2017. január 31., kedd

Zorro; félévi bizi; Afrika; Air France; ki tud többet olaszul katyvasz

A kislányom bizonyítványa pompás lett. Büszke vagyok rá. Dicséretet is kapott. Na jó, a kivonásokat néha eltéveszti, de a bizonyítvány többi része tényleg szuper lett. Ír, olvas, rajzol, összead, jelentkezik, elolvadok tőle.

A kisfiam ügyesen korcsolyázik, végre imád rajzolni, zömében kastélyt, lovakkal, Zorróval és legyen a lovon kengyel is. 

Apjukkal nem beszéltünk január 23. óta, akkor is én hívtam, ahogy tegnap is. Ő soha nem hív. Én meg már nem pedálozok a gyerekek érdekében sem (ez kicsit most ellentmondásosnak tűnhet). Felhívtam tegnap háromszor egymás után, lássa csak, hogy mi kerestük őt. Nem vette fel a telefont. Szokásos. Aztán visszahívott egy óra múlva, de nem vettem fel, gyorsan írtam neki, hogy éppen altatok. Erre ő ezt írta vissza:

- Mit fogsz csinálni holnap éjfélkor?

- Holnap? - én.

- Éjfélkor? - még mindig én.

- Mit csinálnék? Otthon leszek és alszom. - zártam le.

Elsőre az ugrott be, hogy már megint nem olvasom a lemonde.fr-t, ahol biztos megírták, hogy a következő ország, amelyet megtámad a hatályos erőszakszervet, az Magyarország lesz, és ne lépjünk ki a házon. Bevillant az is, hogy tegnap az ovi/isből hazamenet, nagy razzia volt a kerületben, miközben mi vásároltunk, gondoltam ez már az előszél lehet. 

De nem. Arról van szó, hogy ez az ember ma beállít hozzánk éjfélkor. Se szó, se beszéd, vett magának egy repjegyet, ráadásul az AirFrance-tól (ja, hát telik rá, persze, gyerektartás nuku, ugye) és jön. Volt lelkierőm, megkérdeztem, hogy meddig marad. Hét nap. Ez azért érdekes, mert legutóbb, decemberben (nézz oda, egészen sűrűn járogat látogatni a gyerekeit, ahhoz képest, hogy volt olyan év, amikor kerek 12 hónapon át baszott idetolni a képét), szóval decemberben lelépett karácsony előtt. Pontosan december 18-án. Szép műsor. Snitt.


Sokat töprengünk Gáspárral*, hogy mi legyen. Kapott egy meglehetősen jó állásajánlatot. Külföldről. Egy elég jó európai országból. De a nagy projekt megvalósítását egy afrikai, nem túl biztonságos országban kellene véghez vinni. 
Azt mondta Gáspár, hogy főleg miattam nincs kedve elmenni. Én meg biztatom, hogy hiszen csak 2-3 év az egész, szakmailag és anyagilag nagy flash lenne, ki fogja bírni. Nem mintha most nem lenne nagy neve a szakmában. Nem véletlenül hívták őt. 
Erre ma azt írta nekem (na jó, már megpendítette napokkal ezelőtt is, csak akkor poénkodott, illetve én poénnak vettem), hogy mi lenne, ha mennénk vele mi is. Úgy érti, a bébimajmokkal együtt. Őőő... Én, ha nem lennének körülmények, simán mennék. De vannak körülmények. Így aztán szerintem maradunk a fenekünkön mindannyian. Hangsúlyozom, mi csak nagyon nagy barátok vagyunk. Ennyire. Ezt nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Jó, de miért nem viszi Bogit, aki szintén óriási nagy barátja? Gondolom azért, mert Boginak is óriási nagy karrierje van. Nekem meg nincs. 

Mondjuk most befutott egy újabb privát meló, egészen büszke leszek magamra a végén. Tehát ez lenne a harmadik munkahelyem. Már ha megvalósul a dolog márciusban. Apjuk gyerektartást nem fizet, legalább én próbálok felszínen maradni valahogy. Az jól esik, hogy ezek szerint ügyesen tolmácsolom a műszaki nyelvet.

