volt, csak hát... A teszten nem azt írtam be, hogy az egészségem a legfontosabb számomra, hanem a családom, a munkám, a hobbim. :DDDD Állati cseles vagyok, mi?

Szóval, nem az egészségem az első. Amit - idézem - látott is rajtam. Mondta, ki vagyok párnázva. Így, az első három percben. Azaz ledagadtozott. Ránéztem jelentőségteljesen a puhos hasára, majd észbe kapott, és mondta, hogy igen, rajta is van súlyfelesleg. 

A következő kérdése az volt (látva, hogy az első ponton a gyerekeim állnak), hogy hány gyerekem van. Kettő, válaszoltam. Mélyen a szemembe nézett, és mondta, szüljek még 1-2-őt*. Itt azért felszaladt a szemöldököm. Közöltem, hogy a gyerekeket fel is kell nevelni, nekem a napom 24 órából áll, nem szülök többet. Mire ő: ahol ketten esznek, ott hárman is. Mire én: önnek hány gyereke van? Kettő, válaszolta. Egy mosoly után lapoztunk, jöhet a következő téma. 

Már nem tudom sorban elmondani. Két óra olyan tömény (nem találok szavakat) volt, hogy valószínűleg most is napokig fogom írni ezt a posztot. Amikor ilyesmi történik velem, nem jutnak eszembe a dolgok, cikáznak a gondolataim, tiszta káosz van a fejemben, ezt egyszerűen nem lehet ép ésszel felfogni.

A két óra alatt zömében ő beszélt. Úgy értem, 1 óra 50 percet ő, a maradékot én. Hunokról, szkítákról, rovásírásról, székelyekről, számmisztikáról, felsőbbrendűségről, arról, hogy az ember ösztönlény, és a tízparancsolat betarthatatlan, (kapaszkodjatok) ő akár megkívánhat engem is, mert ösztönlény. Ketten ültünk a tárgyalóteremben, nincs tanú, mondhatott bármit. 

Zanzásítva, volt még zsidózás, igaz, csak nagyon kicsit finomkodott. Kimondta, hogy Hitler nem úgy volt, ahogy azt a tankönyvek írják, az egész humbuk. És neki ne jöjjenek a zsidók azzal, hogy ők kiválasztott nép, mikor ő az, nagyon messzire le tudja vezetni hunságát, mi magyarok vagyunk a különleges kiválasztott nép. Itt már hagytam, beszéljen, nem voltam partner. 

Migránsozott is egy sorozatot, ide ne jöjjenek, maradjanak ott, ahol vannak. Előtte azért kikötötte, hogy ő egyik politikai párthoz sem tartozik, de ezt egy idő után nem tudtam értelmezni.

A demokrácia hülyeség, tarthatatlan, mondta. A nő nézzen fel a férjére (el sem mertem mondani, hogy nekem ugyan van két gyerekem, de férjem nincs). A nő ne dolgozzon (?), az emancipáció hülyeség. Egyedül a nő tudja megteremteni az otthon melegét, összetartani a családot (aztán utalt rá, hogy a gyerekei miként szarnak a fejére). A felesége nagyon jó anya, ő hűséges a feleségéhez... azt nem mondja, hogy világ éltében így volt ez, hiszen ő is ösztönlény. Csöndben hallgattam, én egyszerűen képtelen vagyok ilyen hülyeségre rácsatlakozni. Most látott éltében először (hozzáteszem: és utoljára), mi a franc közöm van nekem ehhez, hogy ő mekkora kujon??? 

Közben nézegette a kitöltött tesztjeimet, mutatta a többiekét (jó sokat), majd közölte, hogy látja rajta, hogy magasan viszem a prímet. Hm, az első három válaszomat nézte meg. Nem többet. Ebből ő már tudta. A maradék 150 kérdés (vagy több) valahogy nem számított. Érdekes... 

A fizetésemhez képest plusz 50 ezer Forintról mondtam le és egy céges autóról. 

Simán ment! Egyrészt, ennyi tömény hülyeséget én életemben nem hallottam, másrészt mondta, hogy ők nem olaszos embert keresnek, van abból elég náluk. Közöltem, hogy az álláshirdetés úgy szólt, hogy kereskedelmi papírtologatót keresnek, ha nem beszélhetek olaszul, akkor nem egymást keressük. Na jó, kap egy gyárat, mondta. Gondolom úgy értette, hogy kapok egy olasz partnercéget, akikkel pofázhatok. Majd. Nem azonnal, hanem majd, egyszer, egy távoli jövőben. 

