2014. október 30., csütörtök

Hova a nagy sietség?

Megvettem a gyerekek karácsoyi ajándékát. Tudom, tudom, ez így nem jó, még csak októbert írunk, de van elfogadható magyarázatom. 

Timi barátnőmmel moziba készültünk, jegyvásárlás előtt szembe jött velünk a Lego bolt és bevonzott. Szó szerint behúzott a látvány. Amikor megláttam, hogy kedvezményesen lehet vásárolni, nem volt visszaút. Andris cirkuszosat, Mariska princesszeset kapott (még mindig nem nőtte ki a rózsaszín szeszélyt). 

Nekem még nem volt saját Legóm, az én időmben még nem volt divat. Öcsém, aki közel 10 évvel fiatalabb nálam, már sokat legózott gyerekkorában, de igazából együtt játszottunk. Emlékszem, mindig helyette építettem, mert ő még túl kicsi volt. Bár soha nem vonzott igazán, mégis rákaptam, mint gyöngytyúk a takonyra. 

Ma még arra is rájöttem, hogy a kilós Legóba túrni pontosan olyan ézrés, mint amikor Amélie Poulain túr bele a lencsébe a zöldség-gyümölcsösnél. 


Utóirat: a neveket mindenhol megváltoztatom, úgy majd bátrabban mesélek.

Budapest szép

Őszi szünet van, a gyerekeim a szüleimnél töltik a vakációt, ennél fogva én ma ráértrem, annál is inkább, mert lemondta a haverom a találkozót. Állandóan lemondja. Na jó, azért nem egészen, mert meghívott Péterfy Bori koncertre, ami nem kevesebb, mint A Hajón volt. Az A38-on. Nem voltam még Péterfy Bori koncerten, ez volt az első alkalom, csak jót tudok mesélni róla. Mázlim volt, mert a gyerekek apja pont itt volt gyereklátogatóban, így én gond nélkül le tudtam lépni bulizni. Apjuk ráadásul szájhúzogatás nélkül vigyázott a gyerekekre. 

Ma, hogy ennyire ráértem, leszálltam a 4-es metróról a Szent Gellért téren és hazagyalogoltam. Át a kedvenc Ferencz Jóska hídon, a Reviczky utcán keresztül, tovább a Krúdy Gyufa utcára. Mindet jól ismerem, mégis ugyanolyan rajongással vagyok a kedvenc helyszíneim iránt, mint annak előtte. 

 


Élőben szebb!

Élőben magasztosabb!



4-es metró, Szent Gellért tér: az ember kiszáll a metrókocsiból és eláll a lélegzete!
Metrómegálló mogyorófából? (Aztán közelebbről láttam, hogy nem fa, de attól még impozáns.)

Szökőkút a metró bejáratánál, kis halakkal.

Fiatalok ülnek a hídon és boroznak, hát nem végtelenül vattacukor hangulatú?

Komment a fotón!

Már mindenkinek van teleszkópos szelfibotja, csak nekem nincs.


Vajon egy külföldinek ugyanúgy tetszik, mint nekem?

2014. október 28., kedd

Muszáj haladni a korral?

Többszöri unszolásra, ma M. Linda barátnőm rávett, hogy Viberen beszélgessünk. Eddig tartottam magam, mint a makacs öszvér ellenálltam a Vibernek (nekem nehezebb volt), így is olyan sokat lógok a neten, de addig-addig, míg kész, feltöltöttem magamnak és azóta csak úgy özönlenek a párbeszédek. Holott nem is telefonra töltöttem fel (az én telefonom bár okos, de nem eléggé... mondhatom, kifejezetten buta, teljesen felesleges okosnak magasztalni), hanem az Ipadra, ami szinkronizálta (???) magát mindazokkal, akikkel eddig levelet váltottam. Rögtön egy antipatikus is írt, de csírájában leráztam (egy régi pasas, aki próbálkozott, de már annak idején, 1805-ben is ellenszenves volt, most már csak az a kérdés, hogy én az ilyen jelentékteleneket miért nem töröltem a regiszteremből???). 

2014. október 27., hétfő

Már csak ez hiányzott

Éjjel arra ébredtem, hogy piszkosul viszket az alsó lábszáram és az alkarom, de annyira, hogy nem bírtam abbahagyni a vakarózást. Nem volt itthon más krém, csak a Clinique arckrémem, az is fogyóban, de bekentem vele a viszkető részeket. Kicsit csillapodott a kínzó fájdalom (mert a viszketés szerintem az), újra el tudtam aludni, de aztán persze újra indult. Elkezdtem kétségbe esni, én még ilyet nem tapasztaltam. Beragadt szemekkel elolvastam, mi lehet ennek a hátterében. Cukorbetegség (más is, de gondolom nem vagyok rühös, pláne nem ilyen nagy felületeken... ráadásul az élősködők gondolom nem nyugodnának le egy kis arckrémtől). 

Ma már vettem illatmentes, mindenmentes szappant és kamillás Baba testápolót. A lábam már jó, de most a hátam viszket. Pedig majdnem az egész tégely krémet magamra kentem. Igaz, a hátamat nem tudtam annyira gazdagon bepácolni, de rajta vagyok az ügyön, még kenek magamra, mert érzem, hogy jót tesz. 

Egyet mondok: csak egészség legyen, a többi le van ejtve!


Eldöntöttem, nem szabad ennyi sok szennyest megenni. Azt hiszem Franciaországban egészségesebben étkeztünk. Itthon a felvágottak is annyira sósak, hogy én magam is alig tudom megenni, pedig én a sót szeretem. Meg ki kellett volna mosnom az új ruháimat, nemcsak magamra venni, mosás nélkül (brrrrr!). De az is lehet, hogy jön ki rajtam az idegzsába. Elég nagy hülyeségnek hangzik, de én már ezt sem zárom ki.

Indul a mókuskerék

Annyira hozzászoktam a 8 órás lefekvéshez, hogy most, fél kilenckor már végem van, húz az álom.

Elkezdtem dolgozni. Igaz, munka nincs, majdnem egész nap unatkozom. Járok a főnököm ajtaja elé toporogni, hátha kapok rendes munkát, de egyelőre nincs, ha van is, csupa akadályba ütközöm.


2014. október 25., szombat

5 éves mondja

Ma, a Virtuózok című tehetségkutató műsor közben:

Az én kislányom hozzám fordult:

- Majdnem kijött a könnyem. - közben vizslatta az arcom: - Neked is majdnem kijött?

2014. október 23., csütörtök

Frappáns nyitányra...

... senki ne számítson.

Szokásos kínlódás. Ez az egymilliomodik blogom.

Van egy, ami 4 éve jó mederben folyt, de aztán begörcsöltem, nem tudtam felszabadultan firkálni, túlságosan lecsendesedtem benne és modoros lettem. Kár volt elárulni a címét sokmindenkinek. Mindegy. Itt az új. 

Kérdés, kell-e az öncenzúra?