Az viszont rosszul esik, hogy a házinyúl beszólt, hogy az egyik partnercégénél milyen jól beszél olaszul az egyik csaj. Övön aluli. Tudja, hogy erre harapok. Nem mintha rajtam kívül nem létezne ember a földön, aki jól beszéli az olaszt, mert naná, hogy létezik. Csak akkor is. Tőle nem esett jól. Aztán szerencséjére kimosta magát: a csaj 50 éves, (ami még nem lenne baj), de randa is. Megmenekült. :D

A tesóm pedig annyira ügyes, hogy arra nincsenek szavak. Kiugrott Olaszországban egy másik szakmába belekóstolni. Mer váltani. Nem úgy, mint én. 

Tököm tele, hogy már megint az egyenletnek mindig az a vége, hogy egy loser vagyok. Úgy értem, hogy mindig ezt mondom ki. Holott nem vagyok az, csak félig. 


*nem

2017. január 26., csütörtök

Fran Palermo

Szombaton elugrottam az A38 hajóra az Esti Kornél koncertre, mondván a nyári nagyon jó volt, és mivel imádom őket, gondoltam biztos jó lesz. Nem volt. Fáradt voltam, egész nap mos, főz, takarít szentháromságot csináltam. Állati fáradt voltam. Hideg is volt*. A fejem is megfájdult. Kellett nekünk a hangszórók alá állni. Nem is volt nagy kedvem elmenni tegnap a Müpába a Fran Palermo koncertjére, nyafogtam, hogy majd biztos megint lyukra futok. Ehelyett fergeteges koncert kerekedett a tegnapiból. Erős, lendületes zene. Kár, hogy csak ülni lehetett. Bár fönt, a karzaton voltak, akik táncoltak, de mi lent ültünk. Benne leszek a tévében is, néhányszor felvett a cameraman, sőt, miután látta, hogy szeretek integetni és kiabálni tátogni (mert én is csak egy papírkutya vagyok), hogy ciao mamma, már előre kérte a kezeivel, hogy integessünk. 

A tegnapin ott volt Dr. Zacher Gábor is. Nagyon fess fiatalember. Csípem őt. A haverom írta is: "elő a pálinkával, biztonságban vagy!" :D Elsőre nem esett le a tantusz, csak másodjára. 

Volt egy srác, aki a koncert alatt festett. Nagyon tetszett.

Ez lett belőle. Teljesen meglepődtem.
Csökött fejjel azt képzeltem, biztos az előadókat festi meg,
vagy valami teljesen értelmezhetetlent. Erre tessék. 






* úgy értem, kint. Erről az idős kollégám jut eszembe, akinek mindig mindenről valami vicc jut eszébe. Az amerikai felhívja az orosz barátját, hogy hallom a híradóban, nálatok -40 fok van, hogy bírjátok? Nálunk? Kérdez vissza az orosz. Itt csak -20 van, mondja. Pedig a híradó azt mondta, kint -40 fok van (amerikai). Ja, hogy kint (orosz)?

2017. január 16., hétfő

Mit érdemel Csipkerózsika? Két nagy pofont.

A hétvégén egyszerűen csak rengeteget aludtam. Pénteken jó volt, tekintettel a hóhelyzetre (?) hazaküldtek mindenkit a munkahelyről délután háromkor. Erre ma reggel két órát (ilyen rendes irodai faliórát) találtam az íróasztalomon. Láttam a legnagyobb vezér lányának a nyomait máshol is. Konyhában hagyott cukiságot a sógornőjének, számlát hagyott aláírva a titkárnőnél stb. Arra kell gondolnom, hogy ő még péntek délután négykor is itt járt, holott már két hónapja nem tolta erre a biciklijét, és feltételezem, hogy viszketést kapott, hogy nem vagyunk itt. Vezetői döntés alapján küldték haza mind a 100-130 dolgozót, így nem értem, hogy miért én kaptam az asztalomra a greenwichi irányt hajszálpontosan mutató órákat. Lapozzunk. 

Igazából egy dolog foglalkoztat. -tatott, tegnap este. De már ezt is átlapoztam, egyszerűen nem szeretek görcsölni a megváltoztathatatlanon. 

