2016. november 28., hétfő

Vírustámadás

Rajtam a sor, elkapott a "gastro" vírus*. Éjjel hánytam, mint a lakodalmas kutya. De hogy az mennyire fáj, aúúú. A kislányom kezdte, a kisfiam folytatta, most meg én.

Egész nap feküdtem (kivételek persze voltak, értitek), gondoltam kipihenem magam, de még mindig görcsölök. Ebben az a legérdekesebb, hogy a gyerekeket valahogy el kellett vinni oviba, isibe, most pedig elhozni őket. Azt hittem, délutánra elmúlik.

Közben kaptam a híreket a munkahelyemről. Nem igazán kötöttek le, hogy őszinte legyek. Fázom, reszketek, fájnak csontjaim, izmaim, kimerített ez az egész.


* lánykori nevén hányós hasmarsos

2016. november 26., szombat

Karácsonyi hajrá

Kistesóm kérdezte, hogy mire vágyok karácsonyra. Hirtelen ezek jutottak eszembe:

Biciklikosar. Mupajegy. Szonyegtisztitas. Lakasfestes. Fapados repjegy. 10 kg minusz. Ilyesmik. :-)

2016. november 24., csütörtök

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem

A szüleimnél dekkolt egy szép tükör, amit én szépen elhoztam tőlük, ha már évek óta senki nem használta. 

Felakasztani nem tudom, mert nincs otthon fúró és férfi. 

Tegnap hazaugrottunk a szüleimhez, mert a kislányom ott töltötte az újabb betegállományát, hogy én szakadatlanul dolgozhassak. Meggyógyult, ma már mehetett iskolába. Állítólag az osztály zömén átment a hányós hasmarsos vírus. Voltam fogadóórán, onnan tudom. Azt mesélte mindkét tanárnő, hogy végtelenül bájos, boldog a gyerek. Mindig nevetgél, imád csacsorászni, soha semmi nem szegi kedvét. Ez a pár mondat lesokkolt. Mintha rólam beszéltek volna. Mary Poppins mondta, amikor hazaköltöztünk, hogy "te mindig vidám vagy, holott nincs rá okod". 
A munkahelyemen is én vagyok az ügyeletes jókedvű. Megjelenek valahol és a kollégáim azonnal röhögni kezdenek (nem, nem kiröhögnek, hanem valahogy kitör belőlük a móka kacagás). Odahívnak magukhoz pár szót váltani, bohóckodunk és csak röhögünk, röhögünk, ezen felül van egy kemény mag, akikkel  még meg is ölelgetjük egymást. A kislányom is ilyen felhőkben járó vidám figura. A fiam nem. Ő pukkancs. Viszont van, amiben ő is kiemelkedő, naná. Ő a sportember. Most jár egy Tomi bácsi (22 éves lehet maximum) az oviba, aki focizni tanítja őt. Imád focizni. A héten elkezdődött a korcsolyaoktatás a Műjégpályán, és az óvónő azt mondta, élmezőnyben van, sőt, tanítja, segíti a többieket. Azt nem tudom, hogy mitől tud hirtelen korcsolyázni, hiszen tavaly még csak a pingvinnel közlekedett. Dzsúdózni is imád, de oda most nem tudunk járni. Az oviban van ezen felül még heti egy torna és fakt, és őt persze testnevelés fakultációba rakták. Járt már gimnasztikára is, de minden ilyen oviidőn túli sportot alig tudok megoldani. Sőt, sehogy. 
Hihetetlen izomzata van a fiamnak, nem csodálkozom, hogy jól megy neki. Ami baj, hogy iszonyodik a víztől hajmosástól, pedig úszni is meg kell tanulnia (micsoda logikai lólépés), de nem akarom őt sokkolni, ha most nem szereti, majd megszereti máskor. 

Vissza a tükörhöz. Éppen vacsoráztam a kisfiammal, amikor éccsapám rákérdezett: sikerült felakasztani a tükröt? Nem? Akkor hova raktak? Nekitámasztottam a falnak - mondtam. És beleférsz?  - folytatta a kérdezősködést -, vagy vegyünk még egy tükröt, hogy keresztbe is meg tudd nézni magad? 


Rakok egy smileyt a béke kedvéért:  :D

2016. november 16., szerda

12 óra 16 perc

12:16 h.

Végre eljutottam pisilni. Ráadásul mensitime van, hát azért nem esett jól idáig húzni. Extra pörgés van reggel óta, most adtam fel, ebédidő közeledik és én most jöttem és itt relaxálok a blogon.

Igaz, a szervizes fiúk meghívtak reggelizni, tehát azért nem az van, hogy nem álltam le egy pillanatra sem. Na jó, amikor hívtak, hogy kész a melegszennnvics még nem sejtettem, hogy negyed órán belül kinyiffanok a melótól. Nem kezdem el részletezni a sufnitunning SAP-rendszerünket, nem mesélem el a titkársági kapunyitó gombot, a titkárságon csöngő telefont, sem azt, hogy állítólag én napi három órát dolgozom. Ja, mert van egy ilyen pletyka, hogy a cégnél a nők (kivétel Mary Poppins) mind léhűtők. Jó, hát az is igaz, hogy van, aki tartós körmöt megy csináltatni munkaidőben. 11-re jár be "dolgozni" (muhaha), megissza a kávéját, elszívja a cigijét és megy körmöt políroztatni, aztán megebédel, pletykál (idézek: "mindenki el van kurvulva, ahelyett, hogy dolgoznának", nem, nem kamu, nem színeztem ki a sztorit, ez a színtiszta valóság), a telefont átirányítja máshova, aztán 16:35-kor uzsgyi. Így azért valóban három órára jön ki a munkaidő, csak azt nem értem, hogy mire fel vetítik ezt ki a cég minden további női dolgozójára. Nyomban felrobbanok.

