2015. szeptember 13., vasárnap

A játszótértől kiütést kapok

Ma délelőtt a Wekerlén voltunk egy (a?) szuper játszótéren, mert a barátnőm éppen beszoktatja a bölcsibe a két éves egy szem gyerekét, és (logikusan) nem mer eltérni a napirendtől. Megértem. Mondjuk az furcsa, hogy amikor tegnap ezt a mai programot megbeszéltük, közölte, hogy öt perce van cseverészni, mert fürdésidő van. Az a legfurcsább, hogy nekem évekig nem tűnt fel, hogy ő ilyen katonás. A többiek hívták fel a rá figyelmem, és tényleg, amikor még "dizsibe" jártunk, akkor is ki volt számítva, hogy hány perc jut szempillapingálásra és csipkedjük magunkat, mert öt perc múlva indul az éjféli busz, 3 perc múlva mindenkinek kint kell lennie az ajtón. Nekem nem tűnnek fel az ilyen hangyák.

A szieszta után pedig Vuk játszótéren kötöttünk ki. A közelieket már unjuk, ezért. Persze belátom, hogy hozzávetőlegesen 10 km-t utazni két játszótér miatt hülyeség, de azért mi félúton és félidőben aludtunk egyet.

Tegnap, amikor még fél kilenckor is a saját nagy (mert van saját kicsi is) játszóterünkön vibereztem   Melcsi barátnőmmel, mondtam neki, hogy zsibbaszt, hogy még 3-4 évig a játszótereken kell dekkolnom, mire ő felébresztett, hogy van az még 5 is. Bazz! Holott szeretek ilyen helyekre is járni, jókat lehet beszélgetni, de... Ezen a hétvégén sem volt semmi felnőtt programom, de ne picsogjak, ugye, hiszen szerdán voltam moziban. Todom, todom. Még csak két hete járnak oviba, eddig én is vakációztam, todom, todom. 

Más.
Tegnap egy fiatalember kért tőlem 560 Forintot, mondván annyi kell a napi megélhetéshez. Észrevettem, hogy zavarodott és valószínűleg hajléktalan. Mondtam neki, hogy az 560 nekem is sok, én sem állok jól (beborítékoltam az ovira valót, 27.000 Ft a starthoz, és ebből hiányzik még egy színházbérlet, a gyümölcsök, és az egyik csoport wc-papír satöbbije és ez egy szimpla állami óvoda), mire ő abszolút kedvesen azt mondta, hogy nem látszik rajtam. Rajta sem teljesen. Ilyen jól álcázzuk a nem jól öltözöttséget. 200 Forintot adtam neki, szeptemberben nagyon oda kell figyelnem a hülye kiadásokra. Még jó, hogy a mozijegyet nyertem. Még, hogy az élet egy sétagalopp...

Baj, hogy vágyom többet olaszul pofázni, de nincs rá lehetőségem. A munkahelyen akad, de nem elég. A héten elhívott egy régi havernőm tolmácsolni, olyan jó volt. A témához tartozó anyagot (négy oldalt) lefordítottam 2,5-3 óra alatt, pedig azt hittem, nekem ez már nem megy. Nem merem elhagyni a biztonságos hajót csak azért, hogy olaszul dumálhassak naphosszat és esetleg rendes fizum is lehessen. 

6 megjegyzés:

  1. Pedig jók a messzi játszóterek is :) utazgatni is jó - a szigeten pld jó játszó van, az könnyen elérhető, a szt istván parki is jó volt, a városligetben is volt használható játszótér, a feneketlen tónál is, a hajógyári szigeten hatalmas csúszdák (voltak?) - persze az már tényleg komplett hétvégi program - én lehetőség szerint csavarogtam velük, az nagyon szórakoztató volt nekem is, nekik is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, jók, csak én magát a játszótereket kezdem utálni, mert mintha ott töltenénk az egész életet. :D

      Ismerem a felsoroltakat. Nem mindet, de a zömét. Járunk mi sokfelé, jó is, csak én lezsibbadok a végére.

      Törlés
  2. ezt találtam (oviaktuális):

    http://hvg.hu/gazdasag/20150914_Nesze_ez_jar_az_adoforintokert

    VálaszTörlés
  3. Olasz, ahhh! Imádom ezt a nyelvet, minden kiejtett szótól teljesen odavagyok, pláne ha az én számból jön. Persze még csak a kutya-macska-autó fázisban vagyok, de annyira szeretném olyan jól (?) beszélni mint a németet. Rendkívül jó érzéssel tölt el, ez az angolról már egyáltalán nem mondható el.

    Meg tudom érteni, hogy szeretnéd olyan gyakran használni, ahogy csak lehet. Te hogy tanultál meg? Ez számomra még nem derült ki a blogból. Nem túl gyakran találkozom olyannal aki beszéli ezt a nyelvet,vagy az én ismeretségi körömben tengenek túl az angolosok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom.

      Olaszországban éltem pár évet, ott jártam oskolába, ott tanultam meg. Hát így. :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.