2015. április 30., csütörtök

Team building

Liza, a rókatündér beharangozóját nem kellett volna megnéznem, mert így alig maradt valami meglepetés a filmben. Ettől függetlenül én is azok táborába tartozom, akiknek tetszett a film. Van egyáltalán valaki, akinek nem tetszett? Még nem hallottam olyanokról. 

A film előtt elugrottunk a Gelarto Rosába, ahol én még nem csalódtam, aztán visszabumliztunk az Alléeba, mert ott kívánt vásárolgatni az egyik cuki kolléganőm. Hogy én mennyire utálok plázázni... Hogy én mennyire irtózom a plázamoziktól... De már nincs kedvem kakasosviadalozni, elmegyek, kibírom, kész. Azért a Zarában azok a nyakláncok megdobogtatták a szívem, ezt bevallom.

A filmek után szeretem megnézni a stáblistát, mert szinte mindig szerepel rajta a haverom neve (eredetileg tesóm legjobb barátja, de én is csípem). Büszke vagyok rá! 


Francia kontra magyar (19 kontra 1)

A havernőm elküldte e-mailen a 6 éves lányának néhány óvodai munkáját. A gyerek nagycsoportos (2009. márciusi). Az én gyerekem most újra járja a középsőt, hiába mutattam meg az itthoni óvónőnek a tavalyi munkáit, majdnem repülő sót kellett hoznom neki. Azt mondta, amit Franciaországban csinálnak, káros és ne féljek, itt nem erről szól az óvoda. 
Macska most újra középső csoportos (2009. októberi), szeptemberben nem mehet iskolába, amit természetesen megértek, mert valahol húzni kell egy határt. Magyarországon augusztus 31-én van a fordulópont, Franciaországban pedig december 31-én. Ott a január 1-én születettek pattognak, hogy szar a rendszer, itthon meg én. :D

Megmutatom a francia ovis munkákat. Nem, nem egész évben ezt csinálták, ez csak egy kis demo. Az óvodákban átlagosan 25 gyerek jut egy csoportra, a maximum (tudtommal) 31 fő. Egy szem óvodapedagógus foglalkozik a gyerekekkel és egy dajka. Igaz, 6-7 hetente elvonulnak kerek 2 hét szabadságra, így nem annyira fáradtak, mint a magyar óvodapedagógusok, akik jószerivel egész évre csak 1 hónapra zárják be az intézményt. Ha jól sejtem, itthon nincsenek megfizetve, Franciaországban pedig igen, mert aki egyszer bejutott az oktatási rendszer vérkeringésébe hülye lesz onnan kiszállni. Ezt Macska első óvónője mesélte nekem, akivel elég jól megértettük egymást, mivel olasz származású. Azt is láttam, hogy Macska második óvóbácsija egy eszméletlen autót vett magának, olyat, amilyet itthon a mozisztárok vesznek. 

Figyeld meg a gourmand útvonalát és másod le! 

A két vonal közé írj egy mondatot folyóírással! 

Másold le!




Találd meg az első szótagnak megfelelő képet
és ragaszd a megfelelő oszlopba!

Veszélyes háztartás...

Számtan, magáért beszél.

Keresd meg azt a szót, melyben "t" betű található
és rajzolj le valakit vagy valamit, aki/ami tartalmaz "t" betűt!


10 béka minden négyzetben.


Színezz ki 9 gyöngyöt pirosra, 9-et sárgára,
a maradékot ne színezd ki!

Ezt én is imádtam gyerekkoromban, sőt még most is.

Számold meg a szótagokat és jelöld be, hány van belőlük!







Mutatom a magyar óvodai termést.



Túlzok, mert azért vannak itthon is kézzelfogható munkák, de attól még nem értem, hogy a fakkokba miért teszik bele a dupla szemetet. Dupla, mert ezeknek az egyik oldalán irodai tartalom van, a másikon óvodai firkálmányok. A szülőket felkérik, hogy hozzanak be az irodából ki nem dobott papírt, amelyre a gyerekek még tudnak firkálni. Értem én, védjük a környezetet. 
Azt is tudom, hogy beírathatnám a gyerekeimet fizetős óvodába, csak az a baj, hogy a környékünkön nincs fizetős óvoda, de ha lenne is, akkor sem tehetném meg. Így marad a duzzogás, hogy bezzeg Franciaországban a sima gyalog állami óvodák mit hoznak ki a gyerekből, itthon meg... Persze tudom, tudom, így legalább az én gyerekeim tovább maradhatnak gyerekek. Az a helyzet, hogy nem látom, hogy a francia gyerekek frusztráltak lennének attól, hogy ilyeneket tanulnak az óvodában. 