Ugyan megmondtam Bazsinak, hogy mostantól én nem akarok több színházat, de nincs mese, vett koncertjegyet a Müpába. Végül is igaza van, hiszen az nem színház.

Nagyon várom a karácsonyi leállást, ez így elég húzós.

Amikor mensitime van, extra hülyét csinálnak belőlem a hormonjaim, depizek, aztán két óra depi után fogom magam és kitakarítok, de még a meszelőszettet is előszedném szívem szerint, ha lenne. Így történt meg, hogy írtam a sógornőmnek, gyermekeim egyik húgának, hogy ha béke szigete van ott Bezzegországban, akkor kérdezzen már rá a testvérénél, hogy mikor méltóztatik kicsikarni a bezzegországi államkincstártól egy olyan papírt, ami azt mondja, hogy apuka nem kap családi pótlékot, ezért anyuka jogosulttá válhat végre. A csaj nem válaszolt a levelemre, de láttam, hogy látja, amit írok, mert a messenger okos. Aztán másnap apuka írt nekem egy kimért e-mailt, hogy 3-4 héten belül elküldi a papírt, felhívta a hivatalt. Gyorsak ezek ott Bezzegországban. Megköszöntem. Aztán jött a következő e-mail, hogy mi a szarért kellett ebbe az ügybe bevonni a családját. Hát kisapám azért, mert én 26 hónapja kérem, nem egyszer és nem kétszer (sőt, az általa szeretett fiútesótól és a szeretett másik húgától is kértem, hogy lépjenek közbe), csak szarsz a fejemre (a fiútesó és a másikhúg is szart), családi pótlék meg sehol. Most megint áll a bál. Energiavámpír.
Azárt gáz, hogy hozzávetőlegesen 650 ezer forintról beszélünk, ami rohadt sok pénz, viszont euróban kifejezve szinte semmi. Nem mondhatom neki, hogy nézd apuskám, 2 ezer eurót veszítettem miattad, mert mi az a 2 ezer euró. Lófasz masnival. Itthon viszont elég sok kiflit tudtam volna belőle venni. 

Pilla kérdezte, miért blogolunk. Talán mementónak. Nem tudom. De szeretem, ahogy rárakom a klaviatúrára az ujjaimat és kipörögnek belőlem a napi aktualitások. Az ujjaim olyan gyorsan írnak, ahogy a gondolataim pörögnek. Hangsebességgel jelennek a monitoron. Sőt, talán gyorsabban is. Egyenként elmesélni az eseményeket a családnak, barátaimnak, kollégáknak sokkal több időt venne igénybe, ezért inkább elmesélem nektek.
Aztán talán még azért is, mert amikor írok, akkor egyedül lehetek. Ritka pillanat. Otthon a gyerekeim lökik a szöveget megállás nélkül, a munkahelyen a széplány kollégáim. Azonban néha jól esik kettesben lenni magammal. 

Ebédidő vége.



2016. november 13., vasárnap

Őszinteségi roham

Már a cím lepötyögése közben meggondoltam magam. Vissza minden, nincs roham. Visszafogom a lovakat. Mert ezt nem lehet elmesélni. Azonnal kiborulnátok. Ezt nem lehet. Ezt a 13 éve tartó macska-egér harcot. Igen, az van, hogy a fiú jelen van. Befészkelte magát az összes sejtmbe fejembe. Azt hiszem, legalábbis azt állítja, neki is reszeltek. 13 éve. Én próbálom a mellékutakat, hátha észhez térek, de látjátok, nem megy. Mondjuk, ha fizikailag távol dolgoznánk egymástól, biztos könnyen menne neki is, nekem is. De így? Házinyúl, brrr. Nem vezet jó útra. Én mindent megpróbáltam, hogy ő is észhez térjen. De nem tér. Szerencsére okos vagyok (már hogyne lennék, ennyi évesen annyira dörzsölt az ember, hogy imeri és tudja a dolgok pszichológiáját), tudom kezelni a szitut. Mert ez, ami van, egyszerűen helytelen. Nem engedhetem, hogy szintet lépjünk. Megmondta a pszi, addig nem nyugszik, míg. Már ott tartunk, hogy féltékennyé tett. Röhögök. Jogosan tette, mert pénteken, amikor a buli volt, minden kollégám engem zsongott körül. Ez persze nem igaz, hiszen ott volt a három, nálam sokkal, de sokkal szebb kolléganő is. Az igaz, hogy engem pörgettek a táncparketten, de ez csak azért van, mert én party animal vagyok, szeretek táncolni. A szépek pedig nem igazán. Például a széplány csak egyetlen egy kollégával táncolt szívesen, a dokival. A többieket lerázta. A másik két szép inkább társalogni szeretett. A nem szép imád táncolni, de őt nem duruzsolták körbe. Ezért, kizárásos alapon, maradtam én. Ez pedig vörös posztó volt, gondolom ezért jött elő a "hű, de csinos volt minap Mary Poppins", hogy ettől én is érezzem, mit érzett ő a bulin. De én tudom, hogy Mary Poppins gyönyörű, és azt is, hogy ő a legjobb barátnőm, nem fogok ezen picsogni. De. Jól van, kölcsön kenyér visszajár. Megkaptam. Mehetūnk tovább.