Szerencsémre annyira szimpatikus voltam, hogy máris hívta Tímeát, aki most ott dolgozik, de nem teljesen, mert ott dolgozott, de most nem, mert családi ügyei vannak, de most itt van, szóval társalogjon velem olaszul, nézze meg Tímea, hogy milyen szinten áll az olasz nyelvtudásom. 

Tímea egy vagány magyar lány, talpig olaszul öltözve. Elkezdett magas lóról beszélgetni velem, de én megszólaltam, és két mondat után lejjebb ereszkedett, látta hallotta, hogy jobban beszélek olaszul, mint ő. Tímea is elmondta, hogy ő most csak beugró. Kilépett a cégtől, elment Olaszországba, de nehéz családi helyzet az olasz pasija miatt vissza kellett jönnie, és mivel nem volt más lehetősége, ő most ott ideiglenesen dolgozik, de amint lehet, már megy is tovább. Mondtam neki, ne  izguljon, nekem francia hülye pasim van, egy kutya. Naná, hogy megeredt a nyelve. Kialakult a szimpátia egymás közt. Egyszer csak fogtam magam, és rákérdeztem: ti hogy bírjátok ezt az embert egész álló nap? Lesütötte a szemét, gondolkozott, hogy mit válaszoljon, aztán kimondta: nehezen. Nagyon nehezen. Szinte naponta sír egy kolléganő. Ha meg együtt van a főnök az egyik partnerrel, akkor kifejezetten képtelenség kibírni, irgalmatlan seggfejekké válnak, ott aztán nincs kegyelem. Olykor védte is, mondván nehéz korokat élt meg, ettől ment el az esze, mert egyébként jó ember, ad pénzt kölcsön, ha valaki meg van szorulva. 
Kérdezte, hogy én most dolgozom-e valahol. Igen, válaszoltam, csak nézelődöm, hátha van jobb, és jobban fizető. Azt javasolta, hogy nézelődjek tovább, mert ha nem lenne munkahelyem, mondaná, hogy menjek oda, de így ne. Mindezt olaszul. Rákérdeztem, hogy ezt a beszélgetést hallhatja-e más, aki beszél olaszul, mire ő mondta, hogy igen, beszélnek többen is, de ne aggódjak, mindenkinek ez a véleménye, amit elmondott, nincs mit takargatnia. 

Az egész interjú teljesen szürreális volt. Tisztára kiszívta az energiámat, az összeset. Órákig nem tudtam elhinni, hogy ez velem megtörtént, nem hittel el, hogy ilyen létezik. Elhiszem nektek, hogy nem hiszitek el, amit leírtam. Én is kételkednék. Totálisan képtelen történet. 

Amikor eljöttem, sajnáltam, hogy másnap nincs munkanap, mert megölelgettem volna a főnökömet, aki szintén idős, és már megy el a józan esze, ő is tud cifrákat mondani, időnként kitépjük tőle a hajunkat, forgatjuk a szemgolyónkat, na de nem ennyire lehetetlen, abszurd dolgokat nem szokott halandzsázni. Majd holnap megölelgetem az öreget. 

Tegnap hívott fel a Ágota, hogy akkor a megbeszéltek szerint mehetek a három napos próbaidőre (ami nem a valódi három hónapos próbaidő, hanem azelőtt, hogy felmondanék, csinálnak általában egy ilyen három napos kóstolót... vajon ez szabályos?), de én nemet mondtam. Megkérdezte, hogy mi az oka, hogy nem megyek hozzájuk. Nem mertem azt mondani, hogy nem tudok azonosulni a főnöke által elmondattakkal, miután az interjú legvégén tőle is megkérdeztem, hogy hány éve dolgozik ott. 17. Egek! Valami olyasmit mondtam, hogy miután nem kapok lehetőséget arra, hogy olasz cégekkel foglalkozhassak, köszönöm nem, valamint ahol én dolgozom, szebb környezet (nálunk nem állt meg az idő). 