2015. április 29., szerda

Puritán lettem

Pillanat mesélt az egymillió forintos tévéről, amiről nekem eszembe jutott, hogy az egyik barátnőmet elvitte a férje Gordon Mindenkit Lebaszós Ramsay éttermébe és egyetlen egy vacsorájuk került annyiba, mint az én havi fizetésem (kipréseltem belőle, mert kíváncsi fazon vagyok és mivel ő nem havernőm, hanem valóban barátnő, ezért nem volt gond kimondani az összeget). Azon töprengek, hogy nem vagyok irigy és ez túl furcsa, mert ilyenkor azért valami kicsinyes féltékenységet csak kellene érezni, hát nem? Engem inkább jól eső érzés tölt el, hogy léteznek még működő házasságok, ahol a férfi a tenyerén hordozza a feleségét. Gondolom a családom és ismerőseim csodálkoznának rajtam, hogy nem pukkadok meg, de tényleg nem. Persze az is lehet, hogy egyszerűen annyira elszürkültem, hogy már nem tudom magam beleképzelni az ilyen mesébe illő miliőkbe. Nem tudom mi az igazság. 


2015. április 24., péntek

Rendhagyó francia nyelvlecke - 2. rész

Ebből a leckéből megtanulhatjátok a francia szemöldökjátékot, szemgolyók forgatását, pislogást és csücsörítést. Szipogni nem kell, az a francia férfi ismertetőjele. 













2015. április 21., kedd

Klasszikus kontra kortárs

Pozitív


Már nemcsak a Diótörőt és a Péter és a farkast* hallgatják töretlen lelkesedéssel, hanem Stromaet is.

Leírhatatlanul aranyosak, amikor utánozzák Stromae táncát, főleg amikor a kezükkel a levegőben csuklószambáznak és boxolnak.



* Nem, nem én akartam tereltem őket ebbe az irányba, a francia ovitól kapták a klasszikus útravalót, én pedig nem töröm le a szarvukat.



Negatív

Reggel annyira megsajnáltam Borit**, hogy én is könnyeztem. Ő egy gyönyörű hullámos hajú kislány, az én kislányom csoporttársa. Bori mindig magányosan ül reggel 7-kor az ügyeletes szobában, az óvónők pedig bagóznak rá, nem vigasztalják, egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ma már szóltam Macskának, direkt a dajka előtt (óvónőt nem láttam), hogy menjen ő oda és vigasztalja meg, mert sír. Sírt az anyja után, aki egy nagyon jó fej nő, csípem őt, de ő is mindig siet, rohan, fut, ezért sietteti Borit is. Ma még kért volna egy puszit az anyukájától, ott állt könnyes szemekkel, tett egy mozdulatot is felé, némán, de az anyuka sarkon fordult, ezt már nem láthatta. Bori még intett a hátának egyet és leszegett fejjel bement. 
Az anyukájára sem lehet haragudni, sajnos ilyen világot élünk, rohanni kell. Nem tud leállni, látszik rajta, és mondta is, hogy mindig siet. Nincs mit tenni, dolgozni kell. 

Ezt a történetet én nem tudom úgy leírni, hogy ti is itt sírjatok velem, pedig rémes volt. Azóta sem tudom kiverni a fejemből. 

A múlt heti rendkívüli szülői értekezleten megkérdezte az igazgatónő, hogy mit kifogásolunk és én ott ültem, kussoltam, nem mertem megszólalni. Nem mertem elmondani, hogy az óvónők olykor-olykor fakabátok és mást sem, pedig miket hallok a játszótéren... Nemcsak én forgatom a szemeimet,  nemcsak én puffogok, hanem ezek szerint mások is. Persze, átírathatnánk máshova a gyerekeket, de nehogy már, hogy ez legyen a megoldás...


