2018. január 29., hétfő

Harmadik forduló...

Nem biztos, hogy lesz harmadik forduló, amikor is végre meg lehetne szólalni olaszul. Van olyan pályakezdő kolléga a cégnél, aki 170 ezret keres (nettó). Így valószínűleg nem én leszek a szimpatikus.

Nem görcsölök. Sajnos az első interjúhoz képest most mást mondtak, például nem is létszámot duzzasztanak, hanem az egyik kolléga megy a levesbe. Nem erről volt szó eredetileg. 

Egyéb ellentmondásokra is fény derült, és így már nem is annyira kecsegtető a munkahely. Mindezektől függetlenül kellemes (a lábvíz, az kellemes), vidám interjú volt. 

De miért kell orbitálisakat kamuzni? Mondjuk érthetetlen, hogy miért vagyok fennakadva, nálunk is csípőből megy a csúsztatás. 

Köszönöm a sok drukkot, meghatódtam!

2018. január 25., csütörtök

Második forduló

Csak annyit mondok, vannak babzsákok*.

Na jó, mesélek többet is, muszáj kiírnom magamból. Velem most madarat lehet fogatni. Nem, mintha felvettek volna, de nekem már ennyi is sci-fi. Engem, bezzeget, behívtak interjúra egy ilyen trendi helyre. Óh, egek! Úgy képzeljétek el, mint a Google-t. Még fotóztam is, annyira nem hittem a szememnek. Kattintgattam, mint valami turisztikai látványosságot. Persze, az interneten láttam már ilyen munkahelyeket, szoktam én olvasgatni "az év irodája" cikkeket, képben vagyok, hogy mi a menő, oda is képzelem magam, de azt nem gondoltam volna, hogy esetleg egyszer én is élhetek olyan miliőben. 

Én, aki 15 éve dolgozom ugyanazon a helyen, aki kissé begyöpösödött ettől, aki fél kilépni a komfortzó a megszokottból, fogtam magam, és elegem lett az állóvízből, jelentkeztem egy olyan állásra, ami csak annyiból nem ideális, hogy 17:00 óráig kell dolgozni. Az iskola is 17:00 óráig tart. 

Engem, az öregedő nőt behívtak a google ikréhez. Ahová normális esetben csak fiatal, jóvágású embereket hívnak, akiknek vág az eszük. Olybá tűnik, hogy jó a CV-m, jó vagyok a munkaerő piacon, nem szálltam el a fizetésigénnyel. Talán még a fotóm is jó. Egy 15 évvel ezelőtti fotót raktam fel magamról, de mit csináljak, szerintem még hasonlítok arra az emberre. Tegnap is láttam, amikor behozta a CV-met az interjúztató, hogy igen, azon a fotón én vagyok. 

Évek óta arra vágytam, hogy babzsákos munkahelyem legyen. Erre tessék! Nem, mintha máris felvettek volna, de már az interjú során mondta a kolléganőm a lány, hogy ha tetszik a munka, jöjjek el második fordulóra pénteken, aztán, miután elköszöntünk, 15 perc múlva jött is az e-mail, hogy várnak. Jupppi! Én, bezzeg, megyek második fordulóra. A józan ész megáll. 

A babzsákon felül van még lélegző fal is. Tudjátok, a növényfal. Van gyümölcsnap. Van 13. havi fizetés. Van extra egészségügyi magánpénztár. Van cafeteria. Ezeket mind fontosnak találom, még ha bagatellnek is tűnik (pláne a babzsák). Van bónusz. Van BKV bérlet (jó, az az aktuális helyen is van, állítólag kötelező, ugye... :D ). Van milánói kiállításra járás. Van Erzsébet utalvány, vagy minek nevezik most. Mondom, számomra ez mind-mind sci-fi. Ha ezekhez még hozzászámolom a családi pótlékot és a családi adókedvezményt, akkor mondhatom, hogy beinthetek majd a templom egere státusznak. 

Elfelejtettem megkérdezni, hogy rendes karácsonyi buli van-e, mert számomra az is nagyon fontos. A mostani helyemen csak partizánbuli szokott lenni, mi szervezzük magunknak egy szutyok helyen. A cégvezetés nem tartja fontosnak, hogy egy évben egyszer megvendégeljen minket. Amikor meg hallom, hogy Zwackék milyen karácsonyi partit rittyentenek össze a kollégáknak zokog a szívem. 

