2017. november 2., csütörtök

Munkahelyi dolgok

Kedden meghívott a kettes számú munkáltatóm egy céges vacsorára. Nyugdíjas búcsúztatót tartottunk. Nagyon jól esett, hogy csapattagnak tekint a főnök úr, akit nagyon kedvelek. Igazából eddig csak két embert ismertem a kollégák közül, a többivel kedden, a vacsorán találkoztam először. Azt hiszem mondhatom, hogy kollégáim. Nagyon kedves emberek, közvetlenek, barátságosak, kifejezetten jól éreztem magam velük. Sőt, jött a főnök egyik havernője is, egy fényképész lány, aki az eseményről készített képeket. Egymás mellett ültünk és jót társalogtunk, és nem semleges dolgokról. Szeretek teljesen új emberek közé cseppenni. 

Nyáron Gumigida barátnőm szülinapján hülyére szorongtam magam, alig mertem bemenni a kocsmába, ahol már minden meghívott ott volt. Ők meglehetősen jómódú társaság, én meg nem. Ők menő szakmában dolgoznak, én meg nem. Aztán kiderült, hogy végtelenül rokonszenvesek a barátai és kollégabarátai, szinte mindenki tudott rólam sztorikat (pedig nem voltunk kevesen), holott akkor találkoztam velük először. Úgy fogadtak, mintha már ismertük volna egymást. Mindenkivel lehetett beszélgetni, senki nem volt fridzsider, tényleg nagyon finom, édes érzés volt, ahogy közelítettek felém. 

Aztán a kolléganőm szülinapján nem volt túl jó (nekem, de a kolléganőmnek nagyon jó volt, naná, a férje szuper szülinapi partit szervezett neki). A barátaik távolságtartók voltak, de ezzel sincs semmi baj. Van, amikor csak a small talkig jut el az ember. Azért nem volt jó, mert el kellett sietnem, az apukám még mindig sakkban tud tartani... oké, ők vigyáztak a gyerekeimre, és elegük lett belőlem. A szüleimnek belőlem. Hogy állandóan csavargok. 

A keddi vacsora olyan volt, mintha az év végi karácsonyi partit tartottuk volna meg nagyon jó hangulatban. Nagyon jól esik, hogy dupla munkahelyem van (még ha az egyik nem is teljes, mondjuk hogy lehetne az?), és mindenhol csípnek a számomra kedves kollégák.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A robot kikapcsolva.