2017. március 29., szerda

Pletykalap

Én olyan szappanoperában dolgozom, hogy megnyalnátok a tíz bajuszotokat, ha elmesélhetném.

De nem mesélhetek.

Na jó, annyit igen, hogy már úgy szimatolom, hogy egyre többen jelzik, tudják, van ez a románc a ti is tudjátok, kivel. A múlt héten el kellett jönnünk a veszprémi üzemünkbe, ott is kellett aludnunk. Az anyacégnél maradt emberek pedig, amikor rájöttek, hogy aznap nem leszek, sőt másnap sem, megkérdezték a szép lánytól, hogy kivel ment Bezzeg Veszprémbe, és amikor ő mondta, hogy ti is tudjátok, kivel, akkor megállt bennük az ütő és elmosolyodtak. Na jó, csak két ember volt, aki elmosolyodott. De vannak olyan infóim, hogy mások is tudják, vagy tudni vélik. Ami jó, hogy nincs szarkavarás, egyszerűen tudomásul veszik, sőt, mintha áldásukat adták volna. Persze, mert mindkettőnket csípnek. Gondolom ezért nem köpnek le. Gondolom. 

A pöccsel békét kötöttem magamban. Azzal a fickóval, aki megkérdezte, menni fog-e lefordítani egy szakmai anyagot. Azzal a fickóval, aki ugyan tudja és hallott már olaszul tárgyalni, de kétségbe vonta a nyelvtudásomat. Persze, mert azért annyira régen nem ismer, nem egy régi bútor a cégnél, nem ismerhette a munkámat. Azt hitte, hogy nő vagyok, magyarul fénymásolásra pont alkalmas vagyok és nem többre. Igen, volt olyan, hogy odaadott egy oldalt, hogy vigyem, fénymásoljam le. Ott sült ki az agyam, és onnantól betartottam neki. Aztán rájöttem, hogy háromszor és félszer annyit keres, mint én és felteszi az asztalra a lábát és úgy polírozza a majmot, hát gondoltam egyet, oldja meg ő a feladatokat, én nem rugózom többet a munkáin, amiket napokig szart megcsinálni, vagy csak töprengeni rajta. Van nekem saját munkám, én azzal foglalkozom és simán lerázom őt: gyere te pöcs, megmutatom a gombot a fénymásológépen. Megértette az üzenetet. 
Békét kötöttem vele. Nincs szükségem harcra, nincs szükségem egy ellenségre. Újra cuki vagyok vele, és szigorúan úgy csavarom a dolgot, amikor bepróbálkozik a gender elmélettel (hogy divatos kifejezéssel éljek), hogy ne forrjon fel az agyvizem. Lerázom. Közlöm vele, hogy most le kell fordítanom a ppt-t és utána meg kell szerveznem az olaszok érkezését, nem fogom tudni lefénymásolni neki a papírkáját.

Francba, túl sokan mászkálnak mögöttem, elveszítettem a fonalat. Vagy a kályhát. Tudtátok, hogy honnan ered ez a "vissza a kályhához" dolog? Onnan, hogy régen a tánciskolában a kályhától indult a tánclépés begyakorlása, és a tánctanár mindig felkiáltott, hogy "vissza a kályhához". Lehet, hogy ezt mindenki tudta?

Képzeljétek, elhagyta a hajót a cégünk legszebb férfija. Nagyon csíptük egymást. Igaz, hogy piszkosul nehéz volt vele két mondatot váltani, mert ő melós srác, nem pont ugyanaz az érdeklődési körünk, mégis volt köztünk egy kis feeling. Sajnálom, hogy elmegy. Nem, nem volt köztünk soha semmi, nem olyan feeling. 

Mennem kell, futnom, nincs idő, soha nincs, állandóan rohanok. 

2017. március 28., kedd

A kisfiam iskolás lesz szeptemberben

Nem tudom, hogy lehetne szavakkal leírni azt a cukiságot, ahogy a kisfiam viselkedett tegnap az iskolaérettségi felmérőn. 

Megkérdezték a nevét, válaszolt. Halkan, de érthetően. Annyira aranyos volt, hogy én majdnem elolvadtam tőle, sőt, majdnem bőgtem is. 