Igazából, ha jó ember lennék, csak a gyerekeimről írnék, hogy milyen cukik, mert hát azok, hogy miket ettek, milyen hóembert építettek és a többi és a többi. De azért nem vagyok teljesen jó. 

Az van, hogy néha rágörcsölök erre a házinyúl témára. Amiről nem okos dolog írni. Az van, hogy eléggé csípjük egymást. Csak sajnos... sejtitek, hogy tilosban járok, ugye? Én megpróbáltam lerázni, de nem megy. Másfél éven keresztül tepert és teper ma is. Minden erőmmel megpróbáltam elhárítani. Hivatkoztam arra, hogy nincs kedvem belemenni egy kapcsolatba, mert a gyerekeimre akarom fordítani minden időmet, energiámat, nincs szükségem pasasra. Hivatkoztam arra, hogy nem tudnék a tükörbe nézni, ugyanis a felesége egy szimpatikus ember. Ismerem. Erre tessék. Itt tartunk. Picsába. Persze ő azt mondta, azzal én ne törődjek, majd ő elszámol a lelkiismeretével. Pfff! 
Aztán persze az ember (én) elhiszi neki a sok szépet, amit összehord, hogy én vagyok a non plus ultra, élete nője (auuu, mi ez a vattacukor?), soha ilyen jó nem volt, blablabla. Meg azt is, hogy kihűlt a házassága, blablabla. Na ja. Tapsoljunk Csipkerózsikának. Verem a fejem a falba, hogy még hiszek a mesékben. 

Az van, hogy én nem akarok senkivel összebútorozni. Nincs kedvem rántást keverni hajnal négykor, nincs kedvem ingeket vasalni, nincs kedvem az elhagyott feleség hisztijéhez. Jó, nem hiszti, inkább dráma. Nincs kedvem ezekhez. Jó így nekem, ahogy most van. Persze a tükör szemen köp. Remélem, őt is. Most nézzétek meg, ő, aki szuper nevelést kapott, akiről MINDENKI azt gondolja, hogy ő a világ legbecsületesebbje, akinek a házassága a legcukibb és legműködőbb, látjátok mit tesz? És pont engem szemelt ki magának. Picsába. Én másfél évig gerinces voltam, aztán tákk, egy szar puhatestű csiga lettem. Küzdök ellene, próbálom elhagyni, de nem megy. Állítólag 10-en sok éve rajong értem és szeret és senki mással nem volt még ilyesmi dolga. Én meg ezt be is kajálom. Muhaha! Ébresztő Csipkerózsika, ébresztő. 

Óvatosan a kommentekkel, köszönöm. :) Sőt, inkább delete gombot kellene nyomnom. 



2017. január 6., péntek

Ha azt hiszitek, hogy a hülyeséget nem lehet tovább fokozni, tévedtek

Van egy nagyon jó sztorim. Halálosan, irgalmatlanul kínos. Azt már sejtitek rólam, hogy meglehetősen szeleburdi vagyok, ennek fényében nem biztos, hogy tudok újat mesélni.

