2017. június 23., péntek

Túl sok fotó


Minden vonatot lefotózok Bazsinak, ez a szenvedélye.  
Mi csak mentünk a tömeg után, és ezt találtuk.
Élőben azért jóval nagyobb volt a zsibogás, fotón nem érvényesül igazán.

Itt már egészen jól látható az éjszakai élet.
Én pont ezt a fajta pezsgést imádom. 

Minden étterem és kocsma tele volt. De dugig!



Fiatalokat is szeretek fotózni... 

És időseket is.

Mindenki sétál, gyalogol, mozgásban van.
Vagy csak ücsörög.

Szentképeket is szeretek fotózni.


Mindent szeretek fotózni.

Ezeket a felcicomázott szentképeket különösen szeretem.
Az elengedhetetlen firhang, művirág, kis kerítés, kivilágítás annyira magával ragadó.

Itt még azt hittem, tatarozzák a házat, azért van ott az a nagy nájlon,
aztán láttam, hogy csomó helyen védik a mosott ruhákat, talán a galambok ellen?
Vagy esik? Vagy nem tudom, mitől.

Imádom.

Élőben érdekesebb volt.

Ezért én kimondottan rajongok: asszonyok ülnek a lakás előtt és csacsognak.
(Csomó fotó homályos, mert mozgás közben kattintottam. Nem volt pofám telibe fotózni őket. Így legalább megmarad a személyiségi joguk. Nem?) 

Nem tudtuk kivárni a sort, gondoltuk majd visszamegyünk és
eszünk egy panzerottót, ha már ennyien álltak ott sorban .
Nyilvánvaló, hogy nem találtunk vissza, a sikátorok közt volt, abszolút labirintus az első alkalommal.

Szeretem az ilyen kirándulóhajókat.
Meséltem már? Amikor ötödikes voltam, Anconába mentünk osztálykirándulásra. Egyik nap esett az eső, a parton voltunk, a tanárok kitalálták, hogy menjünk fel, tekintsük meg az épülő hajót, igen ám, de nem engedtek fel. A tanárok meg kitalálták, hogy a gyerekek írjanak levelet a kapitányhoz. Ezért írtunk. Hogy, hogy nem, felengedtek. Soha nem felejtem el, nagy élmény volt. 



Jártunkban-keltünkben egyszer csak azt láttuk az átsejlő függöny mögül, hogy két asszony orecchiettét gyúr. Megtorpantunk. Az egyik néni észrevette és kijött megnézni minket. Beszélgetni kezdett velünk, elmesélte, hogy másnapra, vasárnapra gyúrják a friss tésztát. Megengedte, hogy lefotózzuk. Nagyon kedves volt.
Én imádom nézegetni a "terroni fuori sede" (körülbelül "székhelyüket elhagyó parasztok") oldalt a facebookon, nagyon viccesen adják elő az Észak és a Dél közti különbséget. Sok szó esik arról, hogy az olasz mammák állandóan valami isteni finomságot készítenek. És lám, tényleg él a hagyomány.




Focizó kisfiúkat is imádok fotózni. Ez már éjfél után volt. 


Naná, hogy lementünk a fenti képhez. 
Nagyon szeretek templomlépcsőn ücsörögni. 

Tartsd tisztán a városod!


Másnap reggel. Imádom a cornetto con la cremát.


Szerintem nagyon korrekt!

Grotta Palazzese
Szerencsére pont zárva volt, tatarozzák, különben "kénytelen" lettem volna kiperkálni minimum 110 Eurót egy degusztációs menüre (ez a legolcsóbb, bár lehet, hogy egy szimpla kávéra is beülhettem volna, ki tudja?). 

Itt pancsoltunk. Sőt, még egy barlangba is beúsztam az öböl végén, hűha, nagyon nagy élmény!


Ennél jóval több fotót lőttem, csak a zömén rajta vagyok, így azt nem pakolhatom ide, de még a facebookra sem, mert igaz, hogy csak nettó 1,5 nap kirándulás volt, de egyeseknek a szemét már ez is csípné, pfff! Tököm tele, hogy az ember nem posztolhat, mert rögtön kapnám az ívet tudomkitől, aki szupermilliárdos, és baromi rossz szemmel nézi más örömét, és akkor remeghetnék a mh-en. Beszarás. De gond egy szál sem, mert itt jól megosztom veletek az élményeimet. :) Azért kár, mert egészen tetszem magamnak a fotóimon, ez azért meglehetősen ritkán fordul velem elő. Grrr! :)

2017. június 22., csütörtök

San Vito

Június 16-án belefutottunk egy körmenetbe. De milyen körmenetbe? Én még ekkorát nem láttam! Igaz, éccsapám azt állítja, hogy Nápolyban is pont belefutottunk egy ekkorába, de én arra nem emlékszem. Valószínűleg túl kicsi voltam ahhoz, hogy felfogjam, mit látok. 

Arról a részről lemaradtunk, amikor a szentet a tengerre eresztik és rengeteg csónakkal kísérik. Kár.
Sőt, arról is lemaradtunk, amikor a szent a díszletből ereszkedik le a budai siklón. Az is kár. 









Lifttel érkezik a szent


Napközben azt hittük, a kivilágítás egész nyárra szól, sőt, még azt is gondoltuk, hogy karácsony óta nem szedték le, de szombaton mindent elkezdtek szétszedni, így rájöttünk, hogy ez kizárólag San Vitónak szólt. 





2017. június 20., kedd

Kávé, kávé, kávé

Bari Centrale vasútállomás, első kávé
"Otthon", én főztem a klasszikus Bialettiben, második kávé


Bari, második reggel (vagy utolsó? :D ), harmadik, vagy ki tudja hányadik kávé


Hazaindulás előtti kávédesszert, a cremino




Csak ennyi kávés fotót találtam, pedig mintha többet ittunk volna, ha azt veszem, hogy zéró fáradtságot éreztem a három nap alatt, holott pénteken éjjel 3-ig fent voltam (dolgoztam! Értitek? Sürgősen fordítani kellett valamit reggelre, nem ért rá hétfőig, az ész megáll!!!), és reggel 6-kor már felkeltem. Szóval sok kávét ittunk, mert én imádom Olaszországban a kávézást. Mindenesetre úgy látszik, nem is beteges még a kávéfotózási mániám. 

2017. június 19., hétfő

Életképek (Polignano a Mare)

 Amíg a szép kolléganőm tetvészkedett zuhanyzott, én kimentem megtekinteni a naplementét, és erre bukkantam: helyiek sétálgattak a korzón. Onnan tudom, hogy helyiek voltak, mert a kisfiú felkiabált zio* Francescónak az étterembe, hogy zió, zióóó, aki aztán kihajolt a tetőteraszról és nagyokat integettek egymásnak. Zio fel is hívta őket, ugorjanak be, de nem mentek, inkább sétálgattak tovább. Hát nem elragadó? Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor szerelmes lettem Pugliába.







Ez a kedvenc képem!

Innen fentről integetett zio Francesco



* nagybácsi





2017. június 17., szombat