Megkérdezték, mi a kedvenc állata. A ló. Naná. Aztán kérték, mondjon még négylábú állatot, és ő mit válaszolt? Kecske. :D Én a kutyára, macskára tippeltem volna, de nem, ő kecskét mondott. Annyira végtelenül cuki volt. Még most is bizsereg a mellcsontom (mi?), ha eszembe jut. 

Az egyértelmű, hogy iskolaérett, de nehezen tudom eldönteni, hogy A vagy B osztályba kerüljön, ezért mentünk el "megmérni" őt. Mindkét osztályban szívesen látják őt, holott az A osztályban emelt szinten tanulják majd az angolt már elsőtől, amit a kislányom nagyon jól bírja, de a fiam miatt kicsit izgulok, éppen betölti a 6. életévét augusztusban és máris mehet iskolába, ami alapvetően egy tök normális dolog, mégis izgulok. Fiú, izgága. Az a biztató, hogy nagyon várja az iskolát. 


2017. március 23., csütörtök

Fagyi a moziban

Elolvastam az indexen egy cikket a mozis pattogatott kukoricáról. Még, hogy nem érek rá?!? Erre tessék, leragadok ilyen "fontos" cikkeknél. Bevillant, hogy annak idején, Rómában (A.D. MCMLXXXII - MCMLXXXVIII) hogy volt. Bementünk a moziba és jött a mozis ember, nyakba akaszthatós tálcával*, ami tele volt pakolva

FAGYIVAL.


Kezdjük ott, hogy a moziban nem volt helyjegy, oda ültünk, ahová akartunk. Tudom, ilyen még ma is létezik Budapesten, szeretem is. Aztán, ha a film már elkezdődött, és valaki későn érkezett, akkor a "l'uomo con la torcia", azaz az elemlámpás ember keresett neki egy helyet. Bár lehet, hogy voltak helyjegyek is, már alig emlékszem.
Az elemlámpás embert igazából úgy hívták, hogy "maschera". Ne kérdezzétek, hogy ez honnan ered, nem tudom. Utána kellene néznem, nagyon szeretem az etimológiát. Lehet, hogy a betörőktől, akiknek a fején maszk volt, kezükben elemlámpa? 

Vissza a fagyihoz. Én nagyon szeretem a fagyit, ezért dumálok ennyit róla, nézzétek el nekem. :D

A moziban a "bomboniera" volt a legmenőbb. Ezek kis bonbonok voltak, fagyibonbonok, benne egy bonbonos dobozban.

Nagyobb képet nem találtam az interneten.


A fagyin kívül lehetett kapni "lupini-t", azaz farkasbabot, valamint tökmagot (Rómában "bruscolini") és még sült krumplit (mint a chips), biztos volt más is, de nem emlékszem, ezeket is a tanárommal "emlékeztük össze".



Nincs még vége! Egy mozijegy árából kétszer is megnézhetted ugyanazt a filmet, és meg is nézték. Képzeljétek, Olaszországban nem ritkán fordult elő, hogy beestek az emberek a filmre, de nem ám az elejére, hanem mit tudom én, a közepére, de a film elejéről mindenképpen lekéstek, és onnan nézték végig a filmet, vagy hogy is volt? Volt szünet. Amikor megint jött a fagyis ember. Lehet, hogy a második félidőre ültek be az emberek, akik késtek. De semmi baj, mert ugye maradhattak a következő vetítésre is, és akkor megnézték a film elejét. Én a saját szemeimmel is láttam egy csomó ilyen esetet, de azért, hogy ne dumáljak nektek itt hülyeségeket, rákérdeztem a profnál is, aki megerősítette, hogy igen, ez teljesen normális volt Olaszországban. A józan ész megáll. :D

A prof, aki nápolyi, elmesélte, hogy imádta a nyitott, kerti mozikat. Kis baseball sapkában, derékra kötött pulcsiban mentek és a mamma által készített szendvicsekkel felpakolva, sült krumplival és dobozos Coca Colával (1975 körül). Még a földön is ültek emberek, annyira tele volt a kertmozi. Micsoda idők lehettek!

Én nem jártam kertmoziban Olaszországban, zömében a Cinema Farnesebe jártunk. Ott történt, hogy Comencini Pinocchiója miatt már a hideg is ráz a sztoritól. Féltem és azóta is utálom a hülye rókát és macskát.

