2015. február 15., vasárnap

40+ karikások a pesti éjszakában (vajon leszünk 70+ karikások is?)

Most nem azért, mert csütörtökön Marát olvasgatva, mint lavina, elsodort a nosztalgia, de pénteken már benne is voltunk a fergeteges budapesti éjszaka mértani közepében, azokkal a barátnőimmel, akikkel a gyerekek előtt behabzsoltuk magunkba Budapestet. Csoda, hogy túlélt. Úgy értem, minket. Csoda, hogy képes megújulni. Jó, jó, hát nekem aztán nem nehéz újat mutatni, a havi egy szerény bulitól nem nagyon lehet kiégni. 

A mozi volt a nyitány, de ne is kérdezzétek, hogy mit néztünk, mert szégyellem. Nem tudom, hogy ki választotta, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy érthetetlen, beültem egy olyat filmre, amire zsigerből fintorgok. Régen pukkancs voltam és ha valami nem tetszett, hát nem ültem be vagy arra tereltem a figyelmet, ami engem érdekelt. Ahhoz képest egészen alkalmazkodó lettem.
Tudjátok mit, inkább, elmondom, hogy megóvjalak benneteket: Mortdecai. Én nem vagyok egy kifinomult lélek, de engem az ilyen filmek annyira, de annyira hidegen hagynak. Majdnem elaludtam. Hogy mi volt ez, nem tudom. Krimi vígjáték? Beleraktak pár jóféle színészt, de a film mégis csapnivaló lett. Igaz, az isteni Woody Allan is képes volt már pocsék filmben szerepelni, nem is tudom mire föl csodálkozom. Az én ízlésem szerint mindenképpen kuka a tegnapi film. Persze az is lehet, hogy ez egy jó film, csak én nem értek hozzá?

Mozi után elindultunk, kocsmát keresni és hi-he-tet-len, de alig találtunk olyat, ahol nem a pultot kellett volna támasztani. Budapest telt házas. Bementünk a 4-6-osba, telt ház, bementünk a Fügébe, telt ház, bementünk az Udvarba, telt ház, bementünk máshova is, de csak ezeknek a neveire emlékszem. Az én imádott Szimplámban is kikötöttünk, ahonnan viszont már nem voltam hajlandó elmozdulni, addig tébláboltunk, míg találtunk ülőhelyet. A zene szuper volt, így maradtunk is, csak az én hangszálaim nem bírják már szuflával, nem tudom túlüvölteni a zsivajt, így továbbálltunk, mert mi beszélgetni ültünk be, nem vadászni.

Azt nem gondoltam volna még 9 éve, hogy eljön az az idő, amikor benő a fejünk lágya és képesek leszünk nem össze-vissza keverni a málnaszörpöt a limonádéval, másnap meg teljesen elázva küzdeni a macskajaj ellen. Eljött a pillanat, amikor már nem kell pancsolt bort inni és meghalni a fejfájástól.

Ámbár nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy éjfél előtt nem kezdődik buli, azért beültünk a Dobozba, mert mi még ott soha nem jártunk és vártuk, hátha mégis beindul. Sajnos nem. Ekkorát azért nem fordult a világ.

Ami kicsit furcsa, hogy nincs mit szépíteni a dolgon, kriplik vagyunk. Tisztán látszik, hogy kimentünk a divatból, rajtunk kívül már csak pár extra korú lézeng a kocsmákban, dizsikben (még így hívják egyáltalán???), de azért elő-előfordultak 50-60-70 évesek is. Vajon 65 évesen én is leszek olyan vagány, hogy szívbaj nélkül be merjek majd állítani a Szimplába hamvas lila főnözött hajjal, horgolt mellénykével?

Mindenesetre éjfél előtt feladtuk és takarodót fújtunk.

Sajnos a bandából hiányzott Pillangó, mert elkapta az aktuális vírust, Barbie, aki pont tegnap este utazott el Dél-Amerikába beláthatatlan ideig, Moncsicsi, mert ő - bár országon belül - messze lakik és Kriszti, akivel a férje nem túl elnéző, ha le akar lépni kifújni a gőzt, így ő most egy élő kukta. Remélem, velem ellentétben ő nem robban fel. 

Befejezem, úgy nem lehet irkálni, ha a két gyerekek plusz egy szintén 5 éves unokatestvér sikongatva itt hintázik a csilláron, miközben én Jégvarázs Elsának varrok palástot. Egyszerűen nem tudok koncentrálni. Altatás után pedig már nincs agyvelőm, amivel egy alany állítmányt meg tudnék fogalmazni. 

8 megjegyzés:

  1. Te meg jol is birod az ejszakazast.....az en szilveszteri bulim Budapesten befejezodott fel 11-kor, nem birtam fennmaradni, a tobbiek reggel 5-ig buliztak valahol ((-: En kesz vagyok este 10-re altalaban, ezert mar nem is hivnak bulizni, azok akik meg birjak ((-: A tegnapi Valentin nap egy felmelegitett dobozos hallevessel vegzodott....uszodabol jovet mindenki hulla volt ((-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezet foghatunk, otig en sem birnam... :)

      Halleves, nem rossz, de amiket elozoleg leirtal jobbak voltak. ;)

      Törlés
  2. :)) nagyon szeretem a bulizos bejegyzeseidet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Torekszem minden pentek estet kikapcsolodassal tolteni, torekszem, torekszem! ;)

      Törlés
  3. A dizsi szerintem még megfelelő kifejezés, legalábbis A. discoként emlegette a helyet, ahol a japánok(kal) tomboltak - partybusz szállította őket oda, persze, csak éjfélkor indult.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor megnyugodtam.

      Partibusz szerintem oriasi otlet. Az en idomben is volt mar egy-egy helyen, de nem mindenhol.

      Törlés
  4. "Mert mi beszélgetni ültünk be, nem vadászni" - nagyon mosolygok :))

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.