2016. március 31., csütörtök

Szuperhősök

- Anyaaa! Egyszer megnézzük azt a fekete Pókembert a színházban*, akinek olyan fekete kalapja és kardja van?
- Zorrót?
- Igen.


* mert most beszéltük meg, hogy ugyan a Bárány Bildizsárt nem tudjuk megnézni szombaton, de a Csizmás kandúrt igen, ha van kedvük hozzá.

Már csak egyet kell aludni

Ki vagyok purcanva, hiába a négy nap szabi. Valószínűleg az óraátállítás tette be a kaput. Én még ellennék, de a gyerekeknek elég nehéz felébredni egy órával korábban. még ha este 8-kor már alszanak is. Persze az sem segít, hogy megint sokáig voltak betegek és olyankor jóval később kelnek fel reggelente.

Mivel régen írtam, most mesélek kicsit. 

Szombaton voltunk a Radnóti színházban, a Bárány Boldizsárt néztük meg. Úgy néz ki, hogy én az ilyen gyerekdarabokat sokkal könnyebben emésztem, mint Alföldi Róbert rendezéseit. Eszméletlen jó volt, komolyan, talán még Mary Poppinsnál is jobb. Sőt, állítom, jobb volt. A gyerekek azóta is agitálnak, hogy újra szerezzek rá jegyet, de sajnos nem játsszák minden hétvégén. 

Vasárnap  a Müpában voltunk ingyen programon. A koncert szuper volt (hát ez a baj a blogokban, hogy mindig csak a jóról lehet írni, különben jön a lebaltázás - persze, néha jogosan. Anyukám sem örül, ha pletykafészek vagyok. Pedig most van egy olyan pletykám, hogy megnyalnátok a tíz ujjatokat, de nem lehet elmesélni munkahelyi személyiségi jogok miatt. Csuda szaftos, de hiába, kussolnom kell. Na jó, egy tökmagnyi pletykát /inkább nyafogást/ mesélek: a kolléganőm mindig lekapcsolja a villany az irodámban. Jön és rácsap a villanykapcsolóra, azt mondja, nem tesz jót a szemeknek ez a műfény. De nekem meg kell a világítás, mert az ablakom előtt fák takarják el a napsütést. Ráadásul nem is régi neoncsöveink vannak. Szerencsére már röhögünk az egészen).
A koncert tehát szuper volt. A Presto kamarazenekar adott elő több apró, fülbemászó zenerészletet, amibe  bevonták a gyerekeket is. A lufi szájával kellett például ritmust csipogni, vagy utánozni a hattyú járását, egyébként is mozgolódhattak, szóval ez az egész tényleg fergeteges volt. 
Amikor vége lett, átmehettünk kézműveskedni az előtérbe. 

Még vasárnap este elkészítettem a gyerekeknek a kincskereső térképet másnapra, a nagy tojáskereső hétfőre. Szerintem szuper lett, nekik is nagyon tetszett, hogy nem csak úgy szimatra kellett megtalálni az idei tojásokat, hanem törniük kellett kicsit a fejüket. 

Aztán rájöttem, hogy már nincs meg a fenyőfa...

Ez nem a nyócker...


Kedden oltásra vittem a nagyot. Izgultunk mindketten. Amikor csecsemő volt, teljesen jól tűrte a szurikat, nem sírt, maximum felnyekkent. Most, hogy már egészen nagy (6 éves), már kezd tisztában lenni olyanokkal, hogy injekció = fájdalom. Hála az égnek nagyon bátor volt, még csak fel sem nyikkant. Közölte, hogy ez nagyon fájt, és ment az élet tovább. 

