2015. december 28., hétfő

Időnként mázlista vagyok

Már megint nyertem két mozijegyet. Most a Cirkóba. A facebookon láttam a nyereményjátékot, elég volt megírni az idei kedvenc filmemet e-mailen, a szokásos csipet mázli és még filmet is választhatok. Lehet, hogy inkább lottóznom kellene.

2015. december 26., szombat

Jelen

Másfél órája nem tudok aludni. Most 2:29 van, ráérek végre. Persze ilyenkor valamelyik gyerek felébred, mert azonnal jelez a radarjuk, hogy a mama nincs kéznél, de már utálom az internetet telefonon kiolvasni, ezért kijöttem a nappaliba. A szüleimnél vagyunk. 

Állati régen nem írtam. Nincs időm, nincs laptopom, a végén még az ihletem is elszállt.

Az utolsó munkanap végén a céges buli állati jól sikerült, olyannyira, hogy még táncoltunk is jó másfél órát. Ott a műhelyben. A srácok szépen berendezték a termet, az asztalokat megterítették, szórtak rá olyan papírkákat, hogy világítsanak az UV-fénytől, tisztára dizsi-feeling volt, a kaja isteni volt, a végén pedig lagzis zenére táncoltunk. A józan ész megáll. Az egyik kolléganőnk nem fért a bőrébe, ő kezdett el táncolni, aztán egyik kolléga megtáncoltatta őt, utána én következtem, engem rángatott be az egyik nagyszájú a táncparkett közepére. Nem akartam én, úgy kellett bevonszolni, mint egy öszvért. Egyrészt azt hiszem legalább hét éve nem táncoltam, a mozgásom ettől körülbelül olyan, mint egy roboté, másrészt olyan bénának éreztem a műhelyben táncolni, de  nem volt mit tenni, menni kellett, az is béna, ha az ember nyafog, hogy nemakaroktáncolni, aztán már majdnem mindenki táncolt. A princessz kolléganő végig nyafogott, hogy ő nem akar. 
Az utolsó előtti metrót kaptam el, tovább nem volt kedvem maradni, az előző este fáradalmai miatt nem volt több erőm. 

Aztán eljött a karácsony. Azért idén hihetetlen jól jött ki a lépés nálam, mert még kedden simán visszaugrottam vidékről Pessre' vásárolgatni. Például átvenni a rusnya babát a Mammutban, aztán átugrani az Arénába a tesómnak beszerezni a kívánságát. A végén még a saját karácsonyfánkat is feldíszítettem, de előtte azért írtam a kolléganő-barátnőmnek, hogy van-e kedve moziba menni és hát volt neki. Így 21:30-kor már a moziban ültünk és megnéztük az idei könnyed karácsonyi filmet Diane Keatonnal. 

A Mammutban jöttem rá, hogy mennyire elszoktam a shoppingolástól. Beugrottam a HandM-be is, hát ott micsoda dolgok vannak egy Corvin plázás HandM-hez képest... Vagy csak pusztán rend van? Vagy a világítás más? Franc tudja. Meg most karácsony ürügyén beugrottam más boltokba is, és kicsit furcsa érzésem volt, hogy már nem tartozom a vásárlók kasztjába. 
Eredetileg a rusnya babát mentem átvenni, amit a neten rendeltem és ha már ott voltam, a Mama's and Papa's-ban vettem csinos ruhát az újszülött unokahúgomnak, mivel ő csak ilyen boltból öltözik és eljött az idő, hogy én is kedveskedjek neki valamivel. El is fogyott a pénzem, basszuskulcs, nyúlhatok a tartalékok tartalékához (és most itt káromkodtam egyet, főleg apjukra, inkább kitörlöm basszameg). 

Attól függetlenül, hogy elég nehéz a karácsony a gyerekek apja nélkül, egészen jól telik. A gyerekeknek fontos lett volna, hogy itt legyen, de hát mit csináljunk a francia egoizmussal? Semmit. 
Anyósom rendes volt, felhívott, jót dumáltunk. Persze a kisfia szekerét tolja. Próbáltam érzékeltetni vele, hogy mi a valóság, de szokásos: nem hallja, amit mondok. 

Kezdek Hugh Grant túladagolást kapni. :D  Bridget Jonest legalább háromszor néztem meg két-három nap leforgása alatt, persze nem a klasszikus értelemben, hogy az ember leül a kanapéra és megnézi, hanem megszakításokkal: éhes vagyok, szomjas vagyok, hol a mackó, töröld ki a fenekem stb. Aztán jött a többi Hugh Grant klasszikus. Már csak a Négy esküvő, egy temetés hiányzik. 