Ez a Campo de' Fiori téren van, hát mit csináljak, ez volt a legközelebb eső mozi. Általában így nézett ki a környezete annak idején, ezért rakom ide nektek ezt a fotót.
Reggelente, amikor mentünk az iskolába (Via dei Giubbonari), fintorogtunk, mert a halas kofa előtt kellett elmennünk. Ahol halszag volt.
Mi meg akkoriban még nem bírtuk a kardhalat, a polipot, a rákocskákat. Fintorogtunk, rögvest megőrülök. Most meg mit nem adnék egy jó polipért! 


A kedvenc fagyim a Cucciolone volt, egyrészt, mert finom, másrészt a viccek miatt. Mutatom:

Mindegyik fagyin más poén.


Tesóm kedvence a Calippo volt. Egyszer meg is csípte a száját egy darázs, mázlik mázlija, hogy nem lett belőle nagy baj.



A szüleim kedvence a Coppa Ricca volt, meggyes fagyi.



Vera kedvence a Cremino volt, tisztán emlékszem. 



Na jó, az örök kedvenc a Cornetto, de ezt mindenki ismeri. Most, hogy így valagásztam a képeket, azt látom, hogy 1959 óta piacvezető a Cornetto. Őrület.


Én a legjobban a tölcsér alját imádom, a csoki miatt.



Nem is értem, mi ez a nosztalgiaest... nyilván öregszem.


(Ezt a posztot kb. februárban írtam, de akkor nem jutottam a végére.)


* se régi, se új fotót nem találok az ilyen fagyis emberekről.




2017. március 21., kedd

Fűszeres Eszter

Nézegetem a facebookot, tekergetem, ráakadok egy vicces videóra. Fűszer és Lélek* osztotta meg. Eredetileg nagyon szeretem azt a blogot, szeretem, ahogy Fűszeres Eszter ír, szeretem a fotóit, a receptjeit. 

Az a baj, hogy egyszer, régen, nagyon régen, egy fórumtársam, akit nem is ismerek személyesen és nem is szeretek igazán, azt találta mondani, hogy Fűszeres Eszter egy (és itt mondott valami randa pletykát), és én azóta picit már nem úgy szeretem Esztert. Francba. Ennyire befolyásolható volnék? 

Úgy néz ki, nem annyira, mert továbbra is kedvelem a receptjeit, írásait, fotóit. 



Azt hiszem, rögvest megőrülök: 




* eredetileg nem nlc-s volt, ha jól emlékszem. Nem, mintha nem lenne tökéletesen mindegy, hogy melyik felületen ír.

Bemutatkozom: Bezzeg vagyok

Marha régen jártam erre. Február 21-én írtam utoljára, azóta csak fetrengek a futonon (ld. előző poszt).

Tele vagyok piszkozattal, de úgy érzem, már nem aktuálisak, ezért nem posztolok. Úgy vettem észre magamon, hogy már nincs is kedvem írni. Mindig a cenzúrán agyalok, de ezt is már csomószor megbeszéltük, hogy szar ez így.

Három hete vagyok beteg. Sokáig köhögtem, náthás is voltam, ma már csak az oldalam fáj. Majd elmúlik ez is.

Irtó sok a munka, nem látok ki alóla, nincsenek privát gondolataim sem, futok a teendők után, de nem vagyok igazán hatékony, kapkodok, idegzsába vagyok, nincs erőm, leáll a vérkeringésem. Tornázni kellene járni, az segítene rajtam, de mikor? 

Megint voltam Olaszországban melózni. Strapás volt, de tényleg strapás, teljesen kipurcantam, a szuper kirándulások ellenére is. Majd mutatok egy halom fotót, de sajnos a privát telefonom pont lemerült, mert ugyan szuper trendi készülék, de folyton lemerül, sőt, most azon felül, hogy már harmadszor törtem ripityára a kijelzőjét, nem lehet fülhallgató nélkül telefonálni sem. Bezzeg az olcsó okos telefonok erősek, mint a bivaly (céges szir-szar telefonok). 




Riva del Garda
(ezt a céges telefon készítette, ami nem merül le)