A termékek tetszettek volna, klassz dolgokkal foglalkoznak, rengeteg olasz partnercégük van (mondjuk cseszhetem, ha nem én lennék ott "az olaszos", hanem az adatbázis feltöltő, pfff), de így simán azt a válaszoltam, hogy NEM!


* most, hogy újra elolvasom, amit írtam, mert ilyenkor találom meg a hibákat (már ha megtalálom), jut eszembe: azt is mondtam, hogy ennyi idősen (45 éves vagyok), már nem hiszem, hogy racionális dolog volna szülni, mire ő előjött valami varázsszérummal (kb. méhpempő, de nem ez volt), már nem emlékszem melyiket említette, mivel addig nem is hallottam róla, hogy azzal 80 éves emberek is képesek gyereket nemzeni. 


PS: mondom én, hogy apránként jutnak eszembe a dolgok... A franciák mind lókötők (itt valami súlyosabb kifejezés volt), mondta, ma is a gyarmatokból élnek, blablabla... Az interjú végén megkérdeztem tőle: "Alajos, mit szól ön ahhoz, ha én azt mondom, hogy a gyermekeim apja francia?". Ő félrebiccentette a fejét: "nem haragszom én a franciákra, biztos van ott is rendes ember".

27 megjegyzés:

  1. Óbaszki. (Pardon.) Az elmebetegek köztünk járnak. Ez igazán durva, nálunk ezt 'veszélyes hülyének' hívjuk, mert ugye jól láthatóan a hülyeség akaraterővel párosul.

    VálaszTörlés
  2. Ennek biztos van valami latin neve.
    Örulet, de sajnos nem olyan hihetetlen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre a szintre nem jutottam el a latin tanulmányaim alatt... :D

      Törlés
  3. Add el a sztorit a Dumaszínháznak :-D

    VálaszTörlés
  4. "Alajos" :D
    hihetetlen a sztori, de egyébként sajnos mégsem, hülyék mindenhol vannak sajnos, a legrosszabb, ha az a főnök :/
    Jól tetted és ügyesen, hogy nemet ondtál, lesz majd jobb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy mindenhol vannak hülyék, de erre a szintre nem számítottam, sőt, el sem tudtam képzelni, hogy van ilyen...

      Törlés
  5. Őrület...!! En szemelyesen nem nagyon szoktam ilyen emberekkel beszélgetni, mindig meglep, ha valaki elmeséli, hogy milyen figurákat hord hátán a fold...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamko, de hiszen én sem! Egyszerűen fel sem merült bennem, hogy ilyen létezik. Őrület!

      Törlés
  6. Úristen:). Zseniális sztori! Egy jó blogposztot legalább megért!:) Pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szó, mi szó, ez nem a "nem történik semmi" poszt lett. :D

      Törlés
  7. Nem hihetetlen, de annál ijesztőbb...jó, hogy nemet mondtál, nem kell ez az elmebeteg semmi pénzért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig én azt hittem, hihetetlen lesz, mivel én, akivel megtörtént, alig bírtam felfogni, hogy igen, ez bazze velem történt meg...

      Törlés
  8. Alajos a munkavállalók álma. Szerencsére nem tudok olaszul. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami furcsa, hogy csomóan dolgoznak ott és van, aki 100 éve. Érthetetlen.

      (persze aztán kiderült, hogy vannak, akik inkább lelépnek, mintsem maradjanak...)

      Törlés
  9. Én nem lepődtem meg. Sok fura (barom) interjúztatóval találkoztam már. Egyik legutóbbi helyre csak azért hívtak be, szintén öregúr, mert nem hitte el, hogy 44 évesen gyesen vagyok (hehehe), vagyis van egy, akkor még 1,5 éves gyerekem. Élőben meg akart nézni. (felvettek) Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végülis nem lett az :-( . De azért baromi vicces-fura helyzet volt. Néztek, mint csóri állatokat az állatkerti üveg mögött... klassz a blogod. Várom a folytatást. :-)Kati

      Törlés
    2. Köszi a bókot! Írok, amint tudok. :)

      Törlés
  10. Megbuggyant rendszerváltáskor kezdő vállalkozók tömege található kis hazánkban.
    Tapasztalatnak jó lehetett, remélem önbizalomnövelőként hát rád összességében.
    Haladjunk tovább ezen az úton.
    Edit

    VálaszTörlés
  11. Mire való az ebédszünet? ;)
    Edit

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.