Akarom ezt a munkahelyet! Igaz, most be vagyok tojva, de majd elmúlik a majré. 

Most képzeljétek el, ez nem egy multi, hanem egy tisztán magyar cég. Kétszer annyi kollégával, mint ahol most vagyok (itt 150). Kézzelfogható termékkel foglalkoznak, nem úgy mint amivel most foglalkozom. Ráadásul nőies téma, nem csapágyakról lesz szó végre. 21 éve dolgozom férfias témákkal. Unom a csapágyakat.

Ha kiszámolom, hogy mennyi nettó pénzt vihetnék onnan haza + a másik munkahely (amivel maradok a csapágyak világában), akkor már igazán nem nyafoghatnék, és nyugodtan elromolhatna a fűtés, mint ahogy el is romlott decemberben, nem esnék pánikba többé. Sőt, lehet, hogy nyaralni is eljutnék végre a gyerekeimmel Polignano a Maréba. Sőt, lehet, hogy tudnék venni magamnak is új ruhákat, nemcsak a makiknak. Sőt, esetleg félre is tennék, amiből vennék egy dunai panorámás  letisztult lakást a Pesti alsó rakparton. Tetőterasszal. 



* futurisztikus színűek, nem holmi pasztell!


2018. január 22., hétfő

Ujjakat keresztbe

Ezek szerint jó az önéletrajzom*, vagy jó a fotó rajta, vagy kevés a fizetési igényem, mert már megint megyek állásinterjúra. Ennek a cégnek a termékei is tetszenek, és végre nőies téma. Én 1997 óta férfias témákkal foglalkozom. 
A telefonbeszélgetés során úgy éreztem, van esélyem. Meglátjuk.

Hétvégén ismét pizsiparti volt nálunk, most két gyereket vállaltam el. Az egyikről már meséltem, ismeritek. Az a kisfiú, akit heti egyszer próbálnak... elpasszolni. A szerdai napot már nem vállalom többször, nem vagyok én szuperhős, és erőmön felül meggebedjek.  Mondtam az anyukájának, hogy ne haragudjon, de túl fáradt vagyok. Mire ő azt válaszolta, hogy ő is nagyon fáradt. Nem akarok én kekec lenni, ítélkezni rusnya dolog, de basszuskulcs, a 4., 5. gyerek után nem érezte még, hogy ez így kicsit sok lesz egyszerre? Jó, én eleve puding vagyok, két gyerekkel is alig bírok. 
Most azonban előre kikötöttem, hogy hányra jöjjenek a gyerekért. Úgy is történt. Nem volt kedvem megismételni a múltkorit, amikor vasárnap 3-kor azon szorongtam, hogy fel merjem-e hívni a szülőket, megkérdezni, hogy mikor jönnek a gyerekért.

A másik gyerekkel nincs gond, az anyja jó barátom, a kislány kedves, nincs vele gond soha. Bálban voltak a szülei, igaziban, valóságos estélyi ruhában. Nagyon tetszett az a ruha, és az egész miliő. Mint egy mese. Elképesztő!

Elég melós négy gyereket szórakoztatni, governálni és etetni egyes-egyedül. Ráadásul a vendéggyerekek nem voltak hajlandók aludni éjfél után majd egy órával sem. 

Így történt, hogy én vasárnap este 9 órakor jutottam a sorozatomhoz. Most a Válótársak limonádét nézem. Annyira vicces, és annyira életszerű az egész (kivétel, hogy ott mindenkinek a bőre alatt is pénz van). Tegnap tartottam annál a résznél, hogy a bénejek mindig maradéktalanul hűségesek. :D 

Közben eltörtem a szemüvegem, rátérdeltem egyik éjszaka, amint másztam ki az ágyból, mert megnyikkant az egyik alvó gyerek. Javíthatatlan (a szemüveg, de lehet, hogy a gyerek is), teljesen letört a szára, a másik szimplán elferdül, a tartalék szemüvegem pedig már nem elég erős, francba,  kénytelen vagyok újat csináltatni, de miután érzem, hogy engem fel fognak venni az új munkahelyre, nem biztos, hogy van pofám itt megcsináltatni, a régi helyemen. :D Több szerénységet, Bezzeg! :D








*Az egyik kedvenc kolléganőm nem tudta, hogy mi az a CV.