2016. március 24., csütörtök

Allarme

Reggel hét óra volt, amikor kutyagoltunk az ovi felé. A rabbiképző sarkán egy férfi szólt, hogy inkább a másik oldalon menjünk tovább, mert találtak egy elhagyott csomagot. Természetesen átmentünk a másik járdára és gyorsabban szedtük a lábunkat. A gyerekek kérdezgetni kezdtek, hogy mit mondott a bácsi, én meg elmagyaráztam nekik, a lehetőségekhez mérten. Persze finomítottam, nem is értették hol a baj, ezért tovább kellett fejtegetnem a problémát: tilos csomagot elhagyni, mert bármi lehet benne. Szerencsére megérkeztünk az oviba, nem volt mód tovább kifejteni a problémát. Igaz, jobb, ha a gyerekeket nem vágjuk át, tudom.

Amikor jöttem ki az oviból, már ott állt két rendőr is, őrizték a csomagot. Kemény meló, komolyan, mi van, ha nem vaklárma?
Én is láttam, egy rendes hátizsáknak kinéző csomag volt, gondosan elhelyezve a két épület illeszkedéséhez, ahol a csatorna fut. Szerintem abszolút nem véletlenül ottfelejtett csomag volt, sem egy hajléktalan batyuja. Ez egy figyelmeztetés volt.

Amikor jöttem el, majdnem visszafordultam, hogy szóljak a rendőröknek, hogy csináljanak már valamit, persze észbe kaptam, nyilvánvalóan a profi tűzszerészekre vártak, tényleg akkor találhatták, amikor mentünk az ovi felé, hiszen még csak az az egy férfi állt ott. Feltételezem, hogy a rabbiképző munkatársa lehetett. 

Arra is gondoltam, hogy visszafordulok és elhozom a gyerekeimet. Ott toporogtam, a fejem tetején a hajam összeugrott és libabőrözött (a skalpnál), és azon töprengtem, hogy mi a francot kell ilyenkor csinálni. Mi az észszerű? Aztán arra jutottam, hogy ma már összevont csoportokkal dolgoznak az oviban, és a hátsó teremben kezdtek. Azért odatelefonáltam, hogy legyenek résen. 

Felhívtam N-t is, a gyerekkori havernőmet, ha már a gyerekeink egy csoportba járnak, hogy kifaggassam, ő mit látott. Ma a férje vitte a gyereket az oviba, ezért ő semmit, de később megírta e-mailen, hogy mire a férje arra járt, már csomó rendőr és hivatalos ember hemzsegett a környéken. 

Én eddig azt gondoltam, hogy ebben a mi porfészek országunkban nyugi lesz, nem érdekelünk mi senkit, de ma ezt a véleményemet sztornóznom kell. Elég jól beszarattak. Sajnos akinek mesélem, nem érzi át eléggé, két percen belül lapoz és a flörtjeiről, ebédjéről, tegnapi tv-műsorról beszél. Nem azt mondom, hogy tíz (húsz? harminc?) percig kellene huhogni, de ennél kicsit több átérzést gondoltam. Végül is tényleg, mennyi időn át "kell" szörnyülködni, magam sem tudom. Csak azt tudom, hogy a gyerekeim 100 méterre voltak az elhagyott csomagtól és én ettől alaposan megijedtem. Ez volt a céljuk, ügyesen elérték. 

2016. március 22., kedd

N

Kéményseprés 8-tól déli 12-ig, folyó év március 22-én. Szerintetek hánykor jöttek? Megmondom. 11:56 perckor. Nincs okom idegzsábát kapni, hiszen más házakban akkor még el sem kezdték az ellenőrzést, holott oda is pont ugyanazt az időpontot írták ki. 



Addig legalább mosfőztakarítottam és olvasgattam a facebookon a híreket, erre mit látok? Hogy a folyó párt politikusa leírta, egyenlőre nincs magyar áldozatról hír, köszöni szépen az aggódást ott Brüsszelben. Na jó, attól én még nem vagyok nagy ász, hogy ezt az egy helyesírási szabályt ismerem, mert csomó másiktól tényleg zavarba jövök és írhatom másképpen, nehogy lebukjak. Ő meg mérnök-közgazdász, egyetemi oktató, szóval befogom a számat, berekesztem a cicakakázást. 





