2015. március 24., kedd

Se cipő, se parfüm (unalmas naplóbejegyzés)

Tegnap láttam egy fiút a metrón, trendi fülhallgató volt a fülén és táncolt. Elsodorta őt a zene, ritmusra dobolt a lábával, hullámzott a kezével, bólogatott a fejével.

Ma a buszon egy fiú mellett ültem, trendi fülhallgató volt a fülén és meg sem moccant. Mellette ültem, jól hallottam a zenéjét. Jó zene volt, még nekem is elkezdte ütni a ritmust a lábam. A fiú meg ült ott megdermedve. 

(Ugrás) Jó, hogy múlt héten elmentünk a Wesselényi utcai francia pékségbe letesztelni, hogy milyen a portéka, mert ma már élesben kellett a baguette. Tegnap elmentünk megvenni, hát mit ad Isten, mit nem? Pont ezen a héten óriási felújítás folyik a boltban, minden a feje tetején áll. Felhívtam tesómat, hogy mondja meg nekem, hol a másik francia pékség, mert nekem nem okos a telefonom és én sem, mert nem emlékeztem a többi címre. Mi az, hogy nem okos a telefon?!? Egy csotrogány. Nem működik. Éjfélkor riaszt, egyébként meg nem tudnak rajta felhívni, mert foglaltat jelez, holott nem dumálok. Újat kell vennem. De cipőt is kell vennem, itt a tavasz a nyakamon, nem járhatok csizmában még augusztusban is. Persze van egy, de abban nem tudok rohanni, magas a sarka. A laposhoz képest magas, nem a rendes nők által hordott csinos cipőkhöz viszonyítva. Mindenesetre tegnap végre megvettem az új tűzhelyet (neten, naná, arra én nem érek rá, hogy bevonuljak a háztartási boltokba személyesen megvizslatni, hogy mit szeretnék venni. A lényeg, hogy indukciós, mert erről álmodoztam). Persze ma 11 órakor telefonált a futár, hogy akkor 5 perc múlva a ház előtt lesz. Én továbbra sem értem, miért nem próbálnak először egyezkedni velem. Mi a franc sugallja azt, hogy az ember otthon dekkol? Bár most mesélte egy ismerősöm (grrr, fórum), hogy most először vitte haza a kislányát ebéd után az oviból (12.30 óra) és az ovi előtt ott pletykált már 20 anyuka (szám szerint)*. Ezek szerint a futár ebből indul ki. Igenis vannak ráérős emberek. Mindenesetre én egészen normálisnak érzem magam amióta munkás ököl vasököl vagyok. 

(Ugrás) Mennyire egyszerűbb egy gyerekkel, mint kettővel. Macskának kötőhártya gyulladása van, nem mehet közösségbe. A turbulens Banditával mentünk a baguette-ért (végül az Arany János utcában kötöttünk ki). Egy nyikkanás nélkül gyalogolt. Aztán elmentünk beváltani a nőnapra kapott ajándékutalványt a Müller drogériába. Kinéztem magamnak egy Estée Lauder jázmin illatú parfümöt, de sajnos kénytelen vagyok szarrágónak lenni (rohadt drága, persze mihez képest). És még én mondom, hogy a gyerekek apja az olcsójános, pfff, én ugyanaz vagyok pepitában. De mit csináljak, muszáj rangsorolni. Persze nemcsak a pénz volt akadály, idő sem volt szaglászni, próbálgatni, mert futni kellett haza francia zászlót ragasztani, Eiffel-tornyot építeni, francia gyerekdalokat keresni. Azért Bandi a pain au chocolat után még bevágott egy habos kakaót a Cserpesnél, én pedig vettem magamnak két natúr (de tényleg natúr!) joghurtot, mert elkezdtem fogyni. Nemcsak fogyókúrázni, hanem fogyni is.




*Az óvónőjük pedig felkiáltott "na végre, ez a nap is eljött!". 

8 megjegyzés:

  1. zenére még én is rángatom magam:) futár probléma, igen a megjegyzésbe hiába írom be, hogy előtte való napon hívjanak, hogy úgy készüljek, aztán hívnak: " itt vagyok a ház előtt" a gyerek témához még nem tudok hozzá szólni, de szerintem nem volt unalmas a bejegyzés:)

    VálaszTörlés
  2. Mindenre azt mondod, hogy unalmas bejegyzés, holott egyik sem unalmas. Komolyan alig várom, hogy olvashassak rólad, Banditáról és Macskáról, te meg mindig mentegetőzöl, hogy uncsi. Tudod mit? Egyáltalán nem az! :P

    VálaszTörlés
  3. Lányok, ez az "unalmasozás" üzenet a trollomnak, aki ásitozott az egyik bejegyzésemen. :D Tudjátok, Sztár70.

    Köszi a bókokat! Jól esik!!!

    VálaszTörlés
  4. Mert Sztár70-nek biztosan ezerrel pörög az élete... főleg ha van ideje blogokat olvasni. :)

    VálaszTörlés
  5. Hm, Rézi, éles az eszed, látod, erre nem is gondoltam... ;)

    VálaszTörlés
  6. Én is felsorakozok! Imádom olvasni a bejegyzéseidet!! :)

    (az indukcióshoz: kellett villamoshálózatot-bővítened? vagy hogyan lesz beüzemelve?)

    VálaszTörlés
  7. Tamko, köszi a bókot!

    (Holnap ugrik a majom a vízbe. Úgy indult, hogy a sütőm megint elromlott, ezért kihívtam a szerelőt, aki megnézte a tűzhelyet is és mondta, hogy simán beszereli az indukcióst, nem kell ide bővítés. A gyerekeim apja is ezt mondta, csak neki már nem mindig hiszek, pedig műszaki szaki... Holnap jön a szerelő, remélem a legjobbakat!).

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.