2018. január 17., szerda

Fiú vs. lány

A kisfiam kapott egy beírást az üzenőfüzetébe. Azt tudtam, hogy ez elkerülhetetlen lesz, de azt nem gondoltam volna soha, hogy már elsős korában túlesünk rajta. 

"A. engedély nélkül ment le a büfébe. Dátum, aláírás", így szólt a beírás. 

Az úgy történt, hogy Dani le akart menni a büfébe cukorkát venni (naná, hogy nem az én fiam :D ), annak ellenére, hogy az elsősök nem vásárolhatnak ott, pláne nem mászkálhatnak egyedül az iskola területén. 
A fiam elkísérte Danit, de a büfénél már inába szállt a bátorsága (vagy felébredt a lelkiismerete?), és feliszkolt az osztályterembe. Már késő volt, lebuktak mindketten. 
Az, hogy hol volt a tanár, míg ők lerongyoltak a büfébe, nem tudom. Ezt nem tudta elmondani, csak annyit, hogy a fociedzőt várták. Ettől még tanárnak jelen kellett volna lennie. Azt feltételezem, hogy szünet lehetett, akkor kimehetnek a mosdóba önállóan is. Szerintem ott pattanhatott ki az agyukból, hogy cukorka nélkül nem élet az élet.  

A fiam szólt nekem otthon, hogy van beírás az üzenőfüzetében, és már mesélte is a történetet. Szerencsére a vércukrom éppen jó tartományban lehetett, így nem füstölt ki az agyam, szépen meg tudtuk beszélni, hogy az ilyen kísértéseknek álljon ellen, valamint azt is, hogy eddig példás volt a magatartása (szeptember óta ez a második görbe szájú smiley a magatartásfüzetében), ne tévelyedjen le erről a mezsgyéről.

Érdekes, a lányommal ilyesmi nem történt meg, és úgy érzem, nem is fog. Azért ne legyek ennyire magabiztos, a kamaszkorról még semmit nem tudok.

Csak ennyit akartam elmesélni. 

2018. január 16., kedd

Telef

Tamko írt egyszer az idegesítő szavakról.

Én egy ideje ettől csikorgatom a fogaimat: teló.



Kiegészítés: mert egy olyan ember használja, akit nem szeretek. Igazán lehetnék elnéző, hiszen rengeteg olyan embertől is hallom, akiket kedvelek. Most mi legyen?


2018. január 4., csütörtök

Túl hosszú poszt párkapcsolati mizériáról, naivitásról, majréról

Mesélek egyebet is. Az Alajosos mókatár kifogyott, valószínűleg nyafogás lesz belőle.

A gyerekeim apja végül nem tudott eljönni karácsonyozni. Volt mikulásosozni, a karácsonyi repülőjegyek már túl drágák voltak, ezért. Mikuláskor megvette a fiunknak az áhított Playmobil piramist + római katonákat + tevét + mittomén még mit karácsonyra, aztán közölte, hogy a kislányunkról gondoskodjak én.

Hozzánk nem jött el karácsonyozni, de az anyjával és húgával elmentek megtekinteni a Diótörőt Párizsban (balett). Hm. Amikor itthon, Budapesten kellett megtekinteni, húzta a száját. Most meg áradozott, hogy ezt a moszkvai Bolsoj adta elő, fantasztikus volt, és milyen jó helyen ültek, és mennyibe került (gyerektartás meg nuku). Velünk, ha bármilyen ilyen helyre kellett menni, megjegyzéseket tett, fintorgott.

Anyósom elköltözött Párizsból a spanyol határhoz, ahol egy másik lánya él a férjével (ők szimpatikus emberek). A gyerekeim apja megint otthagyta a munkáját, megint nincs hol laknia, de így én megint nyertem legalább 3 hónap nyugodt időt.