2016. március 17., csütörtök

Korzika

Ugyan hallottam már sokszor, hogy Korzika egy álomszép sziget, de igazából nem foglalkoztatott különösképpen. Megnéztük Mary Poppinsszal az "Egy őrült pillanat" c. filmet (Un moment d'egarement), ami egy helyes, egyszer megnézhető vígjáték, viszont a madártávlatból fotózott felvételeit százszor is megnézném. A lélegzetem is elállt, komolyan mondom, én tényleg nem tudtam, hogy Korzika ennyire, de ennyire gyönyörű: a hegyei, a tenger, a városok, a kanyonok... A canyoninghoz egyensesen kedvet kaptam, pedig én ahhoz egy beszari alak vagyok. Most jut eszembe, BB barátnőm volt is ott, pontosan canyoningozni. Nem is tudom, miért nem hívott magával, akkor még megtehettem volna. Ja, azt hiszem tisztában van vele, hogy beszari vagyok. Jó, hát addig elpancsolgattam volna a tengerben. Mindegy, elmúlt.

Nekem tetszett a film. Pláne a fiatal kis pipik argója, és Vincent Cassel... Azt a mindenit! Nem csodálkozom, hogy Monica Bellucci is odavolt érte, persze ez oda-vissza érvényes, Monica sem egy rút kacsa. François Cluzet pedig hozta a szokásos szuper formáját.

Ami még hanyatt vágott az az, hogy kicsit sajnáltam magam, már nem mehetek olyan diszkókba (vagy mi a francnak nevezzem), mint amilyenek a filmben voltak. Vagy mehetek, mert egy 40-es nő Vincenttel flörtölt a bárpultnál? Igaz, ő dögös volt. Konklúzió: le kell fogynom*, és akkor majd megyek én is ilyen helyekre, bár előtte felnevelem a két makit, viszont akkor meg már 60 éves leszek. Na jó, ez a hajó elment.




Hasonló helyeket mutat a film. 



Milonka, ezek a ciki kategóriába tartoznak? :)))  (A filmben elhangzott zenék.)






* Melcsill, tudom, muhaha. :D


2016. március 9., szerda

Nőnapi ajándéközön

Nőnap alkalmából kaptam egy szál tulipánt az alig ismert kollégámtól. Rendes felmosóvödörben hozta, ez annyira tetszett, hogy le is fotóztam magamnak "mementónak". 

A gyönyörű fiútól kaptam egy pálcikát, rajta virág, méhecske. Vele volt egy kis flört tavaly, de tovább nem mentünk, mert elcsesztem. Túl sokat képzeltem a sztoriba (konkrétan csak húzott, én meg azt hittem, ez maga a romantika... egy 14 éves kis zöldfülű tinilány is dörzsöltebb nálam, na), ettől ő behúzta a kéziféket, abbahagyta a flörtöt (vagy mit?). Aztán telt múlt az idő, nálam felszállt a rózsaszín köd és azóta megint cuki, jókat marháskodunk, szent a béke. 

A viccesen táncoló kollégától kilenc szál nárciszt kaptam. A karácsonyi bulin táncoltatott meg, tényleg nagy Móka Miki volt.

A legszebb fiútól egy tábla csokit. Ő nemcsak szép, hanem okos és vicces is. Ő az, aki "Az angol beteg" c. filmben az indiait alakítja. 

A legokosabb kollégámtól Lindt csokit. Ő 65 éves és úgy idéz Villont, mintha most magolta volna be, hihetetlen agya van, ő is summa cum laude végezte a Műegyetemet és azóta is aktív a szakmájában. Szeretem őt, ő is szeret engem, és én ennek örülök. 

A legszimpatikusabb kollégáktól, szám szerint négytől, egy orchideát kaptam. 

Ezért éjszaka, úgy egy körül, összedobtam egy pár sivatagi rózsát, hogy megháláljam a szeretetett kollégáimnak a tegnapi gondoskodást. 

--------------------------------------

Egy ismeretlen, nem kollégától, egy ibolyát. Egy emeleten dolgozunk, minden nőt meglepett. 