A kislányom megkapta a rusnya babát, hála az égnek rajong érte, nemcsak három napig tartott az öröm. A kisfiam a tesómtól kapta meg a non plus ultra ajándékot, egy Lego vonatot, ami rendesen működik is. Rögtön plusz adag sínt is kapott hozzá, nemcsak az alapokat. Azóta mindkét gyerek ezzel játszik a legszívesebben, de még én is. Tényleg szuper!
Ezen felül kaptak még egymillió játékot, amik jók, de akkora kuplerájt csinálnak a lakásból, hogy bugyog az agyam. Apropó. Elmentem orvoshoz még hétfőn, amint lehetett, és magas a vérnyomásom, most bogyót kell szednem. Elküldött vérvételre is. Vácra kellett mennem. Rengetegen, de rengetegen voltak. Húztam sorszámot, 2 percen belül hívott a recepciós, felvette az adataimat, leültem és 3 percen belül már villogott a számom, bent voltam a vérvételes teremben. Az egészet ledarálták kevesebb, mint 10 perc alatt, hihetetlen volt. 
A hasi ultrahangra viszont március 18-ig kell várni, az nem ment ilyen könnyen.  

Luca jelen van. Attól függetlenül, hogy tudjuk, semennyire nem komoly a dolog, cukiságokat mond. Olyanokat, hogy a sors és hogy ez már örökké így marad. Pfff, a sorssal tele a padlás, tököm tele a sorssal. :D De azért jól szokott esni, amikor valami aranyosat mond.

Ja, a bulin is volt pár próbálkozás egy régi kollégától, de elég könnyen leráztam, miután tudom, hogy pár egyéb kolléganő megvolt neki annak idején. Nem állok be a sorba. Ráadásul nem is tetszik. Drukkoltak neki a többiek, ettől még annál is jobban befékeztem, abszolút nincs kedvem az ilyen műsorhoz, amiben én vagyok a kolléganő, akit felszedett a kolléga. Na ne. 

Holnap jön haza a nagy barátom. Már nagyon várom. Három hete ment el nyaralni, azt hittem soha nem fog lejárni ez az idő.




2015. december 18., péntek

Tegnap

Ma lesz a második céges parti (a régi cégemmel, akikkel időnként még mindig együtt dolgozom). Ez a sufni tunning buli. Konkrétan a műhelyt rendezzük át partizónának. Jó lesz, jó a társaság. Szerelő srácok, a vonalzótologatók (mérnökök) és a papírtologatók (mi lányok) lesznek jelen, kb. 40 fő. Vezetőségből senki. 

Tegnap volt az első céges parti (az új cégemmel), meglehetősen szétcsaptam magam, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy az utolsó poharat nem ittam meg és nem hagytam magam gerincre vágni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a 27 éves kolléga eszméletlenül be van indulva, mindenáron fel akart vinni magához, folyamatosan kereste a szemkontaktust, tette nekem a szépet, célozgatott, de baszki, hát ott voltak még egyéb kollégák is, nem mondhattam igent. :D Ezért egyenesen és hangosan kimondtam a többiek előtt is, direkt elviccelve a magas labdákat, hogy fogja vissza az agarakat.
Egyébként titokban sem mondanék igent, mert tuti eljárna a szája meg hát basszuskulcs, 27 éveske. Mondjuk helyes fiú és jó a dumája, de hát na, a kisfiam lehetne (nem). Azért ezt nem veszem igazi bóknak, rajtam kívül csak a 64 éves kolléganőm volt nő, mindenki más pasas, egyszerűen nem volt senki más, akit kiszemelhetett volna magának.

Hagymás rostélyost ettem, állati finom volt. Legalább 10 éve nem ettem hagym.rost-ot. Két pohár rosé, aztán spritz (amit a 27 éves hozatott nekem meglepetésből, csak pislogtam, hogy emlékszik, meséltem neki erről), aztán még egy spritz (Ráday utca) meg még egy (Rádayban második kocsma) és végül az utolsó, amit nem ittam meg. Szó szerint nem fért belém. Szóltam a srácoknak, intézkedjenek, csomagolják el doggybagbe.
A vacsora egy kelenföldi vendéglőben volt, ami szinte kocsma, de a kaja isteni, komolyan pipec volt.