Eljött az az idő, hogy viszolygok a karácsonytól. Kitépem a hajam ettől az esztelen pénzköltéstől. Tudom, hogy nem kötelező, de a saját gyerekeimnek, szüleimnek, tesómnak szívesen veszek valamit. Idén apróságokat. Megállapodtunk, hogy a gyerekeknek ne vegyen mindenki sok kicsi ajándékot, amit utána nem tudok kordában tartani, hanem vegyünk közösen egy-egy nagyot, és semmi többet. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a szüleim fizettek mindent. Meg is mondom nekik, hogy gondoljuk át.
Aztán azzal, hogy a gyerekek apja (basszus, micsoda unalmas poszt... de most már folytatom, jó lesz "krónikának", úgyis olyan pocsék a memóriám) megvette a Playmobilt, amit én 27-én rejtettem a karácsonyfa alá, nem tehettem meg, hogy a kislányom nem talált volna ott semmit, miközben a kisfiam mennyi mindent kapott. Ezért kapott egy Ikeás plüssmacskát, plüsskutyát, lónyomdát. A szüleimtől Barbie lakókocsit. Ne kérdezzétek! Mindenesetre minden gyerek, fiúk és lányok imádják.

Én idén nem kaptam repülőjegy bónuszt. Pedig arra vágytam idén is. Sebaj, majd megveszem magamnak. Nagyon vágyom vissza Pugliába.
Kaptam még szempillaspirált, krémet, csillámport az arcomra, a Müpába koncertjegyet, amit a szüleimnek gondoltam jó ötletnek. Én kaptam meg. Azért persze én is szeretem.

A fickómtól ... most jut eszembe, ez vicces sztori, már ha képes leszek humorba ágyazni. A fickómtól egy karláncot kaptam. Félig madzag, félig fém. Középen fém végtelen jel. Oh, mindjárt elcsurrantok a romantikától, mi? :D
Az úgy történt, hogy vibereztünk, vibereztünk, mire közltem vele, hogy nagyon szép a karlánc ezüst része. Tényleg szép, kis apró pettyekből áll, pont, mint az A.D. WC-lánc, csak kicsiben,  tényleg nagyon tetszik.

Mire ő: nem ezüst.
Én: nem baj, hogy nem ezüst, én szeretem a bizsut, sőt, a bizsut szeretem a legjobban.
Ő: nem bizsu.
Én: szeretem az ezüstöt, mondom!
Ő: nem ezüst!
Én: jó, akkor szeretem az ezüst színű ékszereket.
Ő: :S
Én: most mi bajod?
Ő: ezüst színű, nem bizsu.

... a tantusz... a tantusz... talán ezen a ponton kezdett leesni.

Én: te, ez nem ezüst, mert fehér?
Ő: bingó!

Számomra teljesen szokatlan dolog hapsitól (még nem tudom másképp mondani, hiszen ő is csak egy lókötő) ilyen jelentőségteljes (ébresztő Bezzeg!) ékszert kapni. Fehér aranyat meg még soha nem kaptam senkitől.
Már háromszor leesett a kezemről, ez jelent valamit? :D :D :D Üzen az univerzum?

Idén meg mertem kérdezni, hogy a béneje mit kapott ajándékba karácsonyra: egy ágyneműhuzatot, mivel nagyon szeret aludni. Ő bénejtől pacskert kapott. Vajon ez freudi elszólás?
Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy bénej mit kapott a 30. születésnapjára.