Történt, hogy a kollégám elmesélt egy szomorú, de nem végzetes történetet. A nővérének méhnyakrákja van, de megműtötték, kezelték, most jól van. Persze naná, hogy befészkelte magát az agyamba a dolog, elkezdtem ráparázni. Járok rákszűrésre, tehát elvileg nem kellene túlizgulnom a dolgot, de a nővére is járt, és 9 hónappal az utolsó rákszűrése után alakult ki a daganat. Tehát mégis para. Hogy jövök én a képbe, kérdezhetnétek. Úgy, hogy december 31-én elkezdtem mensizni (bocsánat, ha túl naturalista vagyok), eddig minden rendben, legalább nem kaptam be a legyet. Nem, mintha lenne félnivalóm. Aztán történt, hogy olyan furcsa volt a mensi, más állagú, és közben végig ott motoszkált a fejemben a kolléga nővére. A mensi végén már tetőfokára hágott a paranoiám, megvizsgáltam önnönmagam (felnyúltam, újra bocsánat!), és találtam is egy idegen, nem odaillő, reszelős "kinövést". Teljes para. Éjfélig vibereztem a barátaimmal, hogy baj van, akik pedig nyugtatgattak. Nyugtatgathattak, de én már a fejemben összeállítottam a temetésemen elcsengő kedvenc dalaimat, sőt a gyerekkori fotóimról PPT-t is készítettem (azt is fejben). Legalább majd jól szórakoznak rajtam a híveim*, gondoltam, "micsoda remek ember volt ez a Bezzeg", picsognak majd. 
Óriási hiba volt megnézni a google doktort, mert naná, hogy méhnyakrákot öndiagnosztizáltam. Felhívtam a SOTE I-et, ahol szültem, hogy jóestétkívánok, én ott szültem kettőt, most baj van, mit csináljak. Természetesen leráztak. Éjjel 11-kor mi a szart akarok én? Másnap viszont tényleg kezembe vettem az ügyet. Elvittem a gyerekeket az oviba, isibe és elmentem a SOTE I-re, ahol már egyszer simán fogadtak, amikor hirtelen esemény utáni tablettára volt szükségem, de most elhajtottak, hiába a bánatos kiskutya arckifejezés. Mondták, hogy ugyan a szomszéd utcában lakom, de körzetileg nem oda tartozom. Menjek az Auróra utcai rendelőbe vagy a Péterffy Sándor utcai kórházba. El is mentem az Auróra utcába, nincs messze. Ott unott arccal közölte a recepciós, hogy időpontot kell kérni és január legvégére van is. Én meg: de nekem most sürgős, nem tudok várni. Akkor jöjjek vissza délután kettőre, akkor indul a rendelés - mondta. Nem akartam várni, inkább elkutyagoltam a Péterffy Sándor utcába. Gyalog. Brrr! Ott meg közölték, hogy ugyan oda tartozom, de mégsem. ??? Menjek vissza az Auróra utcába. Erre én hazamentem, beültem az autóba és gondoltam, a munka majd eltereli a figyelmemet. Menet közben gondoltam egyet és beugrottam a budaörsi SZTK-ba, ahol az előző rákszűrést is megcsináltattam meg fülpucoláson, mammográfián is jártam ott. Ha akkor fogadtak, talán most sem akadékoskodnak. Így is történt. Egy ember ült előttem, tök gyorsan bekerültem. Elmondtam a panaszomat az asszisztensnek, aki nagyon kedves volt. Betessékelt a doktorhoz, egy idősebb, karakán, pökhendi, magas lóról beszélő pasashoz. Először is lebaszott, hogy tavaly miért nem voltam mammográfián. Én meg pislogtam, hogy én spec nem ezért jöttem, de hát persze igaza van, 2015-ben voltam utoljára. Aztán feltessékelt a vizsgálószékre. Belém tekintett és ... remélem, ültök! Közölte, hogy bennem maradt egy tampon. Teátrálisan felemeltem a fejem és közöltem: doktor úr, én most elég baleknak érzem magam. A pökhendi doki elmosolyodott. Felolvasztottam a jeget a dokiban. Kiszedte, de kenetet még nem vett le, mert még a mensi utolsó jelei látszódnak (bocsánat a harmadikon!). Felírt fertőtlenítő hüvelytablettát, most 10 napig nulla nemi élet, nem mintha oly könnyen adódna.
Azért nem semmi, hogy három helyről is simán elhajtottak, nem vizsgáltak meg, aztán beállítok Budaörsre, ott meg flottul ment minden. 

Mekkora egy hülye vagyok, mi? Ez lett volna az utolsó gondolatom, hogy feltoltam egy tampont, amit elfelejtek kiszedni és rátolok még néhányat. Bazz, hát ekkora lúzert, mint én. 

Persze elmeséltem a barátaimnak, akik most ezen röhögnek, sőt biztosítottak, hogy ezt még néhány évig felemlegetik nekem. 

Este elmentünk Bazsival szülinapja alkalmából a Művész moziba, megnéztük a Perfetti sconosciuti c. filmet. Régen láttam ekkora nagy durranást. Kurva jó film! 
A végén még beültünk a Bellozzoba is enni egyet, jó hely, bár a parmezán kicsit furcsa ízű, amúgy a koncepció és a kaják jók.



