2017. július 6., csütörtök

Guppik, guppik... mindenhol guppikat látok






Ha már háromszor voltam tornateremben tornázni, akkor mondhatom, hogy járok? 

Izomlázam van. Nincs mit csodálkoznom, immáron 22 hónapja nem mozgattam át a testemet. Akkora puding vagyok, amekkorát ti még nem láttatok. Sőt, olykor a vérkeringésem is leállni látszik. Piszkosul elhanyagoltam magam. Na majd most. Na ja, majd most is augusztus 25-ig tornázom, aztán snitt. Nah, mindegy, ez is több a semminél. Apropó, most jut eszembe! Miután már nekem is van tv-előfizetésem, van Fit TV-m is. Majd szeptember elsejétől a tv előtt végzem önnön magam karbantartását. Aztán majd jó vékony leszek és elvégzek egy barista tanfolyamot, elmegyek cappuccinókra macifejet designelni és ettől majd boldog leszek és felhőtlen. Mert ma még felhős, de már szakadozik fel, mindjárt kitisztul. Látom. Nem is biztos, hogy meséltem, de én nagyon szeretek úgy gyalogolni az utcán, hogy felfelé nézek. Nézem az épületek ornamentikáját, benézek az ablakokon (de, de, már meséltem, emlékszem), ábrándozok. A kislányom is ilyen ábrándozós. 

Igazából arra akarok kilyukadni, hogy nincs kedvem egy olyan emberhez, aki ugyan mindenféle szépet mond, de számára a guppik fontosabbak (meg ugye a többiek...). 

Guppik bazze? Guppik?!?!?!


Jó, hát az is lehet, hogy csak kamuzott, mert már fosik elmondani az igazat. Hééé, ébresztő, na nehogy már védeni kezdd, Bezzeg! Ettől még lehet, hogy jót akart és direkt mondott ilyen blőd kifogást, hogy miért nem tud eljönni hozzám, mert nem akarta, hogy halljam az igazat, például, hogy anyuval kell elmennie új Ralph Lauren papucsot venni, vagy gyantáztatni, vagy tököm tudja. Halló, felpofozzalak Bezzeg? De lehet, hogy akart jönni, csak anyu kiadta feladatul, hogy a guppiknak kell kukac és anyóshoz kell menni az útisütiért, és hát egy jó férj oda megy, ahova anyu mondja. Bezzeg, be-fe-jez-ni! 

Befejezem, szarok az egészre. De tényleg.

9 megjegyzés:

  1. Hajrá Bezzeg, förtelmes dolgok ezek, szerintem nem éri meg. Én néhány alkalom erejéig voltam a helyedben. A feleség mindig szex közben hívogatta, háttérben gyerekcsivitelés, nézhettem a pucér pucér fenekét amíg beszélgettek, letenni nem merte, sem rövidre fogni.

    Nekem az segített, hogy kibökte nem is élnek rosszul és mindennap van szex. Addig ugye egészen mást hittem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Auuu, a te sztorid sem piskóta!

      Az én sztorim kikapcsolja a telefont és egy ideje leveszi a karikagyűrűjét is. Mondjuk már mindegy, ennek a dolognak kampec. :)

      Törlés
  2. Duplán pucér, még ez is, mai napg felkavar ha eszembejut mennyire naiv kis liba voltam. Ezt miért nem tanítják az iskolában, kérdezem a népes tanárnői bloggerkört :D vagy az anyák meséljék el a lányaiknak, de milyen gáz már ki merne erről a gyerekinek bármit mondani, esetleg majd 80 után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *gyerekeinek

      Törlés
    2. Én simán el fogom mondani neki, de szerintem az apja is. És rohadtul nagy szívességet teszünk ezzel nekik. Nagyon durva világ van, nem lehet vattában tartani őket. Kolléganő mesélte, hogy budai elit iskola 7. osztályában a fél csapat nemi beteg volt, ha jól emlekszem szifiliszes.

      Törlés
    3. Már csak ez hiányozna nekem meg a hetes eső (szifilisz). :O

      Törlés
  3. Na végre Bezzeg! Rúgd ki a faszit és sürgősen keress egy szingli bánatűzőt. (Nekem bejött ez a recept)
    Edit

    VálaszTörlés
  4. Na látod, nincs ok tovább gyötörnöd magad ;)) Remélem hamarosan vidámabb posztot írsz másik faszi névvel!

    Edit

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.