Kaptam még tőle egy könyvet is. Apropó, a karlánc a könyvbe volt rejtve. A szemem elég rossz, az előszobában elég sötét van, ahogy bontottam ki az ajándékot, letéptem a celluxot, leesett a földre, és én ott is hagytam volna, zavaromban. De ő felszedte, és akkor láttam, hogy az egy plusz kis csomag... Benne valamivel... A karlánc volt.
Azt el is felejtettem mesélni, hogy a Cirkóban láttam a kis havernőimmel az SMS für dich (magyar címe: szerelmes sms) c. filmet, és a főszereplő lánynak végtelen jelű gyűrűje volt, én elmeséltem a fickómnak a filmet meg biztos azt is, hogy ez mennyire cukimuki, végtelen jelű gyűrű?!?! Áwww és áhhh, rögvest elcseppfolyósodom én is, mire fel ezt ő (ezek szerint) jól megjegyezte magának, és megvette nekem. Később elmesélte, hogy gyűrűt akart venni, de valahogy inába szállt a bátorsága, vagy az már azért igazán túlzás lett volna, nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott. Azért jól körbepisálta a területét ezzel a karlánccal... Most nincs is több kedvem körülnézni a halpiacon. De aztán most (bassuskulcs, szófosásom van...) nehogy azt gondoljátok, hogy én ilyen céda vagyok. Egyszerűen csak tisztában vagyok vele, hogy ki kellene lépni ebből a szituból. Hm, csak hát úgy néz ki, a bénej sem apáca. Tudom, tudom, kommentelte valaki régen, hogy mi hihetjük azt, hogy igazat mondanak a fickók, és a bénejekkel nem szexelnek immáron 15 éve, mert bénejek aszexuálissá változtak gyerekszülsé után menet közben, holott a valóság az, hogy igenis szexelnek. Az igazság úgysem fog kiderülni. De képzeljétek, csomó-csomó jel van arra, hogy bénej is félrekacsint. Soha nem látott szexi bugyik és combfixek a fiók mélyén, fölöttébb erős parfümillat hazaéréskor, este 7-re hazajárás, és egyebek, amiket ide már nem is merek leírni de ezek az okostelefonok sokmindenre választ adnak. Szóval, az van, hogy bénej lebukott, de még a fickóm férje próbál benne hinni, mondván mi van, ha csak mi ketten próbáljuk beleképzelni ezeket a jeleket egy nemlétező negyedikbe. Mit bazze, a szexi bugyit, amit nem neked vesz fel? Amit te hivatalosan soha nem is láttál? Beszarás. Szóval várunk a megfelelő pillanatra, hogy bénejt valójában is in flagrante delicto kapja, mert annak már hinni fog. De ha rajta is kapja, nem változik majd semmi. Mert ugyan a fickóm végre valahára sokat töpreng, nyílik a csipája. Azon töpreng, hogy mi értelme van ennek a nettó oda-vissza átbaszásnak + a gyerekeiket abban a hitben ringatni, hogy anyu és apu közt minden rendben, de tőlem aztán töprenghet... Most már szívesen otthagyná a feleségét,  hogy olybá tűnik, szarvasagancsokat akasztott rá, de addig ugye eszébe sem jutott, míg a feleségét szeplőtlen szűznek hittük. Így, hogy ő is cafka, már jönne hozzám. De hozzám ne jöjjön. Megmondtam neki. Így ne. Hiszen tisztán látszik, nem engem választott (mondjuk értem), hanem a boldog családi élet látszatkeltését. Na, hát ha bénej kézzelfoghatóan le találna bukni végre (én speciel 9 éve érzem rajta, hogy nem hűséges a férjéhez, és ezt egy konkrét történethez is tudom kötni, onnan a pontos dátummeghatározás is), akkor - mondtam a fickónak - maradjanak a valagukon, neveljék szépen a gyerekeiket, én csak havi két estét kérek, amikor nyíltan elmehetünk (azaz nem titkolózva) A Moziba (vagy bárhová). Igen, inamba szállt a bátorság. Meg lusta is vagyok alkalmazkodni, nincs kedvem mindig főzni, hogy neki legyen ebédje, se vasalni, se mosni rá. Ha egy pasasnak ez a fontos, akkor hajrá, maradjon otthon a cselédjével. Elég flegma vagyok, belátom, csúnyán beszélek az ellenfélről, holott ő egy kedves nő, vissza is szívom, amit írtam. Azért ettől függetlenül én a saját gyerekeim életébe nem viszek be új hapsit, aki aztán majd gondol egyet és jól kilépne. Uff.



2018. január 2., kedd

Megértem arra, hogy tudjam azt mondani: NEM

Ti meg itt várjátok, hogy írjak az interjúról, gondolom. Kezdjük a végéről: felvettek. FELVETTEK!!!

Értitek? Engem. Akinek nulla önbizalma van. Pontosabban, kevés önbizalma volt, de már van. Hoztam a formám. A legjobbat adtam magamból. Jó, hát nem volt nehéz. Könnyű terep volt. 