** nem így hívják

2015. április 18., szombat

Nem én mondtam

Egy olasz mamma írta.

Feleség: "Néha olyan nehéz megérteni a saját gyerekeinket, mint megszagolni a 9-es színt."
Férj: "Mi van?"
Feleség: "Hát ez az!"


2015. április 17., péntek

Töketlenség vagy pofátlanság?

A Jókenyérben rendszeresen nem adnak vissza 5 Forint visszajárót, én meg olyan töketlen vagyok, hogy nem merek szólni érte, csak ott állok a kasszánál még 7-10 mp-ig, nézve a kiszolgáló kisasszony után, hátha, de ő addigra már megköszönte, eltette a pénzt, és már szolgálja a következőt. Nem, nem adtam olyan jelzést, hogy eltegye magának borravalónak. Vagy a pékség is olyan, mint a kocsma, hogy már-már elvárás? Vagy csak simán szarrágó vagyok, hogy ezen kattogok? (Az. Tudom. De mégsem, mert Kelenföldön az aluljáróban nem 5 Forintokkal támogatok.)
Szólni kellene? Olyan kínosnak érzem, hiszen csak 5 Forint. De 5+5+5+5=80, ami már egy zsemle ára. Na igen, nem valami olcsó hely ez a Jókenyér, ráadásul régen finomabb is volt. Azért annyira sűrűn nem járok oda, mert a gatyámat ott szoktam hagyni, ha mégis betérek, de a bombanő kolléganő hetek óta agitál, hogy reggelizzek, illetve napi ötször egyek, mert sajnos még mindig előfordul... na jó, nem szépítek, sajnos esténként rendszeresen fel kell tépnem a hűtő ajtaját. Nem, nem vagyok én éhes, csak nem tudok uralkodni magamon. Remélem, a pszi erre is tud mondani valami gyógyírt, mert a gyereknevelés teljesen flottul megy amióta megmondta, hogy kell cselekednem. 

2015. április 16., csütörtök

Vennem kell egy bicajt

A hisztis kolléganő pár napja egészen kedves és szimpatikus, szóba áll mindenkivel, sőt párunkkal még beszélget is. Addig-addig, míg felajánlotta, használjam a bicaját, amikor postára kell mennem (éppen indulásra készen álltam). Rá is haraptam a lehetőségre. Ott áll a vészkijáratnál a "másodkerékpárja", amit soha nem használ, mert mindig mindenhova autóval jár, holott régen nagy bringás volt. Azért persze lehet, hogy otthon még biciklizik a főkerékpárral.

Uhh, mekkora élmény bicajozni! Nem is tudtam! Akármennyire erőltetem a fejem, szerintem utoljára gyerekkoromban ültem biciklin. El is döntöttem, hogy innentől fogva ebédidőben mindig elmegyek tekerni egyet, itt úgyis jó bicikliutak vannak. Ma is voltam, holnap is megyek.

Legszívesebben most visziklit vennék, de húzós az ára. A kerületünkben mindig látok egyet itt-ott parkolni, tényleg jópofa. Jó lenne nekem egy holland utánfutós is, de nem tudom, mennyire veszélyes. Budapesten pont a mi környékünkön nem sok valódi bicikliút van, a szüleimnél sem. Úgy látom nem lesz ebből semmi, de ahogy töröm a fejem kitaláltam, hogy akár bérelhetek is, ha a kisgyerekekkel szeretnék tekeregni. Azt hiszem első nekifutásra ez lesz a legésszerűbb. 

2015. április 14., kedd

Libazsír savanyú káposztával

Néha megnézem az óvoda heti menüjét és rendszeresen megállapítom, hogy kidobott pénz az ablakon, amit befizetek. Az enyémek nem esznek olyanokat. Sajnos nem szeretik még a spenótot. Én hiába imádom, hiába főzök magamnak, ők rá sem tudnak nézni. Egyelőre. 
Sajnos nem szeretik a mákot sem. Libazsírt sem szoktak enni savanyú káposztával és vegyes vágott savanyúságot sem. 

A sonkás vajkrém, sertésnyelv, löncsfelvágott csak az én kedélyemet borzolja? 

A margarin jobb, mint a vaj? A vaj kiment a divatból? A legjobb lenne, ha kókuszzsírral kennék meg a kenyerüket.

