2015. január 23., péntek

Élelmiszerekről


Mindig van min pattogni. Meggyőződésem, hogy átvág minket a magyar élelmiszeripar. Ennyi szart eladni... Még a joghurt színe is szürreális, fluoreszkáló rózsaszín, és mi ezt lenyeljük. Hogy nevén nevezzem: Danone könnyű és finom. Nem is veszem meg, most Cserpest veszek, az legalább fehér.

A csirkemosást már meséltem? Unokatesóm felesége le szokta mosni a csirkét főzés/sütés előtt, és egyszer, bár a boltban vásárolt, de tanyasinak mondott szép sárga csirkéről simán lejött a sárga szín. Szó szerint le lehetett mosni a csirke színét. 

Hétfőn vettem egy adag csirkecombot. Kedden sütöttem meg (hétfőn anyukám megvacsoráztatta a gyerekeket). Nem hagytam a csomagolást teljesen zárva, hanem kilyukasztottam, de amikor kibontottam, megcsapta az orromat a szag: büdös volt a hús. Megnéztem a dátumokat. Én balek, 19-én megvettem a másnap lejáró csirkecombot. Na jó, nem volt átható hullaszaga, de én megszoktam, hogy a húsnak, ha kiveszem a hűtőből, semmilyen szaga nincs. Igaz, nem nagyon szoktam húst vásárolgatni, szóval lehet, hogy normális szaga volt (most vajon csak magyarázom a bizonyítványom???), csak nem értek hozzá? Mindenesetre összeszorítottam a fogaimat, én is megmostam a húst és megsütöttem. Jó lett. Legfeljebb hullamérgezésben halunk meg. Brrr.
Érdekes, hogy bezzeg Franciaországban a lejárni készülő élelmiszert kedvezményes áron adják el a kedvezményes részlegen. 

Néha veszek a gyerekeknek gumicukrot, hogy jól tűrjék a boltban a töketlenkedésemet (rendszeresen téblábolok, hogy mi legyen a vacsora, ötletem semennyi, csak járkálok fel és alá, hátha megszáll az ihlet). 
Ők választottak, bedobták a kosárba, én kifizettem. Amikor raktam volna el, láttam, hogy az egyik gumicukor csomagolásának hiányzik a sarka és celluxszal van bestoppolva. Az agyam már teljesen zsibbadt volt, csak szóltam a pont mellettem álló biztonsági őrnek, hogy selejtes a cukorka, celluxszal van kipótolva a csomagolás, kérek helyette másikat. A hölgy annyit sem mondott, hogy bocs, vagy le vagy szarva. Elment, elvitte a selejtet, gondolom visszarakta a polcra a lyukas csomagolásút és hozott helyette egy jót.

Vettem rendes, friss gombát, mert szeretjük. A konzerves gombát is, csak hát az itthoni úgy néz ki, mint egy friss hányás. Bezzeg Franciaországban nem. 

A közintézményekben 2015-től feketén fehéren le kell írni a menüben, hogy mennyi sót és allergént tartalmaz az élelmiszer. Ment is, mint a karikacsapás egészen két héten át. A harmadik héten seggére ült a fegyelem, kimaradt a menüből a só. 

Homályos lett, sajnos.
Az üres rubrikában volt eddig a vesszőparipám, a só.
Egyébként pedig margarin, furcsa felvágott, kenőmájas, virsli...
Na jó, van spenót, borsó, bab is.


A fórumtársaim savanyú uborkának tartanak, mert én csak a rosszról tudok beszélni, de nem, mert például ma voltam a postán és nem volt sor, a postás kisasszony kedves volt, a levelet gond nélkül fel tudtam adni, az eső csak szemerkélt, nem áztam el, tehát pont ideális. Viccet félre. A jót nem mesélik az emberek olyan intenzitással, mint a rosszat, mert a jó az jár, az normális. A rosszat pedig meg kell oldani, ezért dumálok róla ennyit.

Holnap elmegyek az Ikeába reszelőt venni, hogy tudjak sajtot és répát reszelni, attól majd megjön a jókedv. :D

10 megjegyzés:

  1. ööö, nagyon rímel a mostani bejegyzésemre :(

    hajrá, saját kézzel előállított reszelmények :) és egyebek!

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezek szerint nemcsak én "kukacoskodok". ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem :( hiába lenne normálisan bizalomalapú az élelmiszergyártás/termelés, Mo-on inkább vakmerőség, mint bizalom (fél)kész, vagy egyáltalán feldolgozott kaját venni :(

      Bezzeg Franciaországban :D gondolom van kultúrája ennek (is)

      Mo-on is vannak egyébként megbízható(nak tűnő) helyek, de sajnos ezeket nem a gyermekétkeztetés körül kell keresni, és hát jó drágák is (és azokról is kiderülhet bármi)

      Törlés
    2. Igen, ismerek jó boltokat, csak a pénztárcám sovány hozzá. :)

      Igen, Fr.o-ban szerintem korrektebbek. Persze ott is van silány, de azt legalább úgy tálalják, hogy kedvem legyen hozzá.