* Mollytól

2017. január 4., szerda

Szokásos reggeli versenyfutás

Reggel elaludtam. 6:33-kor ébredtem fel, miután a kukásautók dörömbölése végeztével újra elaludtam. De miért nem vagyok képes kipattanni az ágyból, amikor a kukások elszállítják a kifogyott tejesdobozunkat? Nem tudom.
Aztán pisi, hajmosi, fogmosi, zuhi, arctonifikálás (he?), hajszárítás, felrohanás a galériára a mosott ruhákért, mert onnan könnyebb letépkedni a bugyit, zoknit, atlétatrikót, mint a fiókból kiválogatni. Szorozva hárommal. 
Onnantól gyerekeket felébresztgetni, pisilést és öltözést magyarázni nekik (ruhájuk kikészítve), közben én is feltéptem magamra a ruháimat (he?), tolltartót csekkoltam, tízórait készítettem, új tornacipőt beraktam az iskolatáskába, folyamatosan vezényeltem őket, hogy zokni, cipő, fésű, overall, ja reggeli, idd meg, edd meg, vitamin, fogmosi, már rég indulni kellene. De olyan nyugodt voltam, semmi stressz, semmi üvöltés, semmi agylob. Reggel 7:15-kor léptünk ki az ajtón, és 8:10-re értem Budaörsre a munkahelyemre, metróval, busszal úgy, hogy közben az iskolát, óvodát is megjártam.




PS: a sminket a mh-en dobtam fel magamra, de ne szóljatok senkinek! Körömfestés nincs, mivel december 22. óta még mindig stabilan ül a karmaimon ez az 5 (öt!) réteg műgyanta, hála a szép kolléganőmnek.



2017. január 2., hétfő

Az óévről és az újévről (micsoda sablon!)

Boldog új évet kívánok! Remélem, jó lesz ez a 2017-es év!

Annyi sok időm volt mostanában, hogy csak most tudok ide leülni és írni. Sajnos kijöttem a gyakorlatból, nincs valami nagy ihletem. Pedig hogy szeretek blogot írni! 

Belecsapok a lecsóba. Azt sem tudom, hol hagytam abba és mik történtek velem.

Voltam Csík zenekar koncerten december 30-án. A facebookon írt a kolléganőm, hogy van két jegye, nem tud elmenni, olcsóbban adná a jegyet, mint amennyi. Én meg az ilyenekre rá szoktam harapni. Bazsit hívtam el magammal, aki szívesen eljött, csak az volt a baj, hogy alapos jetlage volt, három hetet töltött valahol messze, így nem tudtunk bulizni. Engem sem kapott el a hangulat, holott én már régóta vágytam egy Csík koncertre, mert amikor még Franciaországban éltem, a hazaköltözés előtt sokat hallgattam őket, hogy tetőfokára gerjesszem a honvágyamat. A koncert nem volt jó, kicsit hitgyülis volt a hangulat. 

A szilveszteri buli nagyon jól alakult. December 30-án még semmiféle meghívásunk nem volt, másnapra meg rögtön kettő is. Úgy csináltam, hogy késő délutánig a tesóméknál voltunk, ami nagyon jó volt, de hogy ne kapjanak agylobot tőlünk, inkább leléptünk. Igaz, tesóm szerette volna, ha maradunk náluk, de a felesége már fáradt volt, nem akartam kicseszni velük, ezért átcsekkoltunk Éváékhoz, akikkel úgy 2003 körül minden szombaton délután 6-tól éjjel 2-ig voltunk képesek kártyázni és társasjátékozni. Nagyon szerettük. Tavaly nem együtt szilvesztereztünk, de mintha mi sem történt volna, ott folytattuk, ahol régen abbahagytuk. Rengeteget hahotáztunk, nagyon jó volt. A vacsora pedig raclette party volt, imádom. A végén még megnéztük a Pál utcai fiúkat is, mert a kisfiam azt választotta. Ne kérdezzétek, hogy hanyadszor. 