Három pasas és én maradtunk együtt kóborolni a városban, éjjel kettőre értem haza, de ők utána még mentek kocsmázni, én már nem. Elfogyott az erőm. Állati jókat röhögtem, tényleg jó volt. Az egyik srác feldobta a labdát, jó lenne a két ünnep között is összefutni egy ilyen bulira. Ezek szerint beváltam udvari bolondnak. 
Érdekes, hogy a szerelő srácoktól vártam volna azt, hogy ilyen felszabadultan tudjanak hahotázni és bulizni, de a múltkori összejövetelen egészen visszafogottak voltak, már-már unalmasak. Ezek a tegnapi srácok mérnökök, jó arcok tényleg. Tisztán látszik, hogy az egyetemi évek alatt ki kapott kiképzést buliból. Az erasmusosokról nem is beszélve.

Most "kicsit" álmos vagyok, de francba, dolgozni kell.

2015. december 15., kedd

Kétsoros

A buszon felejtettem az ebédemet. Mehetek venni magamnak újat. Francba. Pedig nincs idő rá. Rendelhettem volna, de már az is késő.


Ellenben kínomban megrendeltem az internetről a babát. Még mindig nem igazolták vissza, most izgulhatok. De legalább szállítási költség nincs. Remélem, nem azért, mert baba sincs.


Senkinek nem vásároltam még semmit karácsonyra. Anyukám csodálkozott is. Sajnos nincs időm. Vagy, ha van, akkor a gyerekekkel vagyok.


Gondoltam, majd vasárnap veszek Bandinak új óvodai papucsot, mivel a tépőzár kettő, legfeljebb három hónapig bírja, de elaludt az autóban délután és amikor felébredt, már zártak a boltok.


Apuka megnyugodott, nem is tudom, hogy mit írjak erről, mert ez csak szarpofozás részemről. Nincs kedvem menni, aztán meg van kedvem menni. Ez egy ilyen hullámvasút.


Csütörtökön Bandita ovis előadása után még céges parti is lesz. Most az a cég, amelyiknél valóban dolgozom, nem a régi. Örülök nekik. Jó csapat.


Pénteken pedig a régi cégem rendez céges partit, igazi sufnitunning. Nekik is örülök. A szépfiú hívott meg. Most újra haverok vagyunk.


Szerdán torna bemutató lesz. Úgy látom, a kislányom tényleg tanult ott valamit, már olyan trükköt mutatott meg, amiket nem mástól tanulhatta, mint Viki nénitől (aki körülbelül és max. 22 éves).



2015. december 11., péntek

Van jó is

Anyósom küldött a gyerekeknek két könyvet mikulásra, nekem pedig egy szép levelet, azt hiszem ő még nem tudja, hogy a kisfia begőzölt.

Anyósom annyira szép betűkkel ír, hogy ilyet ritkán látni.

A kis sógornőm is aranyos, vele telefonon beszéltem.

Hétfőtől péntekig

Írok valami örömtelibbet, mint az előző, mert azon felül nem történt semmi rossz, hogy a gyerekeim apja ma éjjel elküldte a válási papírt, hogy írjam alá és küldjem el neki. Sajnos továbbra sem áll velem szóba, közli, amit közölni akar és a pofámba vágja a telefont. Rendes ember, na.


Voltunk céges partin szerdán. Semmi extra. Kicsit jó volt, kicsit unalmas. Nem a cég fizette, hanem mi, ki-ki alapon. Nincs 13., nincs jutalom, nincs caffetteria.  Azért van jó is, támogatták az egyik gyerekkórház alapítványát, nem lehet rosszat mondani róluk. 


Az olasz mámmával összebalhézott a gruppenführer óvónő. Az volt a probléma állllllllítólag, hogy a kisfiú nadrágja a térdéig ért, a csoportnak pedig ki kellett ugorni a Vörösmarty térre karácsonyi vásárt nézegetni. Franc tudja, szerintem minimum a bokájáig ért a nadrág. Azt mondja mámmá, hogy a gruppenführer még a gyámügyesekkel is megfenyegette őket. Nem tudom ki túloz. De látszott, tényleg balhé van. 
Persze amikor a mámmá elment, az óvónő mindent elmondóan összenézett a seggnyaló anyukával. Szemtanú voltam, mindent láttam.


Menni kell Olaszországba januárban, már várom. Mondjuk pont jön a pedálozós kolléga is, előre zsibbaszt a gondolat, de szerencsére jönnek mások is.


