2017. december 20., szerda

Izgulok

Ihletet kaptam írni. Izgulok. Pénteken megyek állásinterjúra, ahol ki kell töltenem két tesztet 1,5 óra alatt. Nagyon régen volt részem ilyenben. Ha jól számolok, 15 éve utoljára. Vajon milyen teszt lesz? Ha matematikai IQ-teszt, akkor nekem reszeltek. Ha csak arra kíváncsiak, hogy nem vagyok-e sorozatgyilkos, akkor felvesznek. De én szeretek itt dolgozni, ahol most vagyok. Elsősorban szeretem a kollégáimat. Igen ám, de folyamatosan mennek el emberek. Szeretem a munkámat. Igen ám, de most van egy nehéz ügy, amin szerintem nem sikerül átlendülni (nem nekem, de lévén én is foglalkozom vele, derékig benne vagyok). Néha ki kell jönni a komfortzónából is, nem? Ahová megyek, érdekes témával foglalkozik. Kifejezetten tetszik. Az épület nem annyira. Ahol most dolgozom, szép. Nem, mintha ez fontos volna, de valahogy már nincs kedvem szutyok környezetben dolgozni. Persze ettől még belül lehet szép. Meglátjuk. Pláne azt, hogy kellek-e nekik. 

De mi lesz a tesztben??? 

Történt még, hogy itt volt gyermekeim apja. Kereken egy hétre. Képzeljétek, majdnem végig normális volt. Türelmes. Segítőkész. Nem ismertem rá! Aztán az elutazás napján sikerült hoznia a formáját. Belekötött abba, hogy miért havonta kell a kisfiam (pontosabban kisfiunk) judóját fizetni. Basszuskulcs, a fizetést is havonta kapjuk, a tv-internetet is havonta fizetem, a villany-gáz-közös költséget is, ha hitelre veszel tévét, azt is havonta fizeted. Ezzel behúzta a farkát. 

Annyi minden történt még, de már nem emlékszem. Ez az utolsó munkanapom idén (naiv vagyok, garantáltan holnap is dolgozom, érzem, egyszerűen most halmozódik... én meg itt verem a klaviatúrát illegálban... megyek is vissza a bányába).

6 megjegyzés:

  1. Drukkolok! Másfél óra - nem semmi!

    (amúgy sztem tök fontos, hogy milyen környezetben dolgozunk. Nekem legalábbis. Egyszer azért jelentkeztem iskolai gyakorlatra valahová, mert tök szép volt az az iskola :))

    VálaszTörlés
  2. Drukk-drukk-driukk!! és igenis számít a szép környezet, hogy a fenébe ne?

    Tamko: én is jelentkeztem azért szakmai gyakorlatra valahová, mert szép volt az iskola :D (most már szálloda, ha jól tudom...)

    VálaszTörlés
  3. Legutobb 2.5 oras teszten voltam aztan még pazichologus is kiertekelte es kerdezett joo parat. De nem tuntem pszichopatanak gondolom mert felvettek :D Pszichologiai resze volt, ill olyan mint ami az IQ tesztekben a formakkal kapcsolatos. Erre epult ra a figyelemteszt mikor fulhallgaton is jott instrukcio es kozben kellett csinalni a gépen a dolgokat, ergo ki mennyire jo multitaskingban... sok sikert neked! A kornyezet igenis nagyon fontos hiszen ott toltjuk az ebren toltott oraink nagyreszet.

    VálaszTörlés
  4. Életem legnyomasztobb munkahelye Bp egyik leghíresebb műemlék épületében volt. Szerintem ez kevéssé számít, ha kozben nem érzed jól magad a bőrödben.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a drukkokat! :)

    Igen, fontos a környezet. Nem akarok én extra proccos helyen dolgozni, de visszamenni az időben sem. Illetve, ha tehetném, elmennék önkéntesnek kutat fúrni Afrikába, a bozótba, de most oda nem mehetek.

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.