Ja, előre szólok, hogy olyat fogok mesélni, amit rohadt nehéz lesz elhinni. Nagyon meredek lesz. A leghajmeresztőbb álmotokban sem gondolnátok, hogy ilyen létezik. Én magam is órákon keresztül sokkhatás alatt voltam, amikor eljöttem az interjúról. Úgy éreztem, ez nem velem történt meg. 

Tehát. Könnyű terep volt, mert egy elég kis szutyok helyre kellett mennem, de ezt előre tudtam, mert megnéztem a google mapsen. A cég honlapja rendben van, azért is mentem el, mert tetszett, kifejezetten hívogató volt, szuper termékekkel, szuper parntercégekkel.
Könnyű terep, mert ahogy felmentem az emeletre, láttam, hogy megállt az idő, az irodák berendezése 30 évvel ezelőttiek (kivétel a lapos tévé), így aztán nem fog agyonnyomni egy sznob környezet, nem fogok begörcsölni azon, hogy ide nem vagyok való, túl magas szint, túl cool, kevés volnék ehhez. Ilyen nem volt. 

Leültett a kontaktszemély egy tárgyalóteremben, megkínált vízzel, kávéval, idáig minden rendben. Megmutatta a két tesztet, amelyeket ki kellett töltenem. 

Mindkét teszt rendben volt. Az egyik egy gyalog igen, nem, talán személyiségteszt, a másik kifejtős. Mindkettő könnyű volt. Kivétel az, hogy az XXZZ termékük mennyi vetőmagot tud elvetni 1 óra alatt, de szerencsére volt telefonos segítségem, a fickóm házinyól. Gyors voltam, mint a villám. Jól éreztem magam. 

Aztán megjött az ügyvezető, bejött, bemutatkozott. Nem úgy, mint az olasz cégnél, akiknél korábban jártam állásinterjún, emlékeztek? Meséltem? Tehát, az ügyvezető barátságos, szimpatikus öregember volt. És akkor most kezdjetek el kapaszkodni, jön a hullámvasút, de itt most csak zuhanás jön. Felfelé nem megyünk.  

Kár, hogy ilyen sokáig nem tudtam megírni, csomó minden nem fog eszembe jutni. Képzeljétek, délelőtt kilenc órára mentem (csodálatosan pontos voltam, ami nem jellemző rám, én késős vagyok, kivétel az iskola és állásinterjúk), és nem kevesebb, mint délután egy után jöttem el. Én szóltam az ügyvezetőnek, amikor már éreztem, hogy egy kávéval rögvest leesek a székről, hogy "Alajos, én elengedem, menjen ebédelni", miután a felesége már háromszor rászólt, hogy ebéééééd. 

Tehát, Alajos kedves volt. Az elején. Illetve végig kedves volt, csak hát... A teszten nem azt írtam be, hogy az egészségem a legfontosabb számomra, hanem a családom, a munkám, a hobbim. :DDDD Állati cseles vagyok, mi?

Szóval, nem az egészségem az első. Amit - idézem - látott is rajtam. Mondta, ki vagyok párnázva. Így, az első három percben. Azaz ledagadtozott. Ránéztem jelentőségteljesen a puhos hasára, majd észbe kapott, és mondta, hogy igen, rajta is van súlyfelesleg. 

A következő kérdése az volt (látva, hogy az első ponton a gyerekeim állnak), hogy hány gyerekem van. Kettő, válaszoltam. Mélyen a szemembe nézett, és mondta, szüljek még 1-2-őt*. Itt azért felszaladt a szemöldököm. Közöltem, hogy a gyerekeket fel is kell nevelni, nekem a napom 24 órából áll, nem szülök többet. Mire ő: ahol ketten esznek, ott hárman is. Mire én: önnek hány gyereke van? Kettő, válaszolta. Egy mosoly után lapoztunk, jöhet a következő téma. 

Már nem tudom sorban elmondani. Két óra olyan tömény (nem találok szavakat) volt, hogy valószínűleg most is napokig fogom írni ezt a posztot. Amikor ilyesmi történik velem, nem jutnak eszembe a dolgok, cikáznak a gondolataim, tiszta káosz van a fejemben, ezt egyszerűen nem lehet ép ésszel felfogni.