      Törlés
  3. Piac??? Esetleg? Anyu tul sokat vasarolt amikor telen otthon voltunk. Bepakolta nekunk ami megmaradt. Pizzakrem ehetetlenul sos. Magyar vendegeknek csinaltam lasagnat otthoni konzerv gombas spagetti szoszbol. Egyontetuen megallapitottuk, hogy az meg tul edes! volt. Valami tenyleg nem ok, igazad van. Talan piacon esetleg talal az ember nem draga jo minosegu elelmiszert, vagy hentesnel, dehat az meg ido...szaladgalni mindenhova....Jo, itt is jobb a hentes, de azert dragabb is. Inkabb felvagottat veszek ott. Nem surun.....Auchan milyen otthon?

    VálaszTörlés
  4. Az Auschant (budaörsit, nem a gagyibb dunakeszi félét) majd lefotózom, mert múlt héten kétségbe estem... Nem valami ízlésesen tálalják a portékát.

    Piac van a közelemben, de mire én hazaérek, addigra bezár.

    De töröm a fejem, töröm a megoldáson! ;) Talán a nyers zöldség a megoldás, azt bírják a gyerekek és én is.

    VálaszTörlés
  5. Azert kerdeztem mert a budaorsi nem volt azelott gaz. Nekem meg a CBA is bejott anno a minoseggel. Volt jo minosegu magyar termekuk. Most nem tudom. A Tesco mar akkor egy borzalom volt, csirkecsor, legy, egerfarok a felvagottban.....nekem toll es korom jutott.....egyszer. Most telen a gyongyosi tescoban sikerult talalnom egyetlen egy darab fustolt lacacot, nem szeletelve, darabban...kb 150 gr 1600 ft. Aperora kellett volna + valami edes izu tonhalkonzervet....nem tudom, biztos van a gyarban kostolo ember....nekik izlik az ilyen? En ezt sertesnek es tiszteletlensegnek tartom a vasarlokkal szemben, hogy a nem keves penzukert atverik es hulyenek nezik oket. Megneztem az ovis menut, szerintem nem rossz. Attol fugg sos-e es jo alapanyagokbol foznek. Ami tetszik, van tizorai es uzsi is. Az enyemek a maternelleben meg uzsiztak, felvaltva vittunk be szulok vmit, nalatok nem tudom, hogy volt. Mar nem, uzsonna fakultativ, ha maradnak garderie-ben, akkor pakolok vmit.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem az úgy van, hogy ha sokáig a jót látja az ember, akkor később a budaörsi Auschan eltörpül. Régen én jónak láttam, hát most siralmasnak.

    Apukám sem talált lazacot, gondolom ahhoz jómódúbb környékre kell menni (Budára gondolok, azon belül is a jobb kerületekre), a vidék pedig nem az. Apukám vidéken kereste.

    Az ovis menü lehet, hogy jónak néz ki, de nem láttuk a valóságot, hogy milyen a kaja. Én mondjuk reggelente látom, amikor hozza a szállító. Persze nem a levest, mert az kondérban van, hanem csak a vajat, margarint, a felvágottakat és a kenyeret.
    Észrevetted, hogy kenyér van reggelire, ebédre, uzsonnára? Valamivel meg kell tölteni a finnyogó kölykök gyomrát...

    VálaszTörlés
  7. Szerintem is folosleges az a kenyer uzsonnara is, inkabb legyen egy banan v. joghurt helyette,, raszoktatjak mar most a kicsiket a mindenhez kenyer-evesre....ami nem jo. Raadasul az a kenyer...en allergias lettem tizenevesen vmi adalekanyagra,, felfujodik tole a fejem....ez komoly. A bagettol is sajnos. Nem is eszunk kenyeret. Azert neha raharapok egy bagettra. Sok magyar meg azert a szazkilos felfujt feherkenyerert sir kulfoldon. Nekem van ismerosom, jofej egyebkent, aki azt allitja, hogy a francia bor, sajt, mustar, kenyer, felvagott szar a magyarhoz kepest ((-:az illeto Franciaorszagban elo magyar((: Nem ertettem egyet vele ((: Van BP-en vmi à table nevu francia pekseg, 6 ker Retek utca? Igazi francia pek van, sutit is csinal, mondjuk draga a bagett asszem 500 ft :((

    VálaszTörlés
  8. Vivi, kepzeld, a Fr.o-ban élő olasz havernőm anyja is azt mondta, hogy szó szerint felfújja őt a kenyér.

    Folyt.köv. balhéznak a gyerekek.

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.