Voltunk még a műjégen is (szerdán), Mary Poppinssal és a gyerekeivel, akik már egészen nagyok (18, 20 évesek). Szuper gyerekek. Törekszem rá, hogy az enyémek is ilyen jók legyenek majd. 
A műjégen irgalmatlan sokan voltak. Csak délután mentünk, kiálltuk a sort, brrr, azért két kisgyerekkel az nem piskóta, pláne, hogy nem aludtak délután. Kivételesen jó anya voltam és vittem magammal kulacsban vizet és sütit. Jól tettem! Kereken egy órát koriztunk, aztán bemondták az unalmast, mehettünk haza. 
A fiam (5 éves) állati jól korizik. Ezek szerint nem fölöslegesen írattam be őt koriórára az oviban. 

Voltunk még Mary Poppinsnál is vendégségben. Mindig nagyon jó náluk. Végre értelmes ajándékokat tudtam neki vinni a szülinapjára. Jó könyvet, amelynek örült, finom csokit Olaszországból gyönyörű, óriási karácsonyi gömbben (Baci csoki), sütőformát, szép szalvétát. :D Mary Poppinstól mindig ötletes ajándékokat kapok és már égtem, hogy nekem nem valami jó a fantáziám, de idén (tavaly) sikerült nekem is szépeket kitalálnom, amiket -úgy tűnik- szeretni fog.
Megnéztük a Szilaj c. mesefilmet, mert most ez a kisfiam kattanása. Ha ő valamire rácuppan, azt nézni kell végtelenségig. 
Náluk jengáztunk, memóriakártyátunk, twistereztünk, bújócskáztunk, megdajkáltuk mind a három kutyát (tacskó, hónaljkutya, keverék), jókat ettünk, isteni volt a répatorta, mindig olyan nagyon jó náluk. 

Egyebet egyelőre nem tudok mesélni. Én ma már dolgozom, a gyerekeknek se az iskolájuk, se az óvodájuk nincs még nyitva, picit komplikáltabb így az élet, de hát na, ilyen ez, megoldandó feladatok már január 2-án. 

Apjukkal írtunk december 30-án viberen, hogy mizu-mizu, majd közölte, hogy nagyon rossz az okostelefonja, alig működik. Javasoltam neki, hogy beszélhetne a laptopján keresztül is, mire közölte, hogy a netes kapcsolat is pocsék. Tudomásul vettem. Ha neki ennyi elég a gyerekeiből... 
Mindenesetre büdös a szitu, átvágás szagot érzek. Természetesen a családi pótlékos papírról is hallgat, mint szar a fűben. 

Kicsit, mondhatni kurvára izgulok, hogy április 13-ig ki kell húzni valahogy. Nem kevés. Cserében csak egy hét az egész tavaszi szünet. Viszont most nézem, idéntől a Nagypéntek is munkaszüneti nap, WOW! 
Franciaországban már február 6-án elkezdik a síszünetet és kereken két hétig pihenhetnek a gyerekek. Ilyenkor három zónára osztják fel az országot, hogy ne egyszerre tóduljon minden francia Chamonixba. 
Utána jön a tavaszi szünet: Bezzegországban két hét, nálunk egy. Na jó, tudom, a nyári szünetük rövidebb. De akkor is! Ráadásul nekik van egy májusi vakációjuk is, ami öt napos (Jézus Krisztus mennybemenetele). Nyugodjak le, nekünk meg ott lesz a március 15., ami hála az ég, szerdai nap. A május elseje is jól alakul, hétfő, ez mindkét országban egyforma, nincs mit összehasonlítgatni rajta.
Nekünk van Pünkösdünk, nekik nincs, június 4-5, királyság!
Augusztus 20., vasárnap, szívás.
Nálunk a nyári szünet június 16-án kezdődik (péntek), ami gondolom inkább június 19. (hétfő). Bezzegországban július 10-én kezdődik. Így azért már nem rossz, három héttel korábban kezdődik nálunk a nyári vakáció, de hogy addig ezt a sok hosszú tanítási etapot hogy bírom ki, nem tudom. 
A többire még nem fókuszálok egyelőre.