A két óra alatt zömében ő beszélt. Úgy értem, 1 óra 50 percet ő, a maradékot én. Hunokról, szkítákról, rovásírásról, székelyekről, számmisztikáról, felsőbbrendűségről, arról, hogy az ember ösztönlény, és a tízparancsolat betarthatatlan, (kapaszkodjatok) ő akár megkívánhat engem is, mert ösztönlény. Ketten ültünk a tárgyalóteremben, nincs tanú, mondhatott bármit. 

Zanzásítva, volt még zsidózás, igaz, csak nagyon kicsit finomkodott. Kimondta, hogy Hitler nem úgy volt, ahogy azt a tankönyvek írják, az egész humbuk. És neki ne jöjjenek a zsidók azzal, hogy ők kiválasztott nép, mikor ő az, nagyon messzire le tudja vezetni hunságát, mi magyarok vagyunk a különleges kiválasztott nép. Itt már hagytam, beszéljen, nem voltam partner. 

Migránsozott is egy sorozatot, ide ne jöjjenek, maradjanak ott, ahol vannak. Előtte azért kikötötte, hogy ő egyik politikai párthoz sem tartozik, de ezt egy idő után nem tudtam értelmezni.

A demokrácia hülyeség, tarthatatlan, mondta. A nő nézzen fel a férjére (el sem mertem mondani, hogy nekem ugyan van két gyerekem, de férjem nincs). A nő ne dolgozzon (?), az emancipáció hülyeség. Egyedül a nő tudja megteremteni az otthon melegét, összetartani a családot (aztán utalt rá, hogy a gyerekei miként szarnak a fejére). A felesége nagyon jó anya, ő hűséges a feleségéhez... azt nem mondja, hogy világ éltében így volt ez, hiszen ő is ösztönlény. Csöndben hallgattam, én egyszerűen képtelen vagyok ilyen hülyeségre rácsatlakozni. Most látott éltében először (hozzáteszem: és utoljára), mi a franc közöm van nekem ehhez, hogy ő mekkora kujon??? 

Közben nézegette a kitöltött tesztjeimet, mutatta a többiekét (jó sokat), majd közölte, hogy látja rajta, hogy magasan viszem a prímet. Hm, az első három válaszomat nézte meg. Nem többet. Ebből ő már tudta. A maradék 150 kérdés (vagy több) valahogy nem számított. Érdekes... 

A fizetésemhez képest plusz 50 ezer Forintról mondtam le és egy céges autóról. 

Simán ment! Egyrészt, ennyi tömény hülyeséget én életemben nem hallottam, másrészt mondta, hogy ők nem olaszos embert keresnek, van abból elég náluk. Közöltem, hogy az álláshirdetés úgy szólt, hogy kereskedelmi papírtologatót keresnek, ha nem beszélhetek olaszul, akkor nem egymást keressük. Na jó, kap egy gyárat, mondta. Gondolom úgy értette, hogy kapok egy olasz partnercéget, akikkel pofázhatok. Majd. Nem azonnal, hanem majd, egyszer, egy távoli jövőben. 

Szerencsémre annyira szimpatikus voltam, hogy máris hívta Tímeát, aki most ott dolgozik, de nem teljesen, mert ott dolgozott, de most nem, mert családi ügyei vannak, de most itt van, szóval társalogjon velem olaszul, nézze meg Tímea, hogy milyen szinten áll az olasz nyelvtudásom. 