A cégtől, hivatalosan, boglárkát és ajándékutalványt kapott minden nő (mert a fent felsoroltak viszont csak azoknak, akiknek akartak, nem minden egyes nőnek), ja meg persze sütit is. Mellé kaptunk még köszöntést is, sok egészséget kívántak és sok unokát. Igen. És azt is mondták, hogy köszönik, hogy mi nők szolgáljuk a férfiakat. Igen. Meg hogy inkább mi népesítsük be Magyarországot, ne a menekültek. Igen. De nálunk a vezetőség régi vágású, na jó, erről nem írok többet, mert belekeveredek az alany állítmányba.

2016. március 7., hétfő

2 mozi, 3 pizza

Ezen a hétvégén kipurcantam, pedig nem voltam bulizni, csak egyszerűen kripli vagyok, nem bírom szuflával. Márpedig a gyerekek legfeljebb reggel 7-ig alszanak, aztán nincs mese, nekem is muszáj kitápászkodnom az ágyból és beindítani a gépezetet. 

Szombaton a szüleim partit baráti összejövetelt rendeztek, ezért én már reggel 8-ra begyúrtam a pogácsát, mert abban elég jó vagyok. Évek óta Limara péksége sajtos pogácsáját sütöm meg, ha sütök. Garantált, hogy valaki elkéri a receptet kóstolás után, mert tényleg finom.
Aztán anyukámmal bekevertünk két adag képviselőfánkot. Hogy az mennyire melós! Leszakad az ember karja, miközben keveri a tésztát. Mi még gépek nélkül csináljunk, fakanállal, ahogy Horváth Ilona írja. Közben persze a gyerekek hátráltattak, ők is akartak mérni, keverni, önteni... Közben veszekedni, hogy ki mérjen, keverjen, öntsön először. 

Ebéd után kicsit lefeküdtem aludni a gyerekekkel, aztán leléptem mozizni. Először az Olasz Kultúrintézetben néztük meg a "L'ultima ruota del carro" (Az ötödik kerék) című 2013-as filmet. A filmről nem mesélek semmit, csak annyit, hogy tetszett. Ugyan többet vártam, de ne kukacoskodjak már annyit! Tényleg tetszett. Az volt a baj, hogy mindig izgulok a film közben, hogy tetszik-e a mozipartneremnek. Ez a film elég könnyed sztori volt, "bármelyik" olaszról leforgathatták volna. Én értettem, sőt, a római helyszínek rendre agyon is ütöttek, de azt hiszem, Gáspárnak nem annyira tetszett.
A lényeg, hogy végre eljutottam az Olasz Kultúrintézetbe. Azt hiszem, 2008-ban jártam ott utoljára. Azért az nem tegnap volt.

Az intézetből elgyalogoltunk a Pizza Quadrába pizzázni (mi mást?). Sajnos a nagy Béres Alexandrázás után befaltam 3 szelet pizzát, ami megdobta a mérleg nyelvét a csillagok felé. Le van ejtve! A pizza isteni volt!

És még mindig nem volt kedvünk hazamenni, így esett meg, hogy elgyalogoltunk a Művész moziba és megnéztük a Spotlight című filmet. Erről a filmről én semmit, de semmit nem tudtam, még azt sem, hogy Oscart nyert. Ennyire vagyok naprakész. Szuper film. Valódi történetet dolgozott fel, mégpedig a bostoni pedofil papokról. Úgy indult, hogy 13 papról sejtették, hogy fajtalankodtak, aztán ez a szám felduzzadt 90-re, a nyomozás végén pedig 249 papot buktattak le, csak Bostonban.
Igaz, piszok fáradt voltam, voltak pillanatok, amikor majdnem elaludtam, de tetszett a film, izgalmas volt, ezért sikerült végig ébren maradni. Szeretem, amikor beülök a moziba egy olyan filmre, amiről semmit nem tudok.

Végül elgyalogoltunk az autójához, mint mindig, aztán hazavitt, mint mindig.

