2017. június 2., péntek

Francesco Totti

A héten megejtettük az utolsó ovis szülői értekezletet. Mielőtt beültem volna a terembe, elkapott az igazgatónő, és elkezdte az egekig magasztalni a fiamat, hogy mennyire, de mennyire ügyesen focizik, ő még ilyet nem is látott. Én sem. Úgy értem, nem volt alkalmam megtekinteni a foci bemutatót, mert pont aznap délelőtt volt a fakultáció bemutatójuk is az oviban. A délelőttire még elmentem (úgy, hogy rohantam korán reggel becsekkolni a munkahelyemre, onnan vissza Bp-re az oviba, 40 percen át megtekintettem a fakton a gyerekeket /ott is sportoltak/, aztán vissza a munkahelyre). Apjuk is itt volt éppen látogatóban, nálunk. Hívtam őt, hogy tekintse meg ő is a kisfiát. Jött (csoda). Na persze előző este volt kurva nagy balhé, hogy ő nem megy (még nem értettem, hogy egyedül nem hajlandó elmenni, pedig így akkor nem kellett volna berongyolnom Bp-re.), mert nem érti a magyar nyelvet (de érti, ennyire érti), blablabla. Szóval, kértem őt nagyon szépen, menjen el a délutánira, és miután látta délelőtti bemutatón, hogy nem olyan nagy kunszt beülni a tornapadra és megnézni a gyerekeket, hogy mit tanultak az év során, elment és megnézte. Halleluja. Este kérdeztem őt, milyen volt a focibemutató. Nem nagy was ist das, válaszolta. (Nyilván nem németül, mert az a a nyelv a sátán műve, ha az ember franciának született.) Ehhez képest az igazgatónő azt mondta, ezt a tehetséget muszáj lesz ápolni, nem szabad veszni hagyni. Mondjuk én nem úgy képzeltem, hogy bármelyik gyerekem focistának szegődik majd, mert én a focit nem igazán csípem. Erre tessék. Azért persze fogjam vissza magam, egy öt éves gyerekbe még ne lássam bele Francesco Totti karrierjét. 

1 megjegyzés:

  1. Egyszer ő is búcsúzhat így :)))
    https://youtu.be/YOiDnaFdxfc

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.