Egyre több a munka a munkahelyen, komolyan nem győzöm, egész nap kapkodás, futás, tűzoltás. Az a jó, hogy szeretem a munkámat és egyre több kollégám csíp, már az új részlegemen is teljesen feloldódtam. Azért amikor közéjük kerültem elég görcsös voltam.



Kaptam egy privát fordítási melót és le kellett mondanom, nem tudtam volna elkészülni vele határidőre. Lepasszoltam a 33 éve barátnőmnek, akinek remek férje van és nem cseszteti, hogy nem talál munkát a görög kisvárosban. Annyira szimpatikus mindkettő, nem görcsölnek.



A baj az, hogy Macska egy förtelmes csúnya babát nézett ki magának karácsonyra. Cicciobello. Az, amelyik beteg. Meg kell gyógyítani. A baba 20.000 forintba kerül. Szerintem ez csúnya nagy lehúzás egy ilyen randa babáért. Kiborulok, ennyi rohadt sok pénzt kiperkálni egy ilyen csúfságra...



Azt hiszem nem lettem valami túl pozitív. Ráadásul a nagy barátom elutazott nyaralni és csak 28-án jön vissza. Mindig ilyenkor megy nyaralni, de nálam meg pont most van nagy kaka a fazékban.

2015. december 7., hétfő

Nem az van, hogy nincs semmi*

Olvasom a blogokat, ahogy a nők morfondíroznak a pasasokon, lesz, nem lesz? Kell, nem kell? Mind hülye vagy mentsük fel őket?

Nem tudom, mi lesz velünk, de keselyűk köröznek felettem, a gyerekek apja már megint begőzölt, olyannyira, hogy szakított velem. Két hete még azt akarta, költözzünk vissza, minél hamarabb, válasszak én várost (mert most egy csinos kis porfészekben lakik), válasszak én lakást. Aztán egyszer csak közölte, hogy nulla vagyok, soha semmi nem volt köztünk jó, ágyő, a gyerekeket elviszi vakációzni 2-3 hétre nyáron és ennyi. Magyarázzam meg a gyerekeknek, hogy ez a helyzet, mondta. 
Aztán telt múlt az idő, megelégeltem, hogy egyáltalán nem elérhető semmilyen formában és hogy ennyire szarik ránk, de főleg a gyerekekre. Szépen beköptem őt a szeretett tesójának, aki szintén apuka nélkül nőtt fel. Első házasságból született srác, ő a második fia apósomnak és nem kevesebb, mint terhesen hagyta el az első feleséget az anyósomért (aztán persze ma már szépítenek, hogy az első feleség micsoda egy hárpia volt... hát nem tudom, én őt is ismertem, tudom az élettörténetét). Aztán azért jó 10 éves koráig (körülbelül) voltak láthatáson az apjuknál az elsőszülöttek, de anyós (kapaszkodjatok) befagyasztotta a gyerektartást (amiről állllllllítólag apósom nem tudott... dögöljek meg, ha elhiszem) és a két elsőszülöttnek nem volt valami könnyű gyerekkora. Apjukkal nem álltak szóba jó 10-12 éven keresztül (nem tudom követni, mert mindenki mást mond, illetve legszívesebben kussolnak a sztoriról). Ma már beszélnek vele. A másodszülött kereken 4 éve, tehát 34 éves koráig nulla párbeszéd nem volt kettőjük között. Az elsőszülött pedig kb. 1,5-2 éve, tehát 40 éves koráig, ő keményebb dió volt. Na most ennek tudatában a gyerekeim apja simán lehúzná a rolót a gyerekeknél? Persze ő ezt tagadná, de ahogy most viselkedik, az valami förtelem. 
Most, hála a másodszülöttnek**, végre felveszi azt a kurva telefonkagylót. Velem nem áll szóba, de a gyerekekkel legalább igen. Persze a beszélgetés döcög. 

Két hete még felajánlottam neki, hogy mi lenne, ha karácsonykor kiugranánk hozzá, nem kell fizetnie semmit, csak jöjjön el legalább Párizsig, ő TGV-vel, mi repülővel, de legalább találkozzunk. Erre a válasza: a gyerekeknek apukára van szükségük, nem erre a baromságra. OK, itt már éreztem, hogy borul el az agya, békén is hagytam. Aztán nem sikerült vele kapcsolatba lépni pár napig és vasárnap leírta, hogy mekkora egy nulla vagyok. Állítólag nem csajozott be. Rákérdeztem. 

Volt három-négy szar napom, de megráztam magam és most már jobb. Persze vannak páran, akik felráztak, szóval nem egyedül vagyok ekkora melós. Hála a pszinek, hála Pusi, hála Csalafinta, hála Buxus, hála Kira, hála Sara, hála Mazsi. 