Másnap megint megtöltöttem egy adag képviselő fánkot, porszívóztam, tettem-vettem, mire megérkeztek a tesómék a szüleimhez már elég fáradt voltam, de még csak akkor jött az igazi kiképzés. Négy gyerek, öt felnőtt, egy kutya. Délután négyre mindenki kiborult a sorból, annyira kemény volt. Négykor bepakoltam az enyémeket az autóba és hazaindultunk Budapestre. Az alvó fiamat becipeltem a lakásba, ami nem lett volna nagy kunszt, de három ajtót kellett kinyitogatni, miközben a gyerek a kezemben lógott. Este jóval kilenc előtt már aludtunk mindhárman. Elmondhatatlanul (értsd: nem tudom kifejezni magam, hogy mennyire, de mennyire) fáradt voltam.
Persze éjjel kettő körül felébredtem, lecsekkoltam az órát, aztán kiteregettem a második mosást, ha már így ráértem.


2016. március 3., csütörtök

Reggel hétkor kellett volna lehúzni a rolót

El kell mesélnem, hogy ma reggel az óvodában vettem észre, hogy nincs meg a táskám. Ugyan az uzsonnás, könyves szütyő nálam volt, de semmi más. Azt hittem agylobot kapok. Rohanhattam haza.

Miközben mentünk az ovi felé, a villamoson a lányom szólt, hogy le kell szállnunk. Egyetlen egy megállónyira lakunk. Én még simán utazgattam volna. Eléggé el voltam merülve a gondolataimban. Pontosabban kongott az ürességtől a fejem, nem gondoltam én semmire.

Miután leadtam a gyerekeket az oviban és amikor tudatosult bennem, hogy se bérletem, se pénztárcám, se iratok, se smink, se semmi nincs nálam, és gyalogoltam az autóhoz, mert metróval és busszal már nem értem volna időben a munkahelyemre, mit látok? Büntit. Kettőt is. Ezek szerint lejárt az éves kerületi ingyenes parkolási engedély (saját autóval parkolok a saját kerületemben.) Sajnos csak hétvégéken járok autóval, egyébként leparkolok vasárnap és onnantól békávézok péntekig. Ráadásul nem a saját utcánkban találtam helyet legutóbb, hanem a szomszéd utcában, azt is négy-öt kör után, ezért sem láttam, hogy már rajtam a bünti. Még jó, hogy nem kerékbilincset raktak az autóra.
Az is szerencse, hogy 15 napon belül kell befizetni az alacsonyabb összeget. Természetesen megpróbálom kisírni, hogy velem ne vicceljenek már, töröljék el a francba. Gondolom első körben beintenek, hiszen a kerületnek semmi köze nincs a parkoló társasághoz, „logikusan”. 

Mindez azért, mert már korán reggel kifüstölt az agyam, a gyerekek készültek összekapni, és nekem már ettől is kifeszültek az idegeim. Mondom, még nem pattant ki az igazi balhé, még csak készülőben volt. 

2016. március 1., kedd

Idei év első könyvélményem

Tegnap végre kiolvastam egy könyvet. Én sajnos nem vagyok nagy könyvfaló. Lennék én, de nem jut rá idő. Szerencsére a metrón és buszon mégis jut.

Vámos Miklós Tiszta tűz c. könyvét faltam fel. Pont nekem való volt, mert könnyed és pörgős (vagy andalítós), nem kellett megerőltetnem az agysejtjeimet a korai metrón, munka utáni buszon.
Az eleje és a vége kifejezetten tetszett. A közepével nem tudtam mit kezdeni. Nem szeretem a "mi lenne, ha" elmélkedéseket, azon a részen nehezen rágtam át magam. A többi rendben volt, sőt, megragadó.

Amikor a barátnőmmel beszélgettünk, hogy éppen ki mit olvas, és mi egyebet olvastunk Vámos Miklóstól, kicsit utánanéztem a wikipedián és kikerekedtek a szemeim a magánéletén, ugyanis a könyv utolsó részében elég sok minden visszaköszönt onnan.

A kedvenc szó, amit a könyvben használt: ideodázni