2015. szeptember 13., vasárnap

Sütik és bizsuk

Névnapok alkalmával a kollégáim visznek sütit ünnepelni a munkahelyre, most rajtam volt a sor. Én kétfélét vittem, mert elég kétbalkezes vagyok, gondoltam, az egyik csak sikerül, ha a másik nem. (Micsoda népi bölcsesség...)

Nem húzom az időt, mutatom.

Cheesecake, amihez a nagy CBA-ban nem volt kapható valódi
Philadelphia, ezért szlovák sajtból készítettem,
ami meglehetősen sós volt, azonban a kollégák így is imádták.
Ezt, ami a fotón van, ma sütöttem, mert a gyerekek reklamáltak, hogy ők az elsőből nem kaphattak.
Az elsőt tejkaramellával szórtam meg, a mait sima finom csokival.
A tortaformát nézzétek el nekem, sajnos nincs másmilyen itthon. Ennyire azért nem vagyok romantikus... . :/
Sivatagi rózsa.
Corn flakes + Nutella.
Ez konkrétan egy orgazmus,
Mindenki elalélt tőle.


A kollégáim pedig túl nagylelkűek, kaptam tőlük egy gyűrűt, egy karkötőt és egy palacsintasütőt is, mert tudták, hogy erre vágyódtam. Igaz, előtte megkérdezték, hogy mi az álmom, de én meglepetést kértem. Azért fel kellett sorolnom pár dolgot, de így is super kinder surprise volt. Jól esett!












7 megjegyzés:

  1. szeretnék ilyen helyen dolgozni! nem a sütik meg bizsuk miatt (amik amúgy szépek :) ), hanem hogy bárkinek szeretettel eszébe jut a másik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen a mh-en rengeteg szeretet van, komolyan. Legalább 6 ember már-már családom, 15 emberrel vagyunk szeretetben, ötvennel jóban, harminc-negyvennel normálisan, 50-nel alig ismerjük egymást, csak köszönünk.

      Törlés
  2. Boldog névnapot! A sivatagi rózsák hogyan készül? Összekevered a nutellaval? Vagy rá folyatod? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megolvasztottam (éppen hogy) a Nutellát (4-5-6? evőkanállal), belemarkoltam a corn flakesbe és beleszórtam a csokiba, aztán addig szórtam,míg jónak nem gondoltam. Közben kevergettem, de óvatosan. Rákupacoltam két teáskanál segítségével a sütőpapíros tepsire, és gyorsan be a hűtőbe.

      Törlés
  3. Hú, nagyon szép ez a karkötő! :) Isten éltessen! :)
    Nálunk már sajnos régóta nincs ilyen névnapi köszöntés :( ami nagy kár, mert tényleg jók voltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk csapatépítő tréningek nincsenek sajnos. Ezek viszont pótolják.

      Törlés

A robot kikapcsolva.