Azt hiszem, ezt most nem kellene kiposztolnom.

Tegnap a BKV buszon az Astoriánál a buszsofőr szaloncukrot adott a gyerekeknek, tök kedves gesztus volt tőle.

A bábszínház is jó volt a Puskinban. 

A Vörösmarty tér is jó volt a gyerekekkel.

A Deákon a száraz sípályás srác engedett egy ingyen kört a kölyköknek, rendes!

Mindenhol mikulások, mindenhol szaloncukrok, jó hangulat volt.






* Továbbra is Martine ;)
** Tamko, emlékszel még Don Juanra? Róla beszélek.

2015. december 4., péntek

Olasz nyelvlecke

Chi nasce quadro non muore tondo*, azaz kutyából nem lesz szalonna.



Micsoda istennő...




*De lehet fordítva is: chi nasce tondo non può muorire quadrato, azaz aki kereknek született, nem halhat meg szögletesnek. Valahogy magyarul nem érzem frappánsnak.




2015. december 3., csütörtök

Giuseppe Garibaldi

Kedden volt egy állati jó tárgyalásunk, én voltam a tolmács és minden olyan flottul ment, hogy alig hittem el saját magamat saját magamnak. A partner nagyon szépen, érthetően beszéli az olasz nyelvet, nem ködösített, mint a többiek, így azért könnyű volt. 
A főpartnerünk annyira nehéz olaszt beszél, hogy sokszor egyszerűen nem értem őt és belegebedek. Keveri a nápolyi és a római dialektust, ráadásul szétfolyik a széken, egy mondatotn átlag 8-128 percen keresztül tol, képtelen vagyok őt felfogni. 
Ezzel a keddi partnerrel most találkoztam először és "szelerem" volt első hallásra.  

A végén megkérdeztem, hogy hol van a szállása Budapesten, kiderült, hogy couchsurfingre megy egy családhoz, nagyon szereti ezt az életformát. Vagány. Másnap reggel pedig elmesélte, hogy ő főzött a családnak és az alapanyagokat is Olaszországból hozta hozzá. Paradicsomos tonhalas tészta volt,  háromszor is szedtek belőle, előételnek pedig Toscanából hozott falatkákat.

Aztán meglátott a recepción pár dobozt, melyekre rá volt írva, hogy "Garibaldiba" és rákérdezett, hogy ezt mit jelent. Elmondtam neki, hogy az egyik irodánk a Garibaldi utcában van, oda kell elszállítani a dobozokat, mire ő megkérdezte, hogy az ő Garibaldijuk, a Giuseppe? :D Igen, igen, róla van szó. Én meg elmeséltem neki, hogy képzelje, gyerekkoromban találkoztam Garibaldi egyik unokájával, a Porta Piára szerveztek nekünk gyerekeknek egy interaktív történelemórát, szuper jó volt. Erre a fickó kidobta az asztalra az aduászt, mert ő még túrázott is vele. Nem semmi!!!

2015. december 1., kedd

Tizenöt fős moziterem


Tegnap annyit írtam a haveromnak, hogy "mit csinálsz?" és fél órán belül a Puskinban voltunk, kirángatott a mocsaramból. Nagy a gond vasárnap óta, le sem írom, egyelőre emésztgetem. 

A Szcientológia, avagy a hit börtöne című dokumentumfilmet néztük meg. A moziteremben (nevezzük inkább kisszobának) 15-en voltunk összesen. Érdekes, hogy az ébresztő filmeket miért nem nézik meg tömegek. Bezzeg a szürke ötven árnyalatára kígyózott a sor. Persze, értem én, hogy miért, de akkor is pattogok. 

Sajnos fáradt vagyok, nem a film hibájából, de legalább háromszor elaludtam. Elképesztő, én ennyi mindent nem tudtam a szcientológiáról, micsoda egy szennyes banda. Fel nem tudom fogni, hogy lehetett (lehet?) ekkora tömegeket ilyen ökörséggel manipulálni és ilyen szinten félelemben tartani okosnak gondolt embereket. Bár ha jól belegondolok, én is okos vagyok (nyihaha), mégis van, aki sakkban tud tartani. Érdekes ennek a dolognak a pszichológiája. Sajnos most is rohannom kell, nem vagyok itt agyban, rengeteg a munka, nincs idő filozofálgatni. 

Végül beültünk még dumálni, jót volt, de a dolgok nem oldódtak meg.