Tímea egy vagány magyar lány, talpig olaszul öltözve. Elkezdett magas lóról beszélgetni velem, de én megszólaltam, és két mondat után lejjebb ereszkedett, látta hallotta, hogy jobban beszélek olaszul, mint ő. Tímea is elmondta, hogy ő most csak beugró. Kilépett a cégtől, elment Olaszországba, de nehéz családi helyzet az olasz pasija miatt vissza kellett jönnie, és mivel nem volt más lehetősége, ő most ott ideiglenesen dolgozik, de amint lehet, már megy is tovább. Mondtam neki, ne  izguljon, nekem francia hülye pasim van, egy kutya. Naná, hogy megeredt a nyelve. Kialakult a szimpátia egymás közt. Egyszer csak fogtam magam, és rákérdeztem: ti hogy bírjátok ezt az embert egész álló nap? Lesütötte a szemét, gondolkozott, hogy mit válaszoljon, aztán kimondta: nehezen. Nagyon nehezen. Szinte naponta sír egy kolléganő. Ha meg együtt van a főnök az egyik partnerrel, akkor kifejezetten képtelenség kibírni, irgalmatlan seggfejekké válnak, ott aztán nincs kegyelem. Olykor védte is, mondván nehéz korokat élt meg, ettől ment el az esze, mert egyébként jó ember, ad pénzt kölcsön, ha valaki meg van szorulva. 
Kérdezte, hogy én most dolgozom-e valahol. Igen, válaszoltam, csak nézelődöm, hátha van jobb, és jobban fizető. Azt javasolta, hogy nézelődjek tovább, mert ha nem lenne munkahelyem, mondaná, hogy menjek oda, de így ne. Mindezt olaszul. Rákérdeztem, hogy ezt a beszélgetést hallhatja-e más, aki beszél olaszul, mire ő mondta, hogy igen, beszélnek többen is, de ne aggódjak, mindenkinek ez a véleménye, amit elmondott, nincs mit takargatnia. 

Az egész interjú teljesen szürreális volt. Tisztára kiszívta az energiámat, az összeset. Órákig nem tudtam elhinni, hogy ez velem megtörtént, nem hittel el, hogy ilyen létezik. Elhiszem nektek, hogy nem hiszitek el, amit leírtam. Én is kételkednék. Totálisan képtelen történet. 

Amikor eljöttem, sajnáltam, hogy másnap nincs munkanap, mert megölelgettem volna a főnökömet, aki szintén idős, és már megy el a józan esze, ő is tud cifrákat mondani, időnként kitépjük tőle a hajunkat, forgatjuk a szemgolyónkat, na de nem ennyire lehetetlen, abszurd dolgokat nem szokott halandzsázni. Majd holnap megölelgetem az öreget. 

Tegnap hívott fel a Ágota, hogy akkor a megbeszéltek szerint mehetek a három napos próbaidőre (ami nem a valódi három hónapos próbaidő, hanem azelőtt, hogy felmondanék, csinálnak általában egy ilyen három napos kóstolót... vajon ez szabályos?), de én nemet mondtam. Megkérdezte, hogy mi az oka, hogy nem megyek hozzájuk. Nem mertem azt mondani, hogy nem tudok azonosulni a főnöke által elmondattakkal, miután az interjú legvégén tőle is megkérdeztem, hogy hány éve dolgozik ott. 17. Egek! Valami olyasmit mondtam, hogy miután nem kapok lehetőséget arra, hogy olasz cégekkel foglalkozhassak, köszönöm nem, valamint ahol én dolgozom, szebb környezet (nálunk nem állt meg az idő). 

A termékek tetszettek volna, klassz dolgokkal foglalkoznak, rengeteg olasz partnercégük van (mondjuk cseszhetem, ha nem én lennék ott "az olaszos", hanem az adatbázis feltöltő, pfff), de így simán azt a válaszoltam, hogy NEM!


* most, hogy újra elolvasom, amit írtam, mert ilyenkor találom meg a hibákat (már ha megtalálom), jut eszembe: azt is mondtam, hogy ennyi idősen (45 éves vagyok), már nem hiszem, hogy racionális dolog volna szülni, mire ő előjött valami varázsszérummal (kb. méhpempő, de nem ez volt), már nem emlékszem melyiket említette, mivel addig nem is hallottam róla, hogy azzal 80 éves emberek is képesek gyereket nemzeni. 


PS: mondom én, hogy apránként jutnak eszembe a dolgok... A franciák mind lókötők (itt valami súlyosabb kifejezés volt), mondta, ma is a gyarmatokból élnek, blablabla... Az interjú végén megkérdeztem tőle: "Alajos, mit szól ön ahhoz, ha én azt mondom, hogy a gyermekeim apja francia?". Ő félrebiccentette a fejét: "nem haragszom én a franciákra, biztos van ott is rendes ember".