A rántott szelet párolt rizzsel viszont nincs gondjuk, csokis gabonagolyókkal (nyihaha) sem.

  


Azt hiszem, havi átlag 16.000 Forintot kenyérre költök ebédre. Persze belátom, hogy egyébként fillérekbe kerül az ebéd, ha leosztom a két gyerekre, a napok számára és a változatosságra. Tökéletesen elégedett lennék, ha nem lennének ilyen finnyások(sak?). Szerencsére otthon azért nincs balhé az étkezés körül.


Persze azt is tudom, hogy kussolni kell, nem finnyogni, Nigerben ennek úgy örülnének, mint majom a farkának.


Nézzétek csak a sómennyiséget a táblázatban! Január első két hetében még felírták, onnantól fogva pedig jó nagyot bagóznak a rendeletre. 

2015. április 13., hétfő

Mindenhol játszóterek

Szombaton reggel 7-kor keltünk, 9-kor már autóban ültünk, mert vidékről kellett a Tátra utcába érni (Pestre*), onnan a Raoul Wallenberg utcába cipőt venni Macskának, mert még mindig csizmába járt, kinőtte a tavalyi félcipőket. Onnan rohanás a Vajdahunyad várba, mert randink volt a legrégebbi barátnőmmel, férjével és kisfiával, aki pontosan ugyanolyan pólóban volt, mint Bandita. A Mezőgazdasági Múzeumban megcsináltuk az óriástársasjátékot, ami nem 3, 4 és 5 éveseknek való, de mi akkor is átrágtuk magunkat rajta. Szerintem nagyobb gyerekeknek szuper játék, pláne, ha nem lenne akkora zsivaj. Onnan csak a városligeti játszótérre jutottunk el, ittunk egyet, majd a gyerekek felpattantak a lóra, aztán a trambulinra, onnan egy kis csúszda, homokozás, mászás a játszótéren, aztán irány a Deák térre sütizni, igen ám, de meg kellett állni a játszótéren játszani, mert pont utunkba került. Csak fagyival tudtuk a gyerekeket elcsábítani, semmi mással. Késő volt már, fáradtak voltak, olyankor pedig felnőtt legyen a talpán, aki észérvekkel tud nevelni. A fagyizóból kikötöttünk egy hamburgeresnél (mondom, oda az észérveknek), ahol a gyerekek pizzát ettek. Gyerünk a sütishez! De mi került az utunkba? Egy játszótér. Szerencsére a gyerekeket a sütivel meg lehetett vásárolni, de azért visszafelé nem volt mit tenni, be kellett menni a játszótérre. 


Más: a 13. kerületben rossz helyen parkoltam le és megláttam, hogy milyen gyerekbarát ovik vannak arrafelé. A francba! Még nagy udvaruk is van. Nem 10 négyzetméteres, mint az enyémeké, nem kopott téglafal között kell játszaniuk. A lakóépületek is szuperek. Kárpát utca, Pannónia utca és környéke, amit persze ismerek is, de most anyaszemekkel mégis rácsodálkoztam.




* Kollégámmal beszélgettünk, beszélgettünk, szó szót követte, arról mesélt, hogy milyen épületekben lakott eddigi életében, mire én balek rákérdeztem, hogy hol laknak, Pesten? Kikérte magának, felemelte az állkapcsát, tartott egy hatásszünetet, levegőt vett: Budán. Még biccentett is a fejével, hogy átjött-e az üzenet. 


2015. április 10., péntek

Nem bírom a férfiakat

Akkora fos napom volt, hogy munka után bementem a parfümériába* és miután kinyírtam a szaglószervem, megvettem magamnak egy Escada*** parfümöt. Nem bírom, ha a pofámba hazudnak, nem bírom, ha átba...vágnak, nem bírom, hogy a nőket a földbe döngölok (ugyanazért a munkáért a férfiakat nem), nem bírom, hogy csak arról van szó, hogy a férfitárs előtt meg kell mutatni, hogy ki a főkakas, négyszemközt meg cukiskodni, bocsánatot kérni. Gyerekek, én szó szerint rosszul lettem, végtelen álmosság és émelygés tört rám. 

A parfümériában dilettáns próbált segíteni jázmin illatút találni, de egy meleg fiú végül meggyőzött, képben volt, mesélt az Escadáról. Ráadásul divatos karkötőt is kaptam ajándékba (mert járt a parfümhöz). 

* annyira egyszerű vagyok, mint egy pont. Eredetileg bánatból nem szoktam vásárolgatni. Az is lehet, hogy azért vettem meg, mert végre megtehetem. Dolgozó nő vagyok, nemcsak otthon meresztem a valagamat**. Vagy az is lehet, hogy még nem szunnyadt ki belőlem véglegesen A Nő.

** a gyereknevelésre utalok...

*** virág és dinnye a vezérillata

2015. április 7., kedd

Terézanyu

Már három-négy éve fenem a fogam a Terézanyu pályázatra, de ... Hogy, hogy nem, nem jutott idő. Idén sem. Elkezdtem én, írtam is 1500 (+/- 10) karaktert, de hol van az az ötezertől? 
Az a helyzet, hogy nem törekedtem eléggé. Ismerem Terézanyu természetét: közepes élettel nincs esély nyerni. Félre ne értsetek, már maga a cím is logikus, Terézanyunak igenis a különleges történeteket kell felkarolnia. Nomen est omen. Az én életem pedig csak közepesen szar. Valószínűleg ennek tudatában sem kerestem egy kis magányos időt (a munkahelyen lehetetlen, itthon csak éjszaka, de én álmos vagyok olyankor). Pedig az idei témát ezüst tálcán kínálták. A tavalyit nem, akkor semennyi karaktert nem ütöttem le. 

Akik nyertek, megérdemelték a díjakat. A havernőm biztosan! Mert képzeljétek, nyert! Én szóltam neki (jusson nekem is egy babérlevél), és persze másoknak is, hogy hajrá, indul az idei. Másnap kész is volt. Csodálkoztam, mert éppen 2 hetes volt a harmadik gyereke, és éppen költöztek is (pontosabban készülődtek), mégis ráért. Egy fotóval pályázott, nem esszével, de az idei pályázatra már ilyennel és filmmel is lehetett jelentkezni. 

Neki értelmes munkája van (nem papírtaszigáló, mint én). Hat éve követem a pályafutását, voltak benne bukkanók, mégis mindig kitartott a hivatása mellett. Mindig! 

Gratulálok Tündének és a csapatának! 


2015. április 4., szombat

Gyakorlatias Bandi

A muzsika hangja című filmet nézzük, a templomban a karzaton apácák énekelnek. Banditát (3 éves) egyetlen dolog köti le: 

- De hol a lépcső?



2015. április 3., péntek

Lasagne, bruschetta, spaghetti


Szombaton akkora bulit rendeztem, mint még soha. Úgy értem, egyedül még soha ekkorát. Igaz, nem is én főztem, hanem az imádott tanszékvezetőnk, mindenki más répát, hagymát pucolt, spenótot mosott (egy zsáknyit, szó szerint egy egész zsákot), az egyik lány előző nap begyúrta a lasagnéhoz a tésztát 2 kiló lisztből, 20 darab tojásból (kihangsúlyozta, hogy házi, nem bolti), torta capresét sütött.
Reggel 6-kor érkezett az első vendég, majd 11-kor Toncsi. Így hárman elmentünk a piacra, jól bevásároltunk, déltől meg jöttek a többiek (egészen este hétig csak jöttek, csak jöttek...)
Délben spaghettit ettünk, uzsonnára bruschettát, vacsorára rendes lasagnét és spenótosat is. Eddig azt hittem, tudok lasagnét készíteni, de most ezt át kell gondolnom, pontosabban megtanulni Toncsitól a dél-olaszok titkát. 
Az utolsó vendég éjjel fél négykor ment el, de igazából reggel, mert hárman nálam aludtak. 12 éve találkoztunk utoljára a fősulis csapattal... Fergeteges volt! 

Rakok képeket, hogy elinduljon a nyálképződésetek.










Más: a pszi éles szeme felébreszt a lebegésből. Van, amikor egészen megvilágosodom és euforikus állapotban jövök el tőle.

Másmás: A tetovált lány című könyvet olvasom. Olvasom, de még nem rágtam le a körmeimet izgalmamban.

2015. április 2., csütörtök

Pletyka

Van egy kolléganőm, aki régen - tudjátok, én 11 éve dolgozom itt - a barátnőm volt. Együtt fogyókúráztunk, együtt főztük a káposztalevest, amiből felszínre eveztek a kukacok, amikor melegedni kezdett a helyzet, de mi úgy is megettük, nem voltunk hajlandók kidobni 20 liter levest, ha már megfőztük. Azért főztünk ilyen elképzelhetetlenül sokat, mert már nemcsak mi ketten ettük, hanem a fél fogyókúrázó kerület is. Aztán együtt jártunk mi spinningre és pilatesre is, moziba és koncertre is. Tényleg jóban voltunk.

Ő elment szülni, amikor már nagyon ketyegett a bioszóra, majd kisvártatva én is (nekem akkor már 10 éve csak ketyegett). Ő is visszajött dolgozni az anyavállalathoz, de vele nem írattak alá próbaidős szerződést, mert neki elég jó hátszele van (vér szerinti). Velem aláíratták, mert ez egy lojális cég. Én meg birka vagyok. Bár megpróbáltam megvédeni a jogaimat, kifizettem egy rakás pénzt az ügyvédnek (ő hat óra alatt megkeresi azt, amit én egy hónap alatt, golyóznak a szemeim...), aki azt tanácsolta, hogy ne írjam alá az új szerződést, mert pórul járok. Sajnos nem volt mit tennem, csak a szerencsében bízni és aláírtam, muszájból. Azóta rég lejárt a próbaidő, úgy néz ki beváltam... Ismét.

Ő is, én is másik munkakörbe kerültünk, miután "kiüdültük" magunkat. Itt így mondják a TGYÁS, GYED, GYES időszakát. Azt hiszitek, viccelek? Hát nem. 
A lány, akit még haveromnak gondoltam, azt mondta, amikor susmutoltunk erről a témáról, hogy jogos, hogy engem próbaidőre raktak, hiszen új lesz a munkaköröm. Azt hittem rosszul hallok, de nem.  

Azóta nem nevezem őt barátnőmnek, kerülöm is őt, mert sajnos nemcsak hülye, de veszélyes is lett. Az a helyzet, hogy ő egy hónapban három hetet biztos, hogy a menstruációs nyűgjeivel tölt (ő mondta) és olyankor jobb, ha mindenki menekül. Azt vettem észre, hogy akinek vele van dolga (hozzávetőlegesen 100-120 fő), először trenírozza magát, hogy mikor merjen bekopogni hozzá, aztán légzésgyakorlatokat végez, toporog az ajtó előtt, majd inkább elkezd a problémájáról beszélni azokkal, akik az útjába kerülnek, csak kiönthesse a szívét: neki be kell mennie Louellához

Amikor füstölög, mindenki suttog a háta mögött, hogy alacsonyan repülnek a kilincsek, mert olyankor csapkodja az ajtókat is. A bazmegek is alacsonyan repülnek miközben a szemei szikrát szórnak. Alsó hangon három héten keresztül így élünk. Utána jön egy rövidke szimpatikus hét és megint kezdődik minden elölről. 

Ez a lány a fotókon kifejezetten szép, élőben viszont elég teltkarcsú, mondhatnám azt is, hogy tehén. Ez bók, nem fika, mivel én még fotón is vállalhatatlan vagyok... elszartam a fogyókúrát. 

Mesélhetnék még a szerelmi életéről is, de megkegyelmezek neki, nem teregetem ki a szennyest. Mert az bizony szennyes. Azt hiszem kimoshatatlan. Mondjuk én sem vagyok piskóta, ami azt illeti, de én még nem csakliztam el életemben egy pasast sem a finom, puha, meleg családi madárfészekből.

2015. április 1., szerda

Már csak ez hiányzott...

Nincs fűtés. Nincs meleg víz. Reggel nem tudtam zuhanyozni, most pedig fázom. Elvileg ma jön a szerelő. A kiszállás díja egy horror, ha valami valóban elromlott, akkor még alkatrészt is kell fizetnem. Úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés... Elromlott a cirkogejzír.

Frissítés: sikerült megjavítani. Hála ég! És csak